A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

172. Na most akkor nagyokosok, mondjátok meg, mi legyen

2018. december 17. - FOUREY

Nem titok, én már egyszer elsirattam a magyar demokrácia megmentéséért vívott utóvédharcot. Sőt, azt is mondtam azóta, hogy december 12-én az ellenzéki pártok kivételesen nem adtak okot kritikára, de sok újdonságot akkor sem láttam abban, ami történik. Most viszont mindenhonnan attól hangos a még megmaradt kormánykritikus média, hogy valami radikálisan új dolog kezdődik, hogy a pártok végre magukra találtam és így tovább. Tévedtem volna?

Igen, könnyen lehet, hogy tévedtem. Miért pont most ne tévedtem volna? Mindamellett úgy gondolom, hogy amit látunk, az nagyon is beleillik abba a történetbe, amelyet eddig is kibontakozni láttam a szemem előtt.

November végén diákok meghirdették a jelszót, hogy az akadémiai szabadság melletti kiállás ügyét ki kell terjeszteni a tervezett munkajogi szigorítások elleni tiltakozásra. December 8-án aztán volt egy szakszervezeti tüntetés, amiből erősen kiérződött a résztvevők frusztráltsága. December 12-én volt egy ha nem is példátlanul cselekvő, de mindenképpen elismerést érdemlően viselkedő parlamenti ellenzék, amely pontosan úgy viselkedett, ahogy az adott rezsimben kell. Azóta jöttek spontán tüntetések, szokatlan mértékű, de korántsem példa nélküli rendőri erőszakkal, s amelyek elvezettek a december 16-i, ha a korábbiaknál nem is lényegesen nagyobb, de semmiképpen sem kisebb tüntetéshez, ami azért elég nagy szó, majd a ma hajnalig tartó botrányos jelenetekhez az MTVA székházánál a parlamenti pártok asszisztálása mellett. Vitán felül elindult a tiltakozásoknak egy újabb hulláma, amely egyszerre ismerős és újszerű és amely egyelőre nem csillapodni látszik, de eszkalálódni.

Nem, nem gondolom, hogy ez business as usual lenne. Éppen ellenkezőleg, azt látom, hogy a rezsimmel szembenálló különböző csoportok, kihasználva a rezsim szokásos pökhendiségét és erőszakosságát, tőlük szokatlan mértékben képesek koordinálni a cselekvéseiket, még ha az is látszik, hogy sem a gyanakvás nem múlt el, sem a versengés közöttük. Éppen ez, a koordináció dominanciája a versengés és a bizalmatlanság felett okozza, hogy minden józan számítás ellenére egyelőre az eszkalálódás irányába mutatnak az események, nem a lecsillapodás felé.

E koordináció pedig azt jelzi, hogy minden ezzel ellentétes remény ellenére valójában pontosan azon a vonalon haladva fejlődik a rezsimmel szembeni ellenállás, amelyet maga a rezsim, az erősebb fél jelöl ki. Kreativitás és erőforrások  híján az ellenzéki erők egymásra utaltan tudnak csak hatékonyan fellépni, a rezsim által vétett kiprovokálatlan politikai hibákra lecsapni, s ha minden jól alakul, ennek részsikereiből tudhatnak valamit felépíteni. Ez az antiorbánista ellenzékiség kora. Lehet ezt nem szeretni, de ez van. És mivel a rezsim folyton mozgásban van, azt se lehetne mondani, hogy ez egy tartalmatlan, üres ellenzékiség lenne, hiszen maga a rezsim tagadásának tartalma változik folyton elkerülhetetlenül. Amíg ez összeköt bárkit, addig ez is jobb, mint a semmi.  A közhiedelemmel ellentétben ugyanis eddig nem erről szólt az ellenzéki politika, hanem az ellenzéken  belüli belharcokról. Abban a pillanatban, amint ezeket legalább átmenetileg elváltja a koordináció, az antiorbánizmus máris nem üres jelszó többé. 

Most pedig azt látjuk, hogy ez az antiorbánizmus, ez a rezsimellenesség egyelőre inkább előre viszi a dolgokat, mint hátra. Fokozza és nem akadályozza az eszkalációt. Holott nagyon is indokoltnak tűnhetne a mostani tiltakozás leketyegése. Minden tiltakozásnak van természetes (és igen rövid) életciklusa s mivel minden jel szerint a mostani tüntetésekben is jelentős szerepet visz mobilizáció szempontjából az a politikailag aktívabb csoport, akiket baloldali kritikusaik csak "impotens középosztályi tiltakozások"résztvevőiként aposztrofálta és akik ugyan könnyen mobilizálhatóak, de szervezetlenek s hamar megunják és hazamennek, ezért akár már rég vége is lehetne mindennek.

