A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

175. Értelmiség, felelősség, történelem

2019. június 04. - FOUREY

Ennek a mostani írásnak az az apropója, hogy ma a kormány olyan költségvetési javaslatot terjesztett be, amelyben az MTA kutatóhálózatának szánt pénz már egy új szervezet neve alatt található, holott az még létre sincs hozva. Mindez rettenetesen ízléstelen természetesen, ahogy az is, hogy mindezt Trianon évfordulójára időzítette a kormány, s az egész eljárás alighanem jogilag is súlyosan aggályos, amellett, hogy a hatalom minden érv nélkül, merő hatalomfitogtatásból megy át egy baromi nagy úthengerrel egy autonóm intézményen. 

Nem mondom, hogy ezzel vége a dalnak, de nem is elsősorban a teendőkről akarok most beszélni ebben a számomra személyesen felkavaró órában, hanem arról a zavarbaejtő dologról, hogy - ma még - akadémiai kutatóként az ember óhatatlanul a politikai etikai felelősség problémájával szembesül. Például akkor, amikor szemünkre hányták sokan, hogy "hol voltunk, amikor...". Vagy, amikor azt hallottam egyes vezetőinktől, hogy nekik az egyetlen céljuk, hogy a lehető legkisebb veszteséggel menjen végbe az átállás, ha már a kormány ennyire elszánt. Vagy amikor azt hányták a szemünkre, hogy nem harcolunk elég radikális eszközökkel, elég elszántan, hogy nem teszünk többet. Vagy amikor azt mondja egy kollégám, hogy ne gondoljam, hogy itt bárki "hősi halált akarna halni". Vagy, amikor azt kérdezi a feleségem, hogy miért nem megyünk el máris külföldre, miért ne érné meg akár mosogatnom is inkább, mint egy megalázó, velejéig korrupt rendszerben élni.

Én is érzem, hogy van itt valami felelősségem, bár nem is olyan könnyű megragadni, miben is állna.

Egyrészt, magyar állampolgárként, e politikai közösség egyenjogú tagjaként mindig is felelősséget éreztem a hazámért és sosem értettem azokat, akik többségi akaratra hivatkozva próbálták belém fojtani a szót. Az igazság eleve nem szavazatszám kérdése és még ha tévednék is, a tévedéseimmel együtt is egyenjogú tagja vagyok ennek a közösségnek. Nem is beszélve arról, hogy bizonyos dolgokhoz való ragaszkodás nem is igazság vagy tévedés, hanem értékek, preferenciák kérdése és ezek összeadódása a tőlem másként gondolkodók oldalán sem teszi az én értékeimet, meggyőződéseimet kevésbé értékessé mint az övékét. A többségi "elv" csak egy döntési eljárás, semmi több, amit néha alkalmazni kell, mert nincs jobb megoldás, de a mögötte meghúzódó igazi elv az, hogy mind alapjában véve egyenlőek vagyunk, ami a többségi akarat érvényesülésének legalább annyira korlátja, mint igazolása. Felelősségem tehát, hogy  azt tegyem, mondjam, ami legjobb meggyőződésem szerint ennek az országnak a javát előmozdítja és felelősségem az is, hogy saját korlátaimmal tisztában legyek.

Másrészt, az értelmiség különleges felelősségével kapcsolatban mindig is bizonyos fokú kétségeim voltak. Baloldali barátaim úgy hiszik, privilegizált helyzetben vagyok, ami sok tekintetben igaz is, s ezekkel a privilegiumokkal, a nagy politikai filozófus, Pókember szerint nagy felelősség is jár. Ám közben mindig azt is gondoltam, hogy szaktudásom az életnek csak nagyon szűk területén hoz engem abba a helyzetbe, hogy jobban tudjam, mi lenne a teendő, mint mások. Ebben a tekintetben marós szakmunkás édesapám helyzetét nem éreztem lényegesen különbözőnek az enyémtől, mert egy csomó területen ön- és közveszélyes lennék, ahol ő mindig is nagy biztonsággal eligazodott. Ráadásul hasonló végzettségű kortársaimmal ellentéten akadémiai kutatóként budapesti átlagjövedelem alatt kerestem, nem voltam döntési helyzetben másokkal szemben mint mondjuk bíró kortársaim vagy közigazgatásban fontos pozíciót betöltő kortársaim és még csak nem is tanítottam nagy óraszámban, hogy sok ember jövőjére érdemi és közvetlen befolyást gyakoroljak. Persze, ha eltekintek a kutatói munka önkizsákmányoló jellegétől, akkor a rugalmas munkaidő, a szenvedélyesen szeretett munka, a kapcsolati tőke mind-mind fontos előnyök, amiket egy percre sem szeretnék tagadni, de ezeket én nem elsősorban sajátosan értelmiségi előnyöknek látom és így nem is elsősorban értelmiségi léthez tartozó személyes felelősségnek. 

Ha valahol, talán ott van sajátosan értelmiség felelősség, hogy időről időre nyilvánosan megszólalok közéleti kérdésekben és nem teljesen mindegy, mire használom ezeket az eszközöket és ezeket az erőforrásokat. Ezt a felelősséget nem szeretném elhárítani magamtól. Bár én ezt úgy szoktam felfogni, mint egy írástudó és hazája sorsáért tenni akaró embernek a természetes önkifejezési formáját, amelynek a kocsmai beszélgetésektől és a tényleges politikai aktivizmustól eltérő a formája, részben a hatása is, de csak annyiban sajátosan értelmiségi cselekvésforma, amennyiben ki más szeret hosszasan írásban vagy uncsi kerekasztal-beszélgetésekben értekezni a politikáról, mint egy értelmiségi munkakört betöltő ember? (Vannak mások is amúgy ilyenek) De nincs semmi az értelmiségi létben, ami az ilyen cselekvési formát fontosabbá tenné, mint bármelyik másikat. 

Viszont, és ez a harmadik szempont, az MTA története nem önmagáról szól. Amikor az MTA-t bezúzzák, akár értelmiségiként, akár állampolgárként tekintek magamra, mindenképpen van egy olyan történelmi felelősségem, amelyet nem háríthatok el magamtól és amiről számot kell majd adnom mások, a családom, barátaim, idegenek  előtt, mert nem csak a munkahelyemet pusztítják el ennek a rezsimnek az emberei, hanem egy nagy tekintélyű autonóm intézményt és vele a hazai tudomány infrastruktúráját. Az én válaszom sem lehet  kizárólag magánemberi jellegű. Nem csak a túlélésem, boldogulásom a tét, hanem az a kérdés is, hogy mit mondok majd egy nap a fiamnak, hogy mit tettem, amikor ez történt és hogy mit nem tettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr6314878416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyurmicsek 2019.06.05. 13:47:50

Megvédik az Akadémiát, mint a nyugdíjamat. No comment.

Szalóczy Éva 2019.06.05. 20:53:55

A mai magyar értelmis3gnek alapvető felelőssége van a kialakult helyzetben. Sokáig, túl sokáig tartott apolitikusságuk, elefántcsonttornyuk, halványlila kívülállásuk. Megérdemljük!
Egy mai magyar értelmiségi.

Soványka 2019.06.05. 20:55:57

@gyurmicsek: a nyugdíjam 1998-as MSZP+SZDSZ általi “magánosítasa” óta 2010-ig (12 év alatt) 23ezer ft kamatot hozott, így nekem ténylg megvédték!