A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

96. Mox nox

2016. november 09. - FOUREY

Eddig négyféle reakcióval találkoztam az amerikai elnökválasztás eredményeivel kapcsolatban, s nem szeretném tagadni, hogy a magam részéről melyikkel érzek leginkább együtt.

Az egyik nyilván örül, igazolva érzi magát és most lelkesen bábucibázik a szemében főellenség balliberális média, meg a nem kevésbé balliberális értelmiség, meg a pénzügyi körök, meg a sorosgyörgyök felé. Érdekes látványt nyújtanak, de nem szeretnék úgy tenni, mintha lenézném őket. Elvégre mámorító érzés lehet azt gondolni, hogy az ember a győztesek oldalán áll, akiket a siker igazol (és hát, aki sikeres, az mégis, miféle egyéb igazolásra szorulhatna?) és azt gondolni, hogy végre eljött az ő idejük. A régi, rothadt polkorrekt, technokrata, ballib világ a szemük láttára omlik össze, s az erős embereké, a nemzetieké, a nemistudomkiké a jövő. Jó nekik. Örüljenek csak. Bárcsak ne azoknak a magamfajta hisztis ballibeknek lenne igazuk, akik szerint a világ katasztrofális irányba halad az utóbbi időkben!

Aztán ott van az is, aki, bár Trumpot és a jobboldalt utálja, de másfelől meg mélységesen megveti a neoliberális, kapitalista, a társadalmi szolidaritást eláruló, arrogáns establishmentet és nem csekély kárörvendéssel mondja, hogy tetszettek volna jobban csinálni Clintonék, nem legyőzni a nyilván sokkal hitelesebb Sanderst, aki a nép valódi képviselője volt és esélyesebb kihívója lett volna Trumpnak (s az se zavarja meg a gondolatmenetet, hogy Sanders valójában alulmaradt az elnökjelöltségi küzdelemben - ebben nyilván nincs semmi arrogancia, meg lenézés, meg a demokrácia elutasítása, mert ugye, aki ezt vallja, annak egyszerűen csak igaza van, meg persze magas lova, ahonnan lenézve kritizálhatja a mostani vesztest és a vele együttérzőket)(arról már nem is beszélve, hogy jelen állás szerint Clinton egyszerűen több szavazatot kapott, mint Trump, csak éppen nem a megfelelő területi eloszlásban).

Aztán ott van az a józan konzervatív is, aki persze nem rajongott Trumpért, sőt, mélyen lenézte őt, mert mégiscsak visszataszító demagóg, aki össze-vissza beszélt a kampányban, vállalhatatlan nézetei voltak és mégiscsak rémisztő volt belegondolni, hogy egy ennyire kiszámíthatatlan alak dönthetne az amerikai atomfegyverek bevetéséről. De másfelől ugye azért Clinton mégiscsak megéri a pénzét, nő is, meg Clinton is, meg feminista is, aztán ugye egy fekete elnököt követett volna és hát nő, meg persze liberális; és ne feledjük, hogy ez olyan tipikus ballib tempó hisztizni azon, hogy nem az történik, amit akar az ember. Meg persze nem eszik olyan forrón a kását, máskor is tűnt már úgy, hogy itt a világvége, az elfogult média is felelős azért, ami történt, nem is beszélve arról, hogy Trumpnak valószínűleg van egy titkos terve, csak eddig nem mondta el vagy ha neki nincs, hát ugye ott vannak neki a republikánusok, akik tapasztaltak és bölcsek és persze, lássuk meg, előre nincs értelme pánikolni.

És végül persze ott vannak a magamfajták, akik esetleg azt gondolták, hogy Bernie Sanders egy mérsékelt szocdemnek minősülne itthon, az USA-ban viszont kommunistának számít, ráadásul alulmaradt a jelöltállításon, Clintonnak elég progresszív a programja, tapasztalt politikus és persze, végülis, ami minket illet, valójában a kérdés nem is az, hogy Sanders, Clinton vagy akárki lenne-e a jó elnök, hanem, hogy akarunk-e egy kiszámíthatatlan, rasszista, szexista, nárcisztikus demagógot, egy született szélhámost amerikai elnöknek, szeretnénk-e egy olyan világban élni, ahol ő vezeti a legerősebb országot, ahol egy Putyin-barát politikus az elnök, akarunk-e egy olyan világot, ahol sorra kerülnek hatalomba az alkotmányos intézményeket semmibe vevő jobboldali populista, autoritariánus politikusok. Akarjuk-e, hogy Magyarország szép lassan ne szégyellnivaló kivétel legyen, hanem a fősodor része?

Számomra, s még néhányak számára a kérdés egyáltalán nem az, hogy az történik-e, amit én akarok, ha ezen azt értjük, hogy kizárólag egy bizonyos forgatókönyv lett volna számomra elfogadható. Valójában nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy Clinton nyer-e, hogy lesz-e női elnök, hanem, hogy ledől-e a liberális-demokratikus világrend egy újabb, s alighanem legfontosabb bástyája, s hogy az a populista hullám, amely végigsöpört a fél világon, vajon csak a kezdet-e vagy csak egy átmeneti kellemetlenség. Márpedig a helyzet elég egyértelmű. Tudom, sokan nem szeretik a liberális demokráciát, mert nem eléggé demokratikus, nem eléggé szolidáris és ezer és egy baj van vele. Hát most majd meglátjuk, hogy mi jön helyette. Mert, ne legyenek illúzióink, Trumpnak nem kell egy második Hitlernek lennie ahhoz, hogy azok, akik most a fentiek közül a magamfajta liberálisokon köszörülik a nyelvüket, még visszasírják, ami most egyre messzebb kerülni látszik tőlünk. Persze, ne legyen igazam.

Képzeljük csak el: egy olyan világba lépünk be 2017-ben, ahol Putyinok, Erdoganok, Orbánok fogják meghatározni az életünket ideát, odaát pedig republikánus lesz a Képviselőház, a Szenátus és az elnök is, vagyis jóformán bármit el tudnak majd érni, amit csak akarnak, ideértve a kulcsfontosságú Supreme Court többségének átalakítását hosszú évtizedekre. Az a republikánus párt fogja uralni az amerikai politikát, amelyet hosszú évek óta sodor egyre inkább a jobbszél felé saját belső elégedetjeinek állandó lázongása, ahol egy politikailag teljesen tapasztalatlan médiabohóc a semmiből lehet egyszercsak elnökjelölt, s ez az elnökjelölt képes úgy elnök lenni, hogy a párt maga a kampány során többször is elárulta őt. Hagyjuk is, hogy milyen nézeteket képvisel ez a párt egy magamfajta liberális szempontjából, hiszen a lényeg az, hogy e párt mostantól maga is végletesen ki van szolgáltatva a nála lényegesen népszerűbb és a választókat sokkal jobban elérni képes elnökének, akiről viszont senki sem tudhatja, mit is akar. Nagyon valószínű, hogy ő maga sem.

Lassanként ránk borul az éjszaka koromsötétje, nekünk pedig hamarosan ki kell hajóznunk ezzel a kapitánnyal és ezzel a legénységgel ismeretlen, új vizek felé. Bíztató, ugye? 

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr4511945233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.11.09. 15:33:41

Én vagyok a negyedik bekezdés, de nem kell ahhoz sem baloldalinak, sem liberálisnak lenni, hogy maradéktalanul osztozzam az utolsó két bekezdésben megfogalmazott aggodalmaidban. Engem is rossz érzések kínoznak. Már nem 1936-ot írunk, nem is 1938-at, hanem 1939 nyarán járunk. Egyébként ezekben a hetekben talált meg hosszú évek után először Churchill A második világháború című könyve; nagyon tanulságos újraolvasni a „müncheni időkről” szóló fejtegetéseit!

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.11.09. 15:49:36

@FOUREY: Igen, olvastam. Nem vagyok ennyire optimista. Aggaszt, mi történik a mi régiónkban, e „véres övezetben”. Mert mi húzzuk a rövidebbet, abban biztos vagyok, és ennek a történetnek nem lehet más vége, mint háború és orosz érdekszféra.

Hogy otthon mihez kezd, az más lapra tartozik. Én ugyan korántsem bánnám, ha az Obama-forradalmat egy „ellenforradalom” követné és a Legfelsőbb Bíróság konzervatív fellegvár lenne, de egy aljas paprikajancsitól nem várható erkölcsi megújulás és a hagyományos értékek, az erkölcsi világrend tisztelete; és ezek az ügyek egyébként is eltörpülnek amellett, ami Európára vár.

Boross Bence 2016.11.10. 18:55:07

"jelen állás szerint Clinton egyszerűen több szavazatot kapott, mint Trump, csak éppen nem a megfelelő területi eloszlásban)."

El kellene már felejteni ez, mert azt a tévképzetet kelti el a tájékozatlan olvasóban, hogy Clintonné az igazi(!) győztes. Valójában a választási rendszer olyan, hogy a tagállamonként összeszedett elektorok számítanak. Ha Trump beleöl egy kis pénzt a kampányába, és mondjuk Kaliforniában, egy fix demokrata többségű államban jobban kampányol, akkor simán megvan az összesítésben a több USA szavazat a számára, míg az elektorok száma változatlan marad. Mivel nem az összes USA szavazat számít, ezért nem is erre hajtott Trump.

Tehát mint tény igaz és érdekes adatok a "popular vote" számai, de önbecsapás, ha balliberálisként ezzel próbálod vigasztalni magad.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2016.11.10. 19:09:22

@Boross Bence: Valójában nem velem vitatkozol, barátom. Néhány megjegyzést azért tennék:

1. Szerintem nem önbecsapás a popular vote-ra való hivatkozás, mert ez is egy tény, amiből dolgok következnek. Pl. van, aki szerint az, hogy el kell töröli az electoral college intézményét. Másoknak az, hogy c'est la vie. Ismét másoknak, hogy milyen következtetéseket szabad levonni a választási eredményből és milyet nem.

2. Önbecsapás legfeljebb akkor lehetne, ha azt mondanám, hogy VALÓJÁBAN Clinton nyert. Ilyet azonban nem állítottam. (Mondok egy ellenpéldát: a magyar miniszterelnök például "politikailag érvényesnek" minősítette a kvótanépszavazást és egy nyilvánvalóan hazug Fidesz-kampányt építettek fel arra, hogy a magyarok 98%-a (!) támogatta őket. Na, az (ön)becsapás volt a javából.)

2. Bár természetesen igazad van abban, amit a választások tényleges kimeneteléről írsz, de én nem mondtam az ellenkezőjét és semmi jelét nem adtam annak, hogy ne tudnám ezeket a dolgokat. Szóval ebből azt a következtetést levonni, hogy "balliberálisként ezzel próbálod vigasztalni magad", nem nagyon felel meg a principle of charitable interpretationnek, ami kell ahhoz, hogy értelmes vitát lehessen folytatni.

3. Amit Trump kampányáról írsz, az természetesen egy elképzelhető forgatókönyv, amit persze lehet kontrázni hasonlóan spekulatív demokrata forgatókönyvekkel, amíg meg nem unja az ember. Ez, bevallom, engem egyáltalán nem érdekel.

4. Ráadásul érdemes lenne észrevenned, hogy a popular vote-ra zárójelben hivatkoztam (ami ugye a kitérők, kiegészítések helye, nem a fő mondanivalóé). Ettől még reagálhatsz rá, nem tilos, csak jelzem, hogy valójában nem arról szól a posztom, amit írsz.

5. Külön érdekesség, hogy a dologról a radikális balos vélemény kapcsán emlékeztem meg, nem is ott, ahol a Trumpnak örülőkről beszélek. Vagyis, csak annyiban volt érdekes a popular vote a gondolatmenet szempontjából, amennyiben a Sanders-hívők érvelésének ellentmond a popular vote eredménye.

De amúgy köszönöm, hogy hozzászóltál! Gyere máskor is! Igyekszem elolvasni és válaszolni a kommentekre!

Boross Bence 2016.11.10. 21:06:44

@FOUREY: Oké, nem te állítod. De a szövegkörnyezetben az áll, hogy egy elképzelt anti-establishment gyűlölő szerint Sanders hitelesebb és esélyesebb jelölt lett volna Trumppal szemben, amely gondolatot szerinted meg kellene zavarnia a "popular vote" végső számainak. Nos a "popular vote" számai semmit sem mondanak arról, hogy Sanders esélyesebb lett volna-e Clintonnénál Trump ellen, mivel Clintonné nem győzte le "igazából", "többségi értelemben" vagy akárhogy Trumpot, hiszen Trump nem akart több "popular vote"-ra szert tenni Clintonnénál, és viszont. Egyáltalában nem volt ilyen verseny. Egyszerