A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

131. Pártember vagy? Azt hiszed?

2017. augusztus 15. - FOUREY

I never trust a man unless I've got his pecker in my pocket

Egy rövid 2002-es kalandot leszámítva sosem éreztem magamban késztetést arra, hogy aktívan politizáljak és ezért ha valakit, legfeljebb a saját személyes alkalmatlanságomat hibáztattam. Az elmúlt hónapokban mégis eljutottam oda, hogy előbb bátortalanul, majd egyre határozottabban politikai közösséget kezdtem keresni magamnak. Mint ahogy legutóbb is írtam, ezt a Momentumban véltem megtalálni, de egyre fokozódó szenvedéseimtől végül Soproni Tamás dühöngése váltott meg.

A momentumos csatornákon keresztül visszacsorgó információk alapján lépésem magyarázatát rossz hozzáállásomban, életidegenségemben, fanyalgó értelmiségi mivoltomban kell keresni. S bár ezeket a paneleket visszataszító, primitív, antiintellektuális ostobaságoknak tartom, ha őszinte akarok lenni, a saját magyarázatom sem sokkal hízelgőbb rám nézve. Nem hiszem ugyan, hogy az értelmiségtől való irtózásnak az az alpári formája, ami ezekben megjelenik, méltányos vagy pontos lenne, mert nem kell értelmiséginek lenni ahhoz, hogy valaki ne tudjon beilleszkedni egy politikai közösségbe, és az én okaim között sincs semmi értelmiségspecifikus ok, azt el kell ismernem, hogy szakításom fő oka nem valamilyen elvi kérdés, hanem, hogy ismét rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok pártember. Hiányzik belőlem a lojalitásnak, az odatartozásérzésnek az a szintje, ami a jó párttagság feltétele. Sok évet töltöttem a politika tanulmányozásával, már azt hiszem, kezdem érteni is a működését, de érteni valamit és csinálni tudni, az két különböző dolog. Én egyszerűen nem vagyok hozzá eléggé lojális pártember, hogy képes legyek jól érezni magam a pártpolitikához szükséges helyzetekben. És bár vannak elvi okaim is a Momentummal való szakításra, ezek valójában nem jelentik azt, hogy más pártban jobban érezném magam.  

Minderről azért írok, mert ezzel a vallomással tartozom a megsértődött momentumos ismerőseimnek és talán azoknak is, akik hozzám hasonló cipőben járnak. Utóbbiak között talán lesz, akinek lesz aha-élménye és ez neki is segíthet az enyémhez hasonló traumáját feldolgozni.

De mit is jelent az, hogy rá kellett jönnöm, tényleg nem vagyok pártember? Íme néhány példa:

1. Hold the line!

Az egyik jellegzetes dolog, ami halálra idegesített, az volt, hogy amikor valamilyen probléma merült föl, kritika érte a pártot vagy valaki nemkívánatos kérdést tett fel vagy ötletekkel állt elő, akkor a belső fórumokon rögtön megindult, gyakorlatilag spontán módon, az a fajta kommunikáció, amelyik arról szólt, hogy mindez nem fontos, hogy ezzel nem kell foglalkozni, nincs rá idő, hogy foglalkozzunk vele, az ötletekkel tele a padlás, nem kell mindenen ennyit agyalni stb.. 

Természetesen egy politikai párt nem vitaklub és nincs idő arra sem, hogy mindig minden kérdést mindenki számára meggyőzően átbeszéljünk. A közös cselekvésnek ezért mintegy előfeltétele az, hogy a párt képes legyen a tagjait a lojalitásukra apellálva a közös cél felé terelni. Ellenkező esetben lebénulna az egész. 

Másfelől az is igaz, Pierre-rel szólva, hogy nem mindegy, milyen szinten vagánykodik az ember. Egy gyorsan növekedni akaró és megfelelő minőségű embereket kereső párt megteheti ugyan, hogy eleve olyan embereket válogat össze, akik könnyen adják a lojalitásukat, de egyrészt nem biztos, hogy sok ilyen ember mászkál körülöttünk, akik vakon adják oda feltétlen bizalmukat vagy akik legalább annyira kevéssé autonóm személyiségek, hogy a legkisebb közösségi nyomásra is rajongó pártkatonákká formálhatók. A Momentum eddigi növekedése korántsem olyan látványos, hogy igazolja ezt a fajta hozzáállást és hogy megússzák a tagok bizalmának kiérdemlésének kemény munkáját.

2. Az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta.

Külső és belső kritikákra adott válaszként nagyon gyakran hangzott el az a válasz, amely teljesen figyelmen kívül hagyta az adott kritika tartalmát és a kritikát mondó személyét vette célba. Hogy az illető majd akkor mondjon valamit, ha már "valamit letett az asztalra", hogy nem kell vele törődni, mert "óbaloldali" (nem tudom, mi is az), hogy "túl akadémikus" a megközelítése stb..

Egy politikai párt érthető módon különbséget tesz a mi és az ők között és értelemszerűen ennek nagy szerepe van annak eldöntésében, hogy milyen választ kell adni az illető megszólalására. Ez erősíti az összetartozást, egyszerűsíti a politikai problémák világát és megkönnyíti a cselekvést. 

Másfelől rettenetesen lehangoló volt visszahallani, hogy a múltkori momentumos bejegyzésemre, amelyben világosan leírtam, hogy nagyrészt (bár nem kizárólag) Soproni Tamás kirohanása miatt kiléptem a pártból, azzal reagáltak egy belső fórumon, hogy "háttérinformációként" közölték, hogy kiléptem, Soproni miatt és emiatt "savanyú" a poszt, továbbá, hogy tudni kell rólam, hogy a hozzáállásom sosem volt megfelelő. Nem lepett meg, csak szomorkásan állapítottam meg, hogy ez még mindig ugyanolyan visszataszító, mint amikor a Nyitás szervezőjét ért kritikákra hasonlóan kisstílű módon reagáltak a hivatalos vonal képviselői.

3. Egyenlők és egyenlőbbek.

Május elején jelentkeztem a Momentumba és rögtön nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába. Hamar feltűnt azonban, hogy "későn jöttem". Bár még nem volt bejegyezve a párt, de már csak pártolónak vettek fel, aki próbaidő után, húsz tag ajánlásával vehető fel, nincs szavazati joga, nem vehet részt a központi szervezet munkájának elég nagy részében és a képviseleti szervek munkájában sem. Az is feltűnt, hogy az ötleteléseknél mennyire másként reagálnak a régiek ötleteire, mint az újakéra. Előbbiekből gyakran lett valami, utóbbiakból szinte soha. Jelentkezéseim különféle munkacsoportokba, tagozatokba pedig sikertelenek voltak. És nagyon gyakran érkeztek belső fórumokon és alapszervezeti szinten a központból olyan üzenetek konkrét ügyekben, hogy majd ezzel a központ fog foglalkozni, meg töltsünk ki hozzá adatlapot, küldjük fel, ők majd engedélyezik, széljegyzetelik; hogy írjunk róla beszámolót, stb. Illetve, többször előfordult, hogy a központhoz tartozó emberek a saját belső zsargonjukban beszéltek, magukról "mi"-ként, a mezei tagokról "ti"-ként. Ugyancsak feltűnt, hogy mennyiszer hangzott el az, a központ részéről, hogy "hamarosan" és "majd" mindenféle dolgok fognak történni, most várjunk türelemmel.

Nyilván érthető, ha egy párt alapítói szeretnék kontrollálni a szervezetet, amit létrehoznak, hiszen maguknak hozzák létre, azért, hogy a saját értékrendjüket képviseljék, nem az utcáról bejött idegeneknek. Ennek vannak formális és informális eszközei és ezek teljesen legitimek.

Mindamellett frusztráló volt látni, hogy van egy szavakban növekedni akaró és a választások előtt alig egy évvel álló szervezet, amelyik ennyire control freak és ennyire exkluzív, legalábbis velem szemben és legalábbis abban az alapszervezetben, ahol én is ott voltam. 

Nem naiv idealizmusból gondolom, hogy ezek rém idegesítő dolgok. Részben azt hiszem, hogy léteznek szofisztikáltabb eszközök is a tagok motiválására, mint a vak lojalitás, a személyeskedés és a szigorú központosítás. De nem akarom tagadni, hogy elsősorban az zavar ezekben, hogy fizikai undort érzek tőlük. Nevezzük ezt kádárista örökségnek vagy öngyilkos individualizmusnak, de a közösségépítésnek ezek a katonás és szektás formái testi tüneteket váltanak ki belőlem. Márpedig őszintén el kell ismernem, aki így érez, az nem pártember. És ez nem érdem, hanem egy beállítódottság, sőt, adott helyzetben hiba.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr7012747108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wolff 2017.08.15. 11:21:31

Sajnálom...

De ebből most már nem tudsz kikeveredni, lám ez a poszt is a Momentum elleni szervezett támadás része lett. :)

Edmonton2 2017.08.15. 22:37:01

Keves Fourey! Én" hasonló cipőben járok", régóta (az megalakulás óta) gondolkoztam rajta, hogy belépjek a Momentumba, és részben lustaságból, részben azoktól a dolgoktól való félelmeim miatt nem tettem, amikről írsz. A sopronis kirohanás óta egyértelművé vált, hogy nem teszem. Nálad meg látom most leírva a hátteret. Kezdetben a Momentum korai Fideszhez hasonlítgatását egyesek részéről hülyeségnek tartottam - olyannak éreztem ezt, mint amikor a személyi nagyság istenítőinek szüksége volt "új Messire", "új Schumacherre" és "új Maradonára". Pedig most úgy tűnik, hogy lehet benne valami (mármint a hasonlóságban).

Waldi! 2017.08.31. 15:52:19

A Momentum állitólagos ideológia mentessége vagy ideológia meghaladása abszurd. Az egyes tagok, a potenciális szavazók valamilyen ideológia mellett elkötelezettek. Lehet azt mondani, hogy ideiglenesen, az Orbán féle rezsim leváltásáig, a jobb és a baloldaliak, a liberálisok és a konzervatívak tegyék félre a politikai ellentéteiket, de utána mi lesz? Milyen a szolidáris, teljesítményelvû és pozitív nemzetképre alapuló egyházpolitika?
Az ideológia mentesség max. propagandaszinten kellene hogy mûködjön, és ijesztô, hogy a tagok magukévá teszik a saját propagandájukat.
A Momentum a Nolimpia kampány utáni bukdácsolása is ennek az eklektikus ideológia egyvelegnek a következménye. Mi vagyunk az ideológia mentes élcsapat, te vagy a hülye, ha nem jössz a Pride-ra vagy sértésnek gondolod a baliberálisozást.