De most nem ez történt. Ebben pedig néhány fontos tényező játszik szerepet. 

1. A legfontosabb szereplők megítélésem szerint a diákok, akik a ceus tiltakozást át tudták fordítani a rabszolgatörvény elleni tiltakozásba. Bármi is lesz velük, bárhogy is írják majd át az emlékezetet a későbbi fejlemények, ezt érdemes megjegyezni.

2. Rögtön utána a szakszervezeteké az érdem, akik korlátozott mobilizációs képességeik ellenére is több ezres tüntetést tudtak összehozni és ha lassan is, de az általános sztrájk irányába görgetik az eseményeket. Lassan haladnak ugyan, egyre lassabban, s talán el se jutnak odáig, de ebben most benne van, hogy a szakszervezetek visszanyerjék relevanciájuk. Ha most elérnek valamit, az hatalmas győzelem lesz. De ha csak láthatóbbá válnak és a szervezeteiket erősítik meg, a helyzet máris jobb mint előtte volt.

3. A pártok későn kapcsoltak. És a teljesítményük is változatos, még ha összességében inkább pozitív is a mérleg. Szemben ugyanis azzal, amit valaki írt, hogy a "politikusok alapvetően jók abban, hogy politizáljanak", valójában a politikai alapvetően sokféle és a politikai szaktudás is sokféle és részben erőforrásoktól, részben tapasztalatoktól függ, hogy ki miben tud jó lenni. A momentumos Donáth Anna például szükségképpen nem ugyanúgy politikus, mint egy parlamenti párt politikusa; és egy öreg róka szakszervezeti vezető politikai profizmusa jobban összemérhető egy szocialista politikuséval, mint egy parlamenten kívüli pártéval. Egy maroknyi emberből álló párt - mondjuk a Párbeszéd - politikusa nem ugyanolyan politikai kihívások előtt áll a mindennapokban, mint egy Jobbikos politikus, amely mégiscsak mozgalmi párt. Ennek alapján nem meglepő, hogy minden párt a maga módján nyújtott értékelhetőt és a korlátaik is mások voltak. Legelőször talán a Momentum eszmélt. Ami nem csak azért fontos, mert százával mobilizáltak lelkes, harcias  fiatalokat, s ez nem csak azért fontos nekik, mert így új életet lehelhettek a szervezetükbe, de ráadásul rátaláltak az igazi terepükre. Nem kell House of Cards szerepjátékot játszania egy generációs pártnak, hanem élni kell a radikális politikai eszközökkel. Ez hitelesebb is. Hasznosabb is. Jobbak is benne. Nem véletlen, hogy a Kunigunda utca felé is ők kezdték terelni a tömeget és hogy ez, a külső megfigyelők várakozásaival ellentétben, sikeres akciónak bizonyult, ami nem csak az utcát kétségkívül jobban érző politikai ösztöneiknek volt köszönhető, hanem annak is, hogy az elmúlt éveket fiatal, lelkes aktivisták gyűjtésével töltötték, akiket most  tudtak mobilizálni. Úgy tűnik, lassanként a Jobbik is eszmél: a híveik talán végre kiszakadnak a 2006 után létrejött új generációs pártok csapdájából, a kétblokkrendszerre kitalált baloldalfóbiájukból, miközben a Jobbikból kivonult szélsőjobbosok nyomasztó örökségével is szembefordulhatnak. A többi párt közül az MSZP, az LMP és a DK elsősorban a parlamentben, december 12-én, majd az MTVA székház labirintusában tudtak nagyot nyújtani, akárcsak Szél Bernadett és Hadházy Ákos (a mezőnyből mintha az LMP lógna csak ki lefelé). Viszont a pártok mobilizációs képességei megdöbbentően korlátozottak, s a Kunigunda utcai produckciójuk miatt a korábbi szervezők, mozgalmárok nem minden ok nélkül haragszanak rájuk, mert a pártok nem csak a show-t lopják el előlük (vitán felül a kamerák előtt magabiztosabban mozognak), de a tiltakozások tematikáját is fokozatosan elmozgatják a saját érdekeiknek megfelelően. Ennek jele volt hétfő este a tüntetés erőszakszintjénen látványos csökkenése is. Nem egyszerűen a közönség változik, nem csak a vezetők, de magának az egész eseménynek a jelentése is.  Intő jelnek tartom a parlamenti pártok szempontjából, hogy nem csak hozzájárulni nem tudtak a mobilizációhoz a maguk aktivistáival, de mintha erre a problémára egyelőre nem is refektálnának. Megelégednek a pártok közötti alkudozás erőltetésével, ami egyfelől érthető, de de mutatja azt is, hogy ők nem alapvetően, nem általában jók politikában, hanem egy bizonyos politikához értenek jobban.  Érdekes módon a december 12-én pártszinten talán legláthatóbb, legjobb produkciót mutató Párbeszéd milyen szinten képtelen egy politikai akciócsoportból kinőve pártként, mozgalomként viselkedni. Hozzájuk képest Szél Bernadett és Hadházy Ákos fgyelemreméltó viselkedésének tragédiája éppen az, hogy mögöttük abszolúte semmilyen intézményi háttér sincs, így ők jóformán csak magányos hősök lehetnek. Nem kevés, de nem is sok.

4. Végezetül nem szabad elfelejteni az évek óta lassanként fejlődő, bottom-up szerveződő, s most magát az események középpontjában találó új független médiát s az általuk használt social media eszköztárat, amelyet most az ellenzéki politika használ. Sokkoló szembesülni azzal, hogy a kormáy által évek alatt felépített médiabirodalom mennyire sebezhető ezekkel a barkácseszközökkel működtetett kommunikációs csatornákkal szemben. Az, hogy az ellenzék sorra  pusztítja el a független média megmaradt részét, a kormányzati propaganda pedig hallgat és hazudozik, most visszaüt: mivel nyilvánvalóan történik valaki, ezért ez az újfajta média egészen különleges ehetőséghez jut.

Mindezek együtt abba az irányba mutatnak, egyelőre, hogy egymást erősítsék, s ne gyengítsék. De azért ne feledjük, hogy ez nem lesz mindig így. A pártok most is simán ráültek egy civil és szakszervezeti kezdeményezésre, a parlamenti pártok a Momentum akciójára stb.. Lesz itt még asztal alatti rugdosás bőven, hiszen ez egy heterogén koalíció, amelynek minden tagja joggal utálja egymást. De egyelőre sarokba vannak szorítva, az adrenalinszintjük az egekben és megérezték a rezsim egy gyenge pontját is. Úgyhogy egyelőre a közös ellenség erősebb.

De majd az ár le fog vonulni és maga mögött nem fog túl sok mindent hagyni. 2017-ben a NOlimpia mozgalom negyedmillió aláírást gyűjtött, ebből 1000 tagot tudott a Momentum a pártjába beépíteni és nekik a választásokon 3% szavazatot sikerült gyűjteni. Ahogy egy ismerősöm joggal mondta, a politika hosszútávfutás. A Momentum akkori példája: ami egyszerre pozitív és lehangoló is, attól függ, ki mekkora reményeket fűzött hozzájuk, intsen óva mindenkit, aki a mostani eseményekre tekint, hogy fontosak, fontosak a taktikai kérdések, a mi legyen holnap és holnapután kérdése, de ami igazán fontos, hogy mi marad mindebből örökségük 2019-re. Nem csak a választásokra, hanem az autoriter rezsim elleni hosszú, egyenlőtlen harcra.        

  

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr2714495802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freelander1 2018.12.18. 10:00:14

Szerintem inkább ne írjál. Feleslegesen b..ssza el az ember az idejét a nagy semmi elolvasására. Ezt például kibonthattad volna, mert itt kezdett érdekes lenni: " valójában pontosan azon a vonalon haladva fejlődik a rezsimmel szembeni ellenállás, amelyet maga a rezsim, az erősebb fél jelöl ki."
De nem bontottad ki. Lóg a levegőben és a semmibe vész. Kár.

Szakértő? az nem volt 2018.12.18. 10:00:33

Nincs új a nap alatt, ez az írás sem kivétel. Tipikus magyar kesergés. Valami történik, amire szerintem sokan vártak, de az is csak sírásra ad okot egyeseknél. Összefogtak? Igen! (Végre, ez régóta nem sikerül a magyarságnak). Van közös cél? Igen! (Lebontani ezt a rohadó kommunista rendszert). Utána szembefordulnak egymással? Igen! (De ez természetes, ezért van többpártrendszer. Csak abban bízom a kellő mértéknél nem jobban fognak vitázni).
Esetleg a szerző tud valami bombabiztos receptet, mert akkor hoci nesze, adja elő!, ne titkolja. Gondolom a mostani rendszer fennmaradása neki sem érdeke!

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2018.12.18. 10:06:35

@Szakértő? az nem volt: Próbálom kitalálni, mi okoz olyan nehézséget a poszt megértésében neked.

Nem kritizálom a pártok tevékenységének azt a részét, hogy csináltak valamit.

Még csak az sem igaz, hogy ez a cikk kesergés lenne.Miért enne minden kesergés, ami nem önfeledten lelkendezik, hanem próbál a jövőre is gondolni?

Érdemes lenne esetleg a saját előítéleteid helyett a leírt dolgokkal foglalkozni. :)

Ebben a posztban történetesen a pártok úgy kerülnek elő, mint amelyek sokfélék és sokféle jó dolgot csináltak. És a cikk tanulsága sem olyan bonyolult, hogy kis odafigyeléssel ne érthetnéd meg: nem elég a mostani, a pártoktól nagyrészt függetlenül kialakult helyzetetet csak simán meglovagolni, hanem a hosszabb távú haszonra is kell gondolni. A Momentum például ezt teszi, egyértelműen. A parlamenti pártok egy fontos szempontból nem: nem látszik, hogy felfogták volna, hogy milyen fontos a mobilizáció szempontjából az aktivistahálózat. Más szempontból meg igen, hiszen a parlamentben és az MTVA székházban ügyesen viselkedtek.

sga 2018.12.18. 10:45:13

Egy dolog kimaradt, és ez fontos: Gyurcsány. Nem csak az írásból maradt ki, hanem az akcióból is. Elment ételt osztani vagy mi. VÉGRE RÁJÖTT! Reméljük így is marad, konkrétan a háttérben. Ha képes megtenni, akkor végre van esély valódi összefogásra.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2018.12.18. 10:45:15

Komoly erők mozdultak meg Magyarország ellen és szerintem ez az Orbán nevű ci...vil az egyik legnagyobb húzásuk.

VT Man 2018.12.18. 12:34:56

@Szakértő? az nem volt:
"Lebontani ezt a rohadó kommunista rendszert"

Nagy baj van itt az agyakban, ha szerinted ez kommunista rendszer.

Megmozdult valami? Nagyon nem, de jo a media hatszel.
Szurkolok, hogy legalabb egy pofonnal felerjen a Fidesz szamara.

Viszont alternativa meg mindig nincs, igy ha meg is dontenek a "rendszert", akkor mi lenne? Uj valasztasok, es bukta?

TheSaurus 2018.12.18. 14:39:55

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Úgy gondolod, hogy valaki nem lehet magától ilyen hülye (és gonosz)?

kolomparlole1114 2018.12.19. 09:24:26

@VT Man:

"Nagy baj van itt az agyakban, ha szerinted ez kommunista rendszer."

Tényleg nagy baj van, ha szerinted nem. Az előző kommunizmus is diktatúrát jelentett, ahogy a mostani is, nem a nép jólétét, tulajdonosi mivoltát. Orbán = Rákosi = Sztálin.

kolomparlole1114 2018.12.19. 09:24:42

Aki sikert akar itt elérni, annak fel kell készülnie a forradalomra. Ne feledjük hogy itt nem egy sima kommunista párttal, hanem KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐKKEL állunk szemben, akiknek létérdeke az élethosszig tartó uralkodás, hiszen az összeharácsolt közvagyon csak addig marad a zsebükben, amíg valaki le nem váltja őket. Bárki is jön utánuk, a teljes vagyonelkobzás + börtön az garantált nekik. Kicsit radikálisabb esetben az akasztás is. Pl. ha az utolsó szalmaszálként a Munkásőrséggel (TEK) a tömegbe lövetnek. És ezt tudják ők is. Már rég feltettek mindent egy lapra, nem fognak csak úgy simán lemondani. Ezeket szó szerint ki kell verni a hatalomból. A kérdés csak az hogy erre hajlandóak-e a diákok, civilek? Képesek-e vállalni a sortüzek áldozatait, kitartanak-e utána is? Ez az amit nem hiszek, ez a felháborodás még túl kicsi ahhoz hogy már a tűntetők se forduljanak vissza ilyen "apróságok" miatt. Ahhoz szerintem mégjobban ki kell rabolni a magyar népet, hogy már neki se legyen semmi vesztenivalója.

"A legfontosabb szereplők megítélésem szerint a diákok, akik a ceus tiltakozást át tudták fordítani a rabszolgatörvény elleni tiltakozásba."

Ez így van, a baloldali pártok már inkább csak kárt okoznak ha rárepülnek a dologra, ez itt a nextgen fiatalok terepe. Au áprisli választásokon a régi pártok végképp lejáratták magukat az oldschool kommunista frakciózással, összenemfogós nyafizással, erre tovább már nem kíváncsi senki. Új arcok kellenek ide, akik képesek a 21. századi diktátorokat megfelelően (erővel, nem könyörgéssel meg zászlólengetéssel) kezelni.

Antall anno megmondta: tetszettek volna forradalmat csinálni. Úgy látszik nem ússzuk meg.