A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

179. Mi a különbség az agykutatás és a politika között?

2019. október 31. - FOUREY

Freund Tamás, a nemzetközileg elismert agykutató és egyúttal a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, sokak szerint a legesélyesebb jelölt az MTA elnökének tisztségére 2020-tól írt egy levelet. Ez a levél most részben kiszivárgott. Freund Tamás pedig magyarázkodni kezdett. Magánlevél volt, mondta. Illetlenség az ilyesmit idézni, tette hozzá. Teljesen félreértették, amit mondott, magyarázta tovább. Persze, sajnálja, ha egyesek találva érezték magukat. Tőlük bocsánatot is kért. Bizonyos dolgokat persze fenntart és a szándéka nemes volt. És persze, vegyük észre, tette hozzá, önzetlen célját el is érte, már két hónapja működik az átalakított intézményrendszer új formában és még senkit sem rúgtak ki. Néhányan - ahogy az ilyenkor lenni szokott - felháborodtak (sokan), hogy hogyan is írhatott ilyeneket. Főleg akkor, amikor írta. Az MTA-ügy kellős közepén. Főleg annak, akiknek írta. A miniszterelnöknek, aki az MTA-ügyet a háttérből vezényelte. Főleg azt, hogy társadalomtudományi kutatócsoportok kinyírása volt az általa is helyeselt célja az egész átalakításnak. Főleg azt, hogy külföldön a kutyának se kellenek. Főleg, hogy majd a nyakukon maradnak. Főleg, hogy az egyetemeken mételyezni fognak továbbra is, azaz, a kormányt kritizálják. Főleg így, többes szám első személyben, mintha ő meg a miniszterelnök lennének egy csapatban, miközben a tudósközösség épp összekapaszkodva küzd az MTA kutatóintézeti hálózatának megmentéséért. Mások (kevesebben) a felháborodáson háborodtak fel, nem értve, hogy hogyan is lehet ezt a kiváló tudóst kontextusból kiragadott, jelentésükből kiforgatott szövegrészletek miatt bántani.

Kezdjük azzal, hogy epic fail volt ezt a levelet megírni. Ezt Freund Tamás minden kétséget kizáróan nagyon hamar megértette maga is. Még én is, aki az egész MTA-ügyet békaperspektívából figyeltem, sok ezer más akadémiai dolgozóval együtt, hónapokkal ezelőtt tudtam nem csak magának a levélnek a létezéséről, de annak körülbelüli tartalmáról és arról is, hogy a levél rövid úton Palkovics miniszternél landolt. Honnan? Nem is tudom. Egyszerűen csak lehetett tudni. Az is rögtön világos volt számomra, hogy a miniszterelnöki reakció durván és félreérthetetlenül megalázó. Ha Freund Tamásnak addig a pontig lehettek is illúziói arról, hogy tekintélye és politikai helyzete alapján befolyásolni képes a miniszterelnököt és akár még Palkovics miniszter riválisaként is felléphet, az, hogy egyenesen a nagy ellenfélhez utasította őt a miniszterelnök, a napnál világosabban mutatta meg, hogy Orbán Viktor nem okoskodást vár, hanem lojalitást. Freund Tamás egész későbbi működése, egyebek között a nyilvánosságbeli szereplései és részvétele az új kutatóintézeti hálózatban ennek fényében csak egyféleképp volt értelmezhető: a politikai lojalitás győzelmeként, a korábbi óvatos renitenskedés után a hivatalos vonalhoz való igazodásként. Ne legyenek illúzióink: ezt azok is így értették, akik valóban közel voltak a tűzhöz és őszintén meglepne, ha Freund Tamás másképp értette volna. Arról nem is beszélve, hogy személyesen megalázó élmény lehetett, a tetejébe pedig komoly presztízsveszteségnek is érezhette a hatalmi párt belső erőviszonyai szempontjából.

Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mi állhatott a levél megírása és elküldése mögött. Nem kétséges például, hogy Freund Tamás nem volt elragadtatva Palkovics miniszter terveitől (annak hiányától) és módszereitől. Ezt nem csak nyilvánosan elmondott egykorú szavai tanúsítják, de meglehetősen drámai viselkedése is. A Professzorok Batthyány Köréből való kilépése például egy minden bizonnyal szimbolikusan erősnek tekintett gesztus volt, tekintve, hogy ez a szervezet - az állampárt számtalan szatellit szervezetének egyike - eddig főleg a Fidesz iránti feltétlen lojalitásáról volt ismert, amellett, hogy bámulatosan nem érdekes véleményeket fogalmazott meg időnként, kívülállók számára zavarba ejtően érthetetlen időzítéssel, formában, tartalommal. Akik benne voltak, talán értették, mi miért történik, de kívül nézve a PBK-ról nehéz volt eldönteni, hogy az irrelevanciája vagy a hiteltelensége a kellemetlenebb. Hogy Freund Tamás első dühében vagy kiszámított gesztussal kilépett onnan, nyilvánvalóan világos jelzésnek volt szánva a hatalmi párt és vezetői felé, hogy az MTA-ügy kezelésével valami nincs rendben és hogy a kormánynak szembe kell néznie saját lojális értelmisége elégedetlenségével is. Ez a PBK-t akkor vezető Náray-Szabó nyíltan lojalista és elvi szempontoktól eltekintő kiállásához képest a kormány akadémiai politikája mellett valóban feltűnő különbségnek tűnt és nem kétséges, hogy a célközönség is értette. Csak nem ijedtek meg tőle eléggé, hogy egy megalázó gesztussal a helyére ne tegyék az önérzeteskedő tudóst.

Fontos látni, hogy Freund Tamás ebben a történetben politikai szerepet vállalt. Egyrészt, mint a hatalmi párt belső struktúrájában bizonyos súllyal rendelkező figura, aki ezt a súlyát tette próbára, amikor igyekezett megkerülni Palkovics minisztert, másrészt, mint az MTA-ügyben érintett szereplő, akinek lépéseit régóta ismert elnöki ambíciói, az MTA hierarchiájában és belső politikájában elfoglalt formális és informális pozíciója, tudománypolitikai elképzelései, valamint a KOKI vezetőjeként a szűkebb szakterületén elfoglalt presztízse is motiválhatták. Innen nézve igazán pikáns, amikor azt írja: „a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.” Egyrészt, mert kifejezetten önironikus (az ilyesmi általában szándékolatlan önirónia szokott lenni magukat halálosan komolyan vevő politikai szereplők részéről), hogy ő, aki épp a miniszterelnöknél lobbizik a miniszter háta mögött, felrója egyeseknek, hogy a kormányt kritizálják. Másrészt, mert nevesít egy olyan - tágabb - tudományterületet, amelyről régóta úgy tűnt, hogy az a kormány támadásának igazi célpontja és ki is mondja, hogy ők a célpontok. Ráadásul ezzel kifejezetten meg is bontja a tudományos közösségen belüli szolidaritást, igaz, talán csak abban a reményben, hogy eltalálja, mit is akart a miniszterelnök olvasni a levélben. Harmadrészt, mert minden körültekintés, megszorítás nélkül meglehetősen sértő hangon és elég visszataszító dolgokat mondva beszél róluk (kutyának se kellenek, nyakunkon fognak maradni, túl fognak élni, mételyezik a közéletet és a fiatalságot). Lehet persze úgy érteni, hogy Freund nem a társadalomtudományokra általában gondolt, hanem csak egy részükre, a rosszul teljesítőkre, de amit mond, akkor is vállalhatatlan. Az ítélet kész, a célkijelölés világos. Ráadásul miért nevezi meg a társadalomtudományokat külön? Talán csak náluk vannak gyengén teljesítő csoportok? Vagy természettudósok között nincs kormánykritika? Zavarba ejtő kérdések. Negyedszer, Freund többes szám első személyben és múlt időben hivatkozik a miniszterelnökkel közös tervekre, azt sugallva, hogy Freund korábban az akadémia radikális átalakítását beszélte meg a miniszterelnökkel, célba véve a társadalomtudományokat. Lehet persze azt gondolni, hogy Freund megint csak a miniszterelnök gondolatait próbálja kitalálni, s valójában nem volt semmilyen közös terv. Ezt erősítheti az is,  hogy a kormány által évek óta tervezett és részben már elkezdett radikális felsőoktatási reformról (lásd Corvinus privatizálása) a levél írója mintha megfeledkezne. De akárhogy is, ez a levél annak a bizonyítéka, hogy Freund Tamás úgy politizált, mint aki céljai elérése érdekében igyekszik kitalálni a miniszterelnök gondolatait és nem tartja problémának, ha a politikai alkudozásnak a tudósközösség egy része áldozatul esik. Shit happens.

Az elég egyértelműnek látszik, hogy Freund Tamás ezt a csatát annak idején elvesztette. Érdekes lenne tudni, vajon hogy áll a háborúval. Azt tudjuk, mert nyilvános információ, hogy részt vett az MTA-tól elcsatolt intézeti hálózat átszervezésében, most pedig MTA elnök szeretne lenni. Vajon megérte-e neki a megfegyelmezése után beállni a sorba? Látszik-e ez majd a KOKI jövőjén? Lesz-e Freundból MTA-elnök? Az, hogy a levél nyilvánosságra került, azt mutatja, hogy Freund nem csak egy kínos presztízsveszteséget szenvedett el a levelének köszönhetően, de olyan problémát okozott magának, amiért még nagy árat kell majd fizetnie. Minden bizonnyal szerzett magának belső ellenségeket a hatalmi párton belül, akik nem felejtenek és nem is feltétlenül bocsátanak meg. És egyúttal sebezhetővé tette magát az MTA tagsága előtt, amely aligha felejtette el az elmúlt másfél év durva megaláztatásait a kormány részéről. Előbbieknek valószínűleg a levél maga fáj, amely felért egy hátba szúrással. Utóbbiaknak inkább a levél hátba szúrással felérő tartalma. Ettől persze még lehet MTA-elnök Freundból, de ha az lesz, az sok mindent el fog árulni az akadémikus közvélemény moráljáról. Egy MTA-elnöknek nem kell feltétlenül ügyes politikusnak lennie, de a Freund-levéllel messze nem az a legnagyobb baj az MTA szempontjából, hogy machiavellista, hanem az, hogy gyomorforgató. A dekórum klasszikus elve azt követeli ugyanis, hogy egy MTA-elnöknek ne legyenek közös tervei a miniszterelnökkel a tudomány egy részének kinyírására. Hogy ne mondja a kormánykritikát mételynek és ne beszéljen becsmérlően más tudósokról. Egy ilyen levél írója legfeljebb politikai komisszár lehet, egy autonóm intézmény vezetője nem. Freund viselkedése a levél után pedig kifejezetten aggasztó üzenet az MTA tagjai felé abban a tekintetben, hogy mit gondol a legnépszerűbb elnökjelölt saját vélemény és politikai lojalitás viszonyáról. Ha ennek ellenére mégis megválasztják, akkor az alapító Széchenyi gróf híres szavait némiképp kiforgatva elmondhatjuk majd: a Magyar Tudományos Akadémia nem lesz, hanem - volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr10015274804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · impersonal.elmenypark.net 2019.11.01. 15:04:08

Az agykutatás és a politika közötti kapcsolat szinte teljesen azonos az agykutatás és az ágykutatás közötti kapcsolattal.

cavalry 2019.11.01. 17:33:46

A saját agyát is kellene kutatnia.

Bogomil 2019.11.02. 11:20:10

Kiváló cikk, teljesen egyetértek. Amúgy ha ezek után - bármennyire jelentős tudós is - megválasztják Freundot az MTA elnökének, az az egész magyar tudományos közélet szégyene lesz.

Clyde Sandy 2019.11.02. 11:20:16

Freund Tamás egy szélsőséges vallási fundamentalista semmi jó nem várható tőle.

www.szeretlekmagyarorszag.hu/vilaghiru-magyar-agykutato-dobbenetes-vallomasa-az-urrol/

Alternatív 2019.11.02. 11:20:22

A legszebb pedig az, hogy most elnézést kért a kinyírandóktól, mielőtt kinyírná őket.
Mindig van lejjebb.

borzzz 2019.11.06. 16:44:38

Ezek után már praktikus okokból sem lenne érdemes MTA-elnöknek választani. Egyértelműen kiderült, hogy nem tud ellensúlyt képezni Palkoviccsal szemben és távolról sem fekszik olyan jól Orbánnál, mint hitte és elhitette.