A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

162. Gender, zsandár, Jeanne d'Arc

2018. augusztus 13. - FOUREY

Az elmúlt hónapok egyik legabszurdabb fejleménye az, hogy a minisztérium rendeletileg kívánja felszámolni az úgynevezett társadalmi nemek tanulmánya (gender studies) mesterképzést. Egyebek között attól olyan abszurd az ügy, hogy alig vannak intézményileg érintettek, tehát a nem kormánypárti nyilvánosság megint be van szorítva egy bizonyos szempontból marginális, más tekintetben szimbolikusan fontos ügybe, ami elől elugrani sem lehet, de amit megvédeni sem. Emellett ez egy politikailag alaposan túlhevített kérdés az elmúlt évek kormánypropagandája által. S a kormány megint elfelejtett  indoklást fűzni a döntéséhez. Továbbá, kifejezetten provokációszámba menő "egyeztetések" történtek  (nyár közepén 24 órát kaptak az egyetemek), erre az ELTE vezetése elsőre gyalázatos szolgalelkűséggel reagált (UPDATE: egy későbbi, nagyon karakán sajtónyilatkozat "egyértelműsítette", azaz alaposan megváltoztatta az első ELTE reakciót - nem is szeretném tudni, mi történt a 2 időpont között), míg többségünk egyelőre hallgat, s csak néhány elszórt tiltakozó hang hallatszik. A kormánymédia megint indulatos, alpári és a tényekkel köszönőviszonyban sem lévő dolgokat hablatyolt össze az ügyről, a megfélemlítés és a lejáratás nyilvánvaló céljával.

De miről is szól ez az ügy? Mármint azon túl, hogy létezik egy társadalmi nemek tanulmánya nevű társadalomtudományi terület, amely azzal foglalkozik, hogy az emberek közötti nemi különbségekhez olyan társadalmi megkülönböztetések (hatalom, erőforrásokhoz való hozzáférés, magatartási szabályok, munkamegosztásbeli hely, szerepek stb.) kapcsolódnak, amelyek egészükben véve nem vezethetőek le pusztán a biológiai különbségekből, hanem különböző korokban és kultúrákban eltérő felfogások, szokások, társadalmi struktúrák termékei... És azon túl, hogy vannak, akik szerint ezt a társadalomtudományi területet érdemes nem kizárólag valamelyik másik (egy vagy több) társadalomtudományi területnek alárendelten kezelni, hanem nagyobb intézményi önállóságot biztosítani neki, így például az oktatásban önálló szakként tanulhatóvá tenni... Sőt, azon is túl, hogy egy ideje már Magyarországon a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak létrejött, átment egy szakmai ellenőrzési folyamaton és lehetővé vált, hogy olyan egyetemek, amelyek képesek biztosítani a képzési- és kimeneti követelményeknek (ez egy EMMI rendelet melléklete volt eddig) való megfelelést, indíthassanak is ilyen képzést...  S végül azon is túl, hogy néhány helyen ilyen szakok, kevés hallgatóval és mesterszakon, létre is jöttek...

Hogy megérthessük, miről szól ez az ügy, látni kell, hogy alapvetően kétféle módon lehet a társadalmi nemek tanulmánya egyetemi képzésben való elfogadottságához viszonyulni: vagy ideológiai vagy racionális alapon. (Nem magához a társadalmi nemek tanulmányához, hanem ahhoz, hogy ilyesmit önálló szakként egyetemen oktassanak.) Ez a megkülönböztetés önmagában nem értékítélet, hanem valóban hozzáállás kérdése. Ideológiai hozzáállás az, ha valaki azt kérdezi, hogy értékrendünkkel összeférhető-e egy ilyen szak létezése az egyetemeken. Racionális hozzáállás az, hogy igazolható-e egy ilyen egyetemi képzés létezése az egyetemek funkciójáról alkotott  elképzeléseink fényében. Lehetséges ideológiai alapon ellenezni, elviselni és támogatni is a társadalmi nemek tanulmánya szakot, s lehetséges racionális alapon is ellenezni, elviselni és támogatni is. Ez nem azt jelenti, hogy mindezen vélemények teljesen egyenértékűek. Dehogyis. Aki seggfej vagy egy aljas gazember vagy egy szűklátókörű barom, az akkor is az, ha ideologikusan áll a dologhoz és akkor is, ha racionálisan. De mégis fontos látni, hogy még egy ilyen kis ügyben is meglehetősen kuszák a frontvonalak és a konfliktus gyökerei mélyebbre nyúlnak a felsőoktatásról alkotott általánosabb elképzelésekbe, mint azt esetleg elsőre gondolnánk.

Az ideologikus megközelítésnek is többféle változata van és úgy látom, a kormányhoz közelebb állók megosztott reakcióit elég jól megmagyarázza ez.

Az egyik, röviden extrém ideologikus álláspontnak nevezhető megközelítés nagyjából azt jelenti, hogy a kérdést elsősorban, sőt, szinte kizárólag egyetlen érték (a társadalmi nemek tanulmányának vélt ideológiai tartalma) alapján ítéljük meg. Ezt az álláspontot képviselik a társadalmi nemek tanulmánya képzés azon üldözői, akik "genderideológiáról" delirálnak a kormánymédiában, de ezt képviseli a KDNP is, amely már évek óta kereszteshadjáratot vív a szak ellen, illetve ez illik bele a kormánypropagandába is, mert a "genderizmus" egy ideje már egyik állítólagos eleme az állítólagos világméretű sorosista összeesküvésnek ebben a kormányzati propagandamocsokban. Innen nézve a társadalmi nemek tanulmánya szak egy tudománynak álcázott balos, a nyugati-keresztény civilizációt, a hagyományos nemi szerepeket aláásni akaró ideológia, amely ellen ideológiai önvédelemből, saját értékeik védelmében kell fellépniük azoknak, akik ezt az álláspontot képviselik. Megjegyzem, extrém ideologikus álláspontot képviselnek azok is, akik a szakot azért védik, mert a nők, az LMBTQA közösségek tagjainak szisztematikus társadalmi elnyomása elleni harc fegyvereként tekintenek erre a szakra. Az extrém ideológiai álláspont tehát nem attól extrém, hogy hülyeség (bár én nem értek vele egyet), hanem attól, hogy nincs benne helye más megfontolásoknak.

A másik, mérsékelt ideologikus álláspontot a jelek szerint a kormány radikalizálódását egyre kényelmetlenebbül figyelő konzervatív értelmiségiek látszanak inkább képviselni, akik szerint a társadalmi nemek tanulmányok egy bevett társadalomtudományi terület, nemzetközileg elfogadott és bár nem feltétlenül értenek egyet azoknak az embereknek az értékrendjével, akik nagy számban előfordulnak e szak körül (azért nincs konzervatív, aki ne látná ezt lelke mélyén gyanúsan liberális-baloldali fészeknek), de úgy gondolják, hogy a tanszabadság és az egyetemi autonómia is olyan értékek, amelyeket egy ideológiai kereszteshadjáratot vívó kormánnyal szemben is meg kell védeni. Úgy vettem észre egyébként, hogy az ellenzéki oldalon is sokan hasonló állásponton vannak. Ha szívből rühellik is néha a társadalmi nemek tanulmányokat (van, aki nyersebben ideológiai, van, aki valamivel szofisztikáltabb filozófiai alapon), de a kormány leplezetlenül zsarnoki lépéseit elutasítják. S hasonló megközelítéssel, csak persze pozitívabb ideológiai megítéléssel viszonyulnak az ügyhöz azok, akik oktatnak ilyen helyeken vagy csak rokonszenveznek a szak által vélelmezetten vagy ténylegesen népszerűsített értékekkel. S nincs is ebben se semmi meglepő: ha a kézmosás egészséges, akkor nincs abban semmi baj, ha az orvosi képzésnek része az, hogy népszerűsítse a kézmosást, s ne csak megállapítsa annak helyességét.

Így néz ki hát a "vita" (mert azért némi túlzás, valljuk be, a kormányzati úthenger majdnem akadálytalan továbbhaladását vitának nevezni) az egyik nézőpontból. Van azonban egy másik nézőpont is, a racionális. Ez, mint mondtam, arról szól, hogy egy ilyen képzésnek mi a létjogosultsága annak fényében, hogy az egyetemeket részben (a CEU-t semennyire, az ELTE-t nagyrészt) az adófizetők tartják el, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy milyen ésszerűség igazolhatja egy ilyen szak létezését. Itt megint van extrém és mérsékelt álláspont.

Az extrém és az egyik miniszter, Palkovics László által például az MTA és az alapkutatások ügyében is képviselt álláspont szerint ahogy a tudományoknak, úgy az egyetemi képzéseknek valamilyen könnyen belátható gazdasági hasznának kell lennie, különben az nem más, mint az adóforintok eltékozlása. Ez egy egészen kivételesen ostoba és gonosz nézet, hiszen, hogy egy hasonlóan gonosz és buta példát hozzak, bárki, aki látta már a kormánytagokat  akár csak egyszer is, az biztos lehet benne, hogy a miniszterek messze több kalóriát fogyasztanak el naponta, mint amennyi feltétlenül szükséges, úgyhogy egészen biztosan túl nagy az adófizetők által állt fizetésük a gazdaságilag indokolthoz képest. Ezzel együtt ez egy elég elterjedt érveléstípus a kormányon belül, a támogatóik között, s nem idegen az ellenzék egy részétől sem. 

Hogy mitől bugyuta az előző álláspont, azt a másik, mérsékelt racionalista megközelítés hívei szokták elmondani: a munkaerőpiac igényei szédítő sebességgel változnak, a technológia fejlődik, a kormány aligha a legalkalmasabb szereplő annak megjóslására, hogy 10-15 év múlva mi lesz a keresett szakma (ennyi időre pedig szükség van, hogy lássuk, egy szak összességében szűk gazdasági értelemben munkaerő piaci szempontból megérte-e). Éppen ezért az egyetemek célja nem az, hogy betanított munkásokat neveljen, hanem, hogy képességeket fejlesszen, általános műveltséget adjon át, segítsen a világban tájékozódni és rugalmasan gondolkodni, hogy ha majd felnőve valaki kilép a munkaerő piacra, akkor ott el tudjon helyezkedni az igényeinek megfelelő, jól fizetett állásokba. Innen nézve fontosabb az, hogy a diákok érdeklődését kielégítő szakok is létezzenek (mert ami érdekel, azt könnyebb tanulni), hogy ne gyorsan avuló szakmai fogásokra fókuszáljanak, hanem általánosabb nevelési célokat tűzzenek ki maguk elé. E mérsékelt racionalista megközelítés tehát azt mondja, hogy a gyorsan változó világ hosszabb távú  igényeinek kell a társadalmi nemek tanulmányok szaknak megfelelnie, nem az épp aktuális és holnapra elavuló rövid távú igényeknek. Ha tehát a CEU gender studies szakján végzettek változatos, de korrekt állásokban tudtak elhelyezkedni, az azt bizonyítja, hogy ez a szak megfelel a rugalmas képzési igényeknek. ha pedig az ELTE szakján még senki sem végzett, akkor a kormány hazudik, ha a munkaerő piaci igényekre hivatkozva akarja a szakot gyakorlatilag betiltani. Mindebből nem következik, hogy mérsékelt racionalista alapon nem lehet az ilyen szakokat kritizálni, de az igen, hogy a kormány által választott brutális és cinikus stratégiát nem lehet belőle levezetni. Főleg a CEU esetében, ahol mégiscsak egy magánegyetem képzésébe trollkodik bele az állam.

Hát, így néz ki a vita szerintem. S hogy én hol állok ebben? A mérsékelt racionalista érvek nem állnak tőlem távol. Az egyetemi képzés, amíg adóforintokból (is) megy, nyilván nyilvános igazolásra szorul. Ha már érveink sincsenek rá, az régen rossz. Abban is biztos vagyok, hogy az extrém racionalista álláspont ordenáré baromság és bár vannak, akik jóhiszeműen ilyen ostobák, de nem kevesen puszta fügefalevélként használják magánmániáik és hatalomvágyuk leplezésére. De igazából nem ez a számomra fontosabb aspektusa a kérdésnek, hanem az ideológiai. Miközben a sötét, buta és gonosz extrémen ideologikus jobboldali kirohanásokat mélységesen elítélem, a szakot védő extrémen ideologikus állásponttal sem azonosulok. A nyíltsisakos ideológiai harc nem az egyetemekre való, hanem a Facebookra, kocsmai beszélgetésekre, a politikai mozgalmakba.

Viszont a mérsékelt racionalista álláspontban kicsit taszít annak hidegsége, úgy-ahogy megszelídített utilitarizmusa, s ezért nem tudok vele egészen együtt érezni, s ezért fontos számomra a dolog ideológiai, értékrendi oldala is.

Az egyetemi képzés szerintem - mint általában a magasabb tanulmányok a mi kultúránkban már két és félezer éve - két dologról szól egyszerre, amelyek viszonyát sosem sikerült teljesen tisztázni, de nem is baj, ha nem sikerült, mert mégis érezhetően összetartoznak.

Az egyik az igazság, a tudás keresése. Az egyetem eszerint arra való, hogy megtanítsa, ami a tudomány mai állása szerint a világról tudható. Ez nem a végső igazság, nem is hazudja azt magáról, de sokkal több, mint amit a kocsmában, Facebookon, konteós oldalakon el lehet elsajátítani. A tudományos tudás mindig több és mindig absztraktabb, mint ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valaki hr-menedzserként, marketingesként, social media szakemberként, kontrollerként, középiskolai tanárként, tök egyforma családi házakat tervező építészként, háziorvosként, CNC-kezelőként, adatelemzőként, informatikusként boldogulhasson. Ebben az értelemben az egyetemi képzés mindig fölé lő a szükségesnek. Ezt meg lehet indokolni a rugalmas munkaerőpiaci igényekkel, de ez szerintem nem a teljes igazság az ügyben. A tudás és az igazság intrinzikus értékek, elsősorban önmagukért, nem valami másért vágyunk rájuk.        

A másik cél a felkészítés az életre. Nem abban az értelemben, hogy betanított munkásokként milyen gombokat nyomogassunk a gépen napi 10 órában, hanem abban a nagyon alapvető módon, hogy mindannyian megérdemeljük azt, hogy választ kereshessünk arra a kérdésre, hogy Hogyan éljünk? Nem csak azért vannak különböző szakok, mert a mai tudás túl nagy és túl széttagolt ahhoz, hogy valaki mindenről mindent megtudhasson, hanem, mert ha már így van, akkor mindenkinek az érdeklődése és a képességei szerint legyen lehetősége a számára fontos kérdésekre választ keresni és olyan hivatás felé orientálódni, amely leginkább összhangban van az érdeklődésével és a képességeivel. Ezért is van, hogy minden szak szélesebb perspektívát kínál a világra, mint amit az adott terület feltétlenül szükségessé tesz. Társtudományos, kitekintő jellegű, választható tárgyak biztosítják, hogy az emberi elme az egyetemi képzés során szabadon kalandozhasson és a 3+2 éves bolognai rendszer nagy értéke, hogy lehetővé teszi, hogy valaki 21 évesen módosíthassa (alapvetően megváltoztassa vagy specifikusabbé tegye) 18 éves korában megtett választását, hogy merre indul el a világ megismerésében és önmaga képzésében, fejlesztésében. S ez így van jól, hiszen hatalmas változásokon megyünk keresztül ezekben az években mindannyian.

Számomra ezek ideológiai kérdések: az igazságkeresés egy érték, a hogyan éljünk kérdése is egy érték, s ezek azok az értékek, amelyeket bármely korrekt, szakmailag megalapozott szak, mint a társadalmi nemek tanulmányok szak is megtestesítenek, s ezért megérdemlik, hogy kiálljunk mellettük.

Ezzel a megközelítéssel a fentiek közül két álláspont nem összeegyeztethető. Az extrém ideologikus megközelítés hívei számára ezek azért nem értékek, mert az igazság számukra eleve adott és az egyetem dolga csak az ideológiai indoktrináció, fel sem tételezik tehát, hogy mások mást csinálnának az egyetemen. Az extrém racionalista megközelítés hívei számára pedig ezek nem értékek és az egyetem dolga a betanított munkások előállítása. 

A mérsékelt racionalista álláspont viszont tulajdonképpen nem megy szembe azzal, amit elmondtam, sőt, az érveikkel alapvetően egyetértek, legfeljebb azt gondolom, hogy nem adják ki az egész képet. Ahhoz szükség van azokra az értékekre is, amelyekről én beszéltem és amelyek nélkül szerintem csúszós lejtőre kerül mindenki, aki az egyetemet mint intézményt - nem is csak a társadalmi nemek tanulmányok szakot - védelmezni kívánja a jelenleg hatalom zsarnoki beavatkozásaival szemben. S ne legyünk illúzióink, a fenti értelemben felfogott egyetem 8 éve folyamatos támadás alatt van a kormány részéről, s bár még a falai állnak, úgy-ahogy, de számos, rommá lőtt, berogyott bástyáján már ott lobognak az extrém ideologikus és extrém racionalista kormánypártiak zászlai. (Ha valaki nem tudja, miről beszélek, az nézzen utána például, hogy mi a kancellári rendszer).  

Hát, ezért van, hogy szerintem szégyellheti magát a kormány amiatt, hogy betámadta ezt a szakot és emiatt szeretném a szolidaritásomat is kifejezni az érintettekkel.        

 

    

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr9114177641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2018.08.14. 10:03:18

Nagyjabol en is igy latom.

Geo_ 2018.08.14. 10:43:22

Amit írsz - azzal maximálisan egyetértek. Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy direkt kerestek egy olyan témát, területet, amivel borzolni lehet a kedélyeket. (Őszintén szólva kevésbé fontos, hogy ez most önálló képzés vagy sem - példaként azt hozom fel, hogy anno volt olyan hely, amikor hivatalosan betiltották a szociológiát - ML "egyetemen" szociológiát tanítottak "pártépítés" címszó alatt.) De fel tudják mutatni a maguk "keresztény demokráciáját", s miközben mi a genderről beszélünk, egy újabb lépés a centrális erőtér további építgetésére, ami nagyon egybeesik az MTA ügyével.

Tom66 2018.08.14. 10:43:38

„A segítségükkel a gender áthatja az egész társadalmat, egészen az óvodákig, ahol megpróbálják ledönteni az úgynevezett sztereotípiákat nőkről és férfiakról. Szóval, ahogy XVI. Benedek mondja, ez egy kulturális és antropológiai forradalom, ami nem alulról, hanem felülről indult. A hétköznapi emberek sokáig nem tudták, mi történik a hátuk mögött, de könnyű rájönni, amikor látjuk, mi történik a gyerekeinkkel az iskolában, akik a kötelező szexualizáció tárgyai.”

Gabriele Kuby német szociológus

Az a fő probléma, hogy hasonlóan a liberalizmushoz ezen a területen is szárba szökkentek a vadhajtások (választható társadalmi nemek, gender -semleges óvodák, stb).

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2018.08.14. 10:53:03

@Tom66: Mondok 3 dolgot, amin érdemes elgondolkodni:

1. Miről szól az idézet? Arról, hogy Kuby az általam extrém ideologikusnak nevezett álláspontot képviseli.
2. Mi derül ki belőle? Hogy egy nagy csúsztatásra alapul az érvelése. A gender nem a társadalmi nemek tanulmányának köszönhetően hatja át a társadalmat, ahogy voltak baktériumok és vírusok a 19. század közepe előtt is. Voltak gazdaságok közgazdaságtan előtt is. Volt társadalom a szociológia előtt is. A jogtudomány sem egészen egyidejű a joggal. Sőt, elárulom, hogy a csillagokat se az tette fel az égre, hogy mi látjuk őket.
3. Azt írja, hogy "e könnyű rájönni, amikor látjuk, mi történik a gyerekeinkkel az iskolában, akik a kötelező szexualizáció tárgyai". Namármost nekem van egy nem egészen három éves gyerekem. Teljesen mindegy, hogy hol vagyunk, ha nem hangzik el a legkülönfélébb összefüggésekben, hogy ő fiú: hogy miért úgy viselkedik, ahogy; hogy mivel és hogyan kéne játszania; hogy mi lesz a foglalkozása, ha nagy lesz; hogy érthető, ha esetleg agresszív, a neme miatt; hogy ha egy kislánnyal összevesznek egy játékon, akkor többnyire a lánynak kell engednie, mert a lánynak úgy kell viselkednie. A gyerekek társadalmi nemekbe terelése a fogantatással elkezdődik és a születés után gőzerővel folytatódik. Ennek semmi köze a társadalmi nemek tanulmányához. Ez az, ahogy a hétköznapi emberek a hétköznapokban viselkednek.
3. Szerintem amikor az állam be készül tiltani egy szakot extrém ideológiai alapon, ráadásul összevissza hazudozva, akkor szerintem "az a fő probléma". (Hogy milyen hülyék tudnak lenni az emberek ideológiai manipuláció hatására, azt a gender semlegesség körüli hiszti mutatja a legjobban: senkit se zavar otthon a gender semleges fürdőszoba és wc. De bezzeg nyilvános helyen az nyilván valami keresztényellenes összeesküvés.)

konrada 2018.08.14. 11:24:15

...szvsz. szerintem is hülyeség betiltani a genderszakot.

...persze az is hülyeség, ha 1 fillért is kiadnak rá támogatásként. Aki ilyent akar tanulni, az fizetősön tehesse meg, elvégre olyan nagyon fontos tudást szerez meg vele, amiből biztosan jól megélhet...

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2018.08.14. 11:30:29

@konrada: Amellett, hogy tisztelem a magánvéleményed, szerintem érdemes észben tartani, hogy nem az állami finanszírozásról szól a vita, hanem arról, hogy felszámolják a szakot, azáltal, hogy lehetetlen lesz ezentúl ilyen képzést indítani, sem a régieket folytatni, mert nem lehet majd (újra)akkreditáltatni. Innen nézve, amit mondasz, az valamelyest mellé megy a lényegnek. Ha lenne vita az állami finanszírozásról, ott nyilván nagyon izgalmas lenne meghallgatni a véleményed. A CEU gender szakosok amúgy elég jól elvannak magánegyetemként. Őket ez úgy fogja érinteni, hogy a képzésük nem lesz magyar diploma, hanem amerikai diploma. Kibasz tehát az állam a magyar diákokkal kicsit, de a diákok zöme remekül ellesz az amerikai diplomával. Ahol meg nagyon kibasznak a magyar diákokkal, meg az intézményekkel, azok a nagy állami és egyházi egyetemek, akik nem tudnak ilyen szakot indítani, pedig a kormány állításaival ellentétben még lenne rá igény is a munkaerőpiacon.

Never 2018.08.14. 11:30:40

Ez az egyértelműen gerjesztett vita csak arra szolgál, hogy legyen mivel ráhangolni a választói csoportokat az EU és az önkormányzati választásokra. Egy kis melegítés, mint egy erősebb slukk a műanyag palackban hozott "háziból" a Közgáz Pince előtt, mert odabent túl drága a feles.

Én tartom magamat ahhoz, hogy a társadalmi nem tényleg egyetemi szinten tanulmányozandó téma - csak nem az ELTE, hanem a SOTE a megfelelő hely erre, és ott van is ilyen tanszék (szakembereket is képeznek, és bárki elmehet ilyenhez, csak az óradíjat kell megfizetni).

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2018.08.14. 11:38:27

@Never: Lehet, hogy "csak arra szolgál" szerinted, de nem tudom, mit akarsz ezzel mondani. Hogy az egyetemek kormányzati kézivezérlése neked smafu? Szélsőséges ideológiai alapon belepofázni dolgokba, amikről semmit se tudnak, az irreleváns? Emberek egzisztenciáját fenyegetni, az már semmiség? Szerintem nem. Ha azt érted ezen, hogy, ahogy írom is a poszt elején, ez egy olyan politikai ügy, amit a kormánykritikus nyilvánosság nem tud megnyerni, mert sok tekintetben fontos, de közben meg intézményesen látszólag keveseket érint és aligha tudnak majd ellenállni, akkor persze az oké. De ez nem érvényteleníti azt, hogy ez egy borzalmas dolog. A tuszik lemészárlása is csak egy politikai eszköz volt, Hiroshima lebombázása is. Direkt mondok durva dolgokat, hogy lásd, bármit el lehet így adni.

Ami pedig a második részt illeti, jelenleg egy mesterszak felszámolásáról van szó itthon. Hogy te mit gondolsz arról, hogy mit hol kellene tanítani, az egy sereg szempontból baromi érdekes, személyesen engem is érdekel, de az ügy kimenetele szempontjából teljesen érdektelen. Simán lehet, hogy nincs igazad. Simán lehet, hogy igazad van. De senki sem kérdez téged ebben az ügyben, sőt, az ügy lényege, hogy a kormány nem kérdez senkit, csak menj előre az úthengerrel.

Tom66 2018.08.14. 13:14:34

@FOUREY: Nyilván csúsztat, mert más a véleménye. Azt, hogy mennyire komoly tudományág, nálunk jóval okosabbak és hozzáértőbbek vitatják meg tény, hogy a megítélése a világban korántsem egységes. A genderizmushoz kapcsolódó szélsőséges megnyilvánulásokkal nem szimpatizál az emberek többsége és ez bizony szorosan kapcsolódik a Gender Studieshoz.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2018.08.14. 13:28:18

@Tom66: Istenkém. Muszáj lemenni ennyire ostoba trollba?

1. "Nyilván csúsztat, mert más a véleménye. "

Itt helyből hazudsz, mert én nem azt mondtam, hogy csúsztat, mert más a véleménye, hanem, mert az ideológiai elfogultságának megfelelően hamisan használja a gender fogalmát.

2. "Azt, hogy mennyire komoly tudományág, nálunk jóval okosabbak és hozzáértőbbek vitatják meg"

Itt a második és a harmadik ordenáré hazugság. Egyrészt amiatt, hogy te nem értesz hozzá, teljesen gátlástalanul feltételezed, hogy én se tudom, miről beszélek. Másrészt, a vita nem okosabbak és hozzáértőbbek között folyik, hanem a kormány ideológusai és a hozzáértők között. Sőt, valójában vita sincs, indoklás nélküli betiltás. Minek ezt?

3. " tény, hogy a megítélése a világban korántsem egységes. "

Tény! És még mennyi mindennek a megítélése nem egységes! Sokak szerint például lapos a föld. Egyesek szerint Elvis él. Sokak szerint a vakcinák okoznak autizmust. És akkor mi van? Nagy az isten állatkertje. Mivel a kormány nem vitatkozik, hanem betilt, ezért ennek semmi jelentősége. Szóval ez megint mérete trollkodás.

4. "A genderizmushoz kapcsolódó szélsőséges megnyilvánulásokkal nem szimpatizál az emberek többsége"

Ez egy állítás, ami egyrészt teljesen légbőlkapott (saját bevallásod szerint ehhez okosabbnak és hozzáértőbbnek kéne lenni szerintem), másrészt szinte biztosan nem igaz (mert aligha tudják, miről beszélsz), harmadrészt megint csúsztatsz, mert a genderizmusnak nevezett dologról beszélsz, itt meg egy egyetemi mesterszak betiltása zajlik.

5. "és ez bizony szorosan kapcsolódik a Gender Studieshoz."

Na, ez megint trollkodás. A "bizony" ellenére ezt csak úgy mondod. Talán így van, talán nem. Talán csak káprázat a világ, talán mindannyian egy szimulációban élünk, talán tényleg lapos a föld, talán talán talán... Talán tényleg releváns ebben a konkrét ügyben, ahol a kormány egy egyetemi mesterszakot indoklás nélkül betilt, hogy te mit tekintesz azzal kapcsolatban bizonyosnak, hogy szerinted mit gondolnak az emberek a társadalmi nemek tanulmánya és az általad genderizmus szélsőséges megnyilvánulásainak mondott dolgok kapcsolatáról, holott bevallottan nem értesz hozzá. Talán így van. Vagy nem.

Pont ez a baj a trollkodással. Hogy kisiklatja a beszélgetést, provokál és mellébeszél. Kár.