A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

169. Az ellentmondások diszkrét bája

2018. november 28. - FOUREY

Egy ideje már számomra is nyilvánvaló, hogy tartalmi szempontból teljesen érdektelen, mit mondanak a jelenlegi rezsim ideológusai. Nyilván van köztük, aki komolyan gondolja, amiket beszél. Még azt is megkockáztatom, hogy vannak egymással rivalizáló ideológiai, közpolitikai ajánlatok is a rezsimen belül és akinek van türelme az ilyesmihez, a hangsúlykülönbségekből  megpróbálhatja kitalálni a rezsim politikai gépezetének belső feszültségeit, belső hatalmi dinamikáját. De egy olyan ember számára, akit az efféle kifinomult élvezetek (a trash realitytől a kremlinológiáig) hidegen hagynak, egyszerűen csak élni szeretné az életét és aggódva figyeli, hogy a fölötte korlátlan hatalommal uralkodó csoport miként akar legközelebb beavatkozni közös életünkbe és erre a számára is érthető és méltányolható indokokat szeretne hallani, mindez tökéletesen érdektelen. 

Ez meglehetősen kényelmetlen érzés számomra, mert életutam véletlen kanyarjainak köszönhetően ismerőseim zöme nem a hozzám ideológiailag közelebb álló liberális közegből került ki: éppúgy megtalálhatóak köztük markánsan jobboldaliak, mint mérsékeltek, és nem csekély számban antiliberális baloldaliak is. Még azt is mondhatnám, otthonosabban éreztem magamat köztük és az írásaikat olvasva, mint a hozzám hasonlóan gondolkodóak körében, mert stimulálóbb számomra olyasmikről hallani, olvasni, amikre magamtól sosem gondolnék.

Ilyen otthonosságérzést azonban nemigen keltenek a Lánczi család, Schmidt Mária, Békés Márton vagy GFG újabb megnyilatkozásai. Holott, meg kell mondanom, a Corvinus rektorának Strauss-könyvét érdeklődéssel olvastam annak idején, akárcsak Békés amerikai neokonzervativizmusról szóló könyvét, nem is beszélve G. Fodor Gábornak a Voegelin-könyvével bezárólagos munkássága számos darabjáról. Volt tehát olyan idő és volt a munkásságuknak olyan szakasza is, amikor mi sem volt magátólértetődőbb, hogy intellektuálisan és morálisan is komolyanvehetőnek tűnt, amiket a világról mondtak. Biztos van, aki szerint lószart se értek ezek az írások, én nem így gondolkoztam erről és nem csak valamiféle szerénység vagy a minőségérzék teljes hiánya miatt (legalábbis remélem), hanem, mert az ő munkásságuk megítélése nem volt sem sürgető, sem elkerülhetetlen gyakorlati szempontból. Békésebb, ráérősebb, türelmesebb idők voltak azok és bár én magam is változtam azóta, de a lényegi különbséget ma abban látom, hogy amit ezek az emberek ma tesznek, az színtiszta, mindenféle intellektuális őszinteség nélküli "politizálás" (A idézőjel annak szól, hogy ez szerintem nem a politika általános logikája, hanem egy nagyon sajnálatos, eltorzított változata a politikának: az a fajta zsarnokságba hajló, folyton ellenséget kereső, folyton győzni, legyőzni akaró, mindent "politikai" küzdelemnek látó őrület, amely tulajdonképpen azon a határmezsgyén mozog, amely a politikát a terrortól elválasztja).  

Nem csak azért szomorú ezt látni, mert ez azzal is jár, hogy az intellektuálisan komolyanvehető vitákat elnyomja a teljesen instrumentális jellegű "politikai" propaganda szüntelen harsogása, holott az embernek természetes igénye lenne a világ megértése és közös megbeszélése (függetlenül attól, hogy teljes egyetértésre jut-e másokkal vagy egyszerűen csak arra jut, hogy mások máshogy látják a dolgokat és hogy nem lehet mindig az, amit mi akarunk, akkor se, ha a többiek szerintünk rosszul látják a dolgokat). Hanem azért is, mert az elemi intellektuális tisztesség feladásával jár, ha valaki ilyen mértékben alárendeli magát, az eszét és a szavait a hatalom birtokosai érdekeinek és "politikai" fegyverré degradálja magát. 

Ugyan, mégis, mit mond el a világról az a fröcsögés, amely szerint a CEU nem egyetem, hanem egy nemzetközi politikai összeesküvés eszköze? Hogy a társadalmi nemek tanulmánya nem tudomány, hanem ideológia? Hogy az egyetemi oktatók nem tudósok, hanem agitátorok, propagandisták, aktivisták? Hogy a civil szervezetek maguk is valami idegen politikai terv kiszolgálói? Lószart se. Ezek olyan arcpirító butaságok, kifejezetten a másik fél megsértését célzó, gonosz, rosszhiszemű megjegyzések, amelyeknek egyáltalán semmi köze a valósághoz, csak abban a fantáziavilágban értelmezhetőek, amelyet a kormánypropaganda könnyen átlátható "politikai" céllal terjeszt: lejáratni, eltorzítani, megfélemlíteni, elhallgattatni azokat, akik nem eléggé lojálisak hozzájuk.

Gondoljunk csak bele: miért ne lehetne egy egyetemi oktatónak saját politikai véleménye? Nem tagja talán a politikai közösségnek? Politikai véleménye csak annak lehet, akit erre a hatalom birtokosai felhatalmaznak? S ami ennél is fontosabb:miért ne lehetne valaki egyszerre egyetemi oktató, szülő, barát, különböző hobbik űzője és a politikai közösség aktív tagja? A sunyi sugalmazással ellentétben valójában az a természetes, ha valakinek többféle érdeklődése van, több területen aktív, sőt, ezek a dolgok egymástól nem is feltétlenül függetlenek. Egy általában véve aktívabb ember könnyebben tud új területeken is aktivizálódni, mint más. De persze azzal sincs baj, ha valaki csak egy-két területre összpontosítja a figyelmét. Az embereknek ez a sokfélesége valójában a természetes állapotuk, nem az, amit a kormánypropaganda sugalmaz, s ami szerint csak kormánypropagandistának, fogaskeréknek szabad lenni, minden más árulás. 

Meg aztán: miért ne lehetne annak az intézménynek is saját politikai véleménye, politikai érdeke, amelynek a tagja az illető oktató vagy kutató vagy civil? Sőt, miért ne lehetne az illető egyénnek saját politikai véleménye az anyaintézménye érdekeiről? Miért is volna naivitás azt gondolni, hogy egy intézmény érdekei szemben állhatnak a politikai hatalom csúcsain lévők érdekeivel? Miért volna illegitim ezeket az érdekeket képviselni a rezsim képviselőivel szemben? Aki ezt sugallja, ahogy a mostani rezsim propagandistái teszik, az úgy tesz, mintha egyedül egyféle legitim politikai szereplő volna: az, akié a kormányhatalom, mindenki más pedig befoghatná a száját. Nos, ez a felfogás amellett, hogy nyilván alkalmas a hatalmon lévők érdekeinek megfelelően az ellenérdekeltek lejáratására, egyúttal nyilvánvaló ostobaság is. Sokféle politikai rezsim létezett már a történelemben, de olyan még nem volt, ahol valójában csak egyféle komolyanvehető érdek létezett volna, csak az volt a kérdés, hogy a sokféleségnek miféle intézmények adtak teret. És évszázadok óta ismert tény az is, nem valamiféle liberális ármány, hogy az a hatalom, amely tagadja az övétől eltérő nézetek, érdekek, akaratok létjogosultságát a politikában és megpróbálja elnyomni azokat, az a lényegét tekintve zsarnoki.

Van persze egy sajátos "politikai" logika amögött, ahogy ezek a propagandisták, ideológusok beszélnek azokról, akik nem értenek velük egyet: a rezsim tényleg úgy működik, hogy "értelmiségijei" csak beszélő fejek, kesztyűbábok lehetnek, a kormányoldali médiában csak a központi tájékoztatókon meghirdetett irányvonal szerint szabad megszólalni, sőt, vannak kifejezetten a revolvermédia műfajához tartozó sajtótermékek is, amelyek célja a trollkodás, a másik fél hergelése, lejáratása, a közönség összezavarása, manipulálása. Ez persze, ahogy mondtam is, csak annyiban "politika", amennyiben minden zsarnoki uralom, minden ellenségkereső, szélsőségesen konfliktuselvű hatalomgyakorlás hasonlóan működik. De az igazi politika szerencsére ennél sokkal gazdagabb, fantáziadúsabb, befogadóbb közeg. A főszabály a politika történetében nem a zsarnokság, a félelem, az erőszak szerencsére, hanem a törvények, intézmények uralma, a modus vivendi, a béke, a kompromisszum, a meggyőzés.

Lehetne azt mondani, hogy ez az egész egy pszichológiai megküzdési mechanizmus, ami arra szolgál, hogy a hatalommal szemben állók motivációinak lejáratásával a saját tevékenységük okozta lelki terhektől akarnak megszabadulni. Én ezt egy pillanatig sem szeretném állítani. Egyrészt, mert a lelki motívumok ugyan nem érdektelenek, de a felelősség kérdését nem teszik megkerülhetővé. Ráadásul vannak dolgok, amiket szerintem nem érdemes tovább magyarázni bizonyos helyzetekben.

A szemétség az szemétség, sans phrase.

A többit a jövő történészeire hagyom. Legyen majd az ő gondjuk tárgyilagosan mérlegre tenni a szemétség különféle lehetséges magyarázatait. 

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr3514394258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.