A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

110. A CEU mint szimbolikus ügy

2017. április 11. - FOUREY

A CEU ügye számos szempontból szimbolikus ügy. Azt értem ezen, hogy összesűrítve mutatja meg mindazt, amitől ez a rezsim elviselhetetlen, mindannyiunk számára veszélyes és káros.

1. A CEU ügye közvetlenül keveseket érint, de mégiscsak egy gazdag magánegyetemről van szó, amely negyedszázada működik itthon, a működését mindenki jól ismerte, azt részleteiben szabályozták a magyar jogszabályok, a teljesítményét nemzetközileg elismerték stb.. Ha ezt az intézményt minden előzmény nélkül egyszer csak brutális támadás érheti az állam részéről, az azt jelenti, hogy senki sincs biztonságban, mert a hatalomnak nincs szüksége valós indokokra, csak arra, hogy valaki beilleszthető legyen az aktuális politikai kampányának sémáiba. Nem az első olyan ügy, ahol a rezsim így elbánik teljesen ártatlan emberekkel és nem is az utolsó, persze, de egy szimbólumot nem is az tesz szimbólummá, hogy egyedi, hanem éppen ellenkezőleg, az, hogy példaszerű.

2. A CEU esetét különösen aggasztóvá teszi az, hogy egy a maga nemében példátlan erőforrásokkal, nemzetközi támogatottsággal rendelkező intézményről van szó. Ha tehát a rezsim győzedelmeskedik, az csak egy dolgot jelenthet: nem csak, hogy egyikünk sincs biztonságban, hanem azt is, hogy nincs esélyünk ellenállni. Ez a rezsim mindig is ellensége volt a független, autonóm intézményeknek és harcolt is ellenük. Magánnyugdíj-pénztárak, alkotmánybíróság, független média, MNB, közoktatás stb., semmi sem maradhatott kívül a kormányzat kontrollján. A CEU történetének érdekessége az, hogy a többi esettel szemben itt nincs semmilyen mentség, sem magyarázat a beavatkozásra, hiszen egy fillér állami támogatás nélkül működő, félig amerikai intézményről van szó. A CEU ügyének szimbolikussága részben abból adódik, hogy kivételes intenzitással sűríti magába a többi hasonló esetben kevéssé egyértelmű, többféleképpen magyarázható, mentegethető tanulságot: azt, hogy a kormány a javunkat akarja, akkor is, ha mi nem szívesen adnánk. Sőt, minél inkább ragaszkodunk hozzá, annál erőszakosabban próbálja elvenni tőlünk.

3. A CEU esetében a törvényhozási folyamat is példaszerűen mutatja meg a rezsim természetét: mondvacsinált indokokkal, kizárólag könnyen kimutatható hazugságokra alapozva hoznak meg egy minden elemében alkotmánysértő, egyetlen intézményre szabott, diszkriminatív törvényt. Mellőznek minden egyeztetést, párbeszédet, szakmai kontrollt és amikor kiderül, hogy tiltakozás van, mit tesznek? Felgyorsítják a törvényhozási folyamatot, hogy még a látszatát is kerüljék annak, hogy itt valóban technikai problémákat akarnának orvosolni. Mindezek után pedig a köztársasági elnök néhány nap lapítás után semmi alkotmányelleneset nem talál abban a törvényben, amiről tekintélyes jogászok sora mondta meg, hogy alkotmányellenes. És ne legyenek illúzióink, az ún. alkotmánybíróság is pártkatonák gyülekezete. Ez a jogi nihilizmus, az erősebb jogán alapuló, senkire oda nem figyelő, instrumentális joghasználat a rezsim lényegéhez tartozik. Nem először látjuk működni ezt a gyalázatos viszonyt a joghoz, de ismétcsak: példaszerű letisztultságban jelent meg ebben az ügyben.

4. A kormány által kézivezérelt média viselkedése különösen ijesztő volt. Hogy a közmédia gátlástalanul hazudik, megszoktuk. Az sem újdonság, hogy a kormányközeli média is. Csakhogy 2017-re ez a propagandagépezet oly mértékben megnövekedett, hogy a társadalom túlnyomó többségéhez már csak ők érnek el. Nem csak a Ripost és a Lokál, a Magyar idők, a Magyar Hírlap, az Echo TV, a 888, nem csak az Origo, a köztévé és közrádió, de Vajna rádiója és a TV2 és a nemrég bedarált megyei sajtó is egyetlen központból irányított hazugsággyárrá változott mostanra. És ha esetleg valakiben lenne kétség afelől, hogy ez valóban így lenne, annak ellenpróbaként ott van az MNO és a Hír TV, amelyek, nem először a G-nap óta, elég korrekten tájékoztattak. Miért? Mert, ahogy mondták is, korábban megmondták nekik, mit kell mondani. Hát ennyi. És mivel mostanra a sajtószabadság egészen szűk korlátok közé szorult, a magyar társadalom túlnyomó többségéhez csak halvány és zavaros hírek jutnak el az ügyről (ami nyilván amúgyse túl közérthető), simán letagadható a 2010 utáni egyik (ha nem: A) legnagyobb rendszerellenes demonstráció. Megint nem először történik ilyen, de legyen világos: ez az ügy tökéletes fokmérője annak a drámai folyamatnak, ahogy a sajtószabadság számolódik fel Magyarországon. Ma MÁR itt tartunk. Ne legyenek illúzióink, ha 2018 után ez a rezsi fennmarad, a helyzet tovább fog romlani.

5. A CEU-ügy rendkívül erős tiltakozási hullámot indított el. Nem ez az első tiltakozási hullám és ennek is megvannak a maga gyengeségei: hiányzik egy erős és hiteles ellenzék, hiányzik a szervezettség és semmi jel nincs arra, hogy a helyzet változna. Ugyanakkor az is tény, hogy másfél év apátia után ismét felfutóban van az elégedetlenség. Ennek egyik oka nyilván a menekültválság leülése, ami felszínre hozta, hogy 2013 óta Magyarországon nem folyik érdemi kormányzati munka, kizárólag politikai kampányok vannak, elborzasztó mértékű korrupció és egy egyre nyíltabban autoriter rezsim. 2011-12-ben már egy súlyos politikai válságon átesett a rezsim, amit a 2014-15 fordulóján látott  újabb válság követett. Előbbit az ellenzék egyesített töketlensége és rezsicsökkentés, utóbbit az ellenzék egyesített töketlensége és a menekültválság tudta megoldani. A most kibontakozó elégedetlenségnek a CEU-ügy korántsem a kezdőpontja. A tavaly őszi népszavazás már kínos taktikai vereség volt a rezsimnek, részben az elpazarolt erőforrások nagysága, részben az alkotmánymódosítás kudarca miatt, de leginkább azért, mert alulról jövő kezdeményezésként megszerveződött egy milliós összegeket megmozgatni tudó tiltakozási akció, ami az érvénytelen szavazásra buzdított, szemben a töketlen ellenzéki pártokkal. A következő lépés a kezdetben az ellenzék zöme által gáncsolt vagy közömbösen figyelt olimpiai népszavazási kampány volt, ahol aktivisták százai és aláírók tíz- és tízezrei özönlöttek a senki által nem ismert (és az ellenzékhez közeliek által fideszességgel gyanúsított) Momentum hívó szavára, hogy végre tegyenek valamit. Ez a tömeg már előrevetítette, hogy egy újabb szimbolikus ügyben egyáltalán nem lehetetlen, hogy tízezrek menjenek ki megint és megint az utcára, csak egy újabb szimbolikus ügyre vártak. Hogy ennek mi lesz a kifutása, nem tudja senki. A korlátok egyelőre látszanak: nincs vezetés (a legfrissebb kezdeményezés, a Momentum egyelőre nem állt az ügy élére, az ellenzéki pártok is páholyból figyelnek), nincs program, a szervezők és maga a tömeg is amatőr és nem tudja, mit akarjon. Vannak tapasztaltabbak, radikálisabbak és vannak, akik még mindig azt hiszik, hogy a tüntetésen ők nézők és nem a főszereplők és a "katarzis" hiányáról, meg a rosszul megválasztott zenékről írogatnak "tüntetéskritikákat". Talán mintha zajlana egy reszocializációs folyamat is (a közös himnuszéneklés sokkoló pozitív fordulat a korábbiakhoz képest) és mintha megint belépett volna egy újabb kamaszgeneráció a politikába, amelyik kész akár a forradalomra is, mint az elmúlt 7 évben többször is. És persze lehet abban is bízni, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik egy spill-over hatás és olyasmik történnek, amikre sem mi, sem a rezsim nincs felkészülve. Az egyetemi tiltakozások például biztatóak (bár visszafogottak), s mivel egy elsöprő túlerejű ellenséggel állunk szemben, a szokatlan, kiszámíthatatlan taktikák esetleg meglepő sikerekhez vezethetnek. De a reményeinket nem érdemes túlságosan magasra tekerni: túl erős és okos ellenféllel állunk szemben és túlságosan naívak és erőtlenek vagyunk. Az egyetlen dolog, amiben bízhatunk, hogy a kiegyezésre törekvés felesleges és hiábavaló. Egyszerűen nincs már hová hátrálni. Ez a hatalom lépésenként darálja be az országot.       

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr1312416505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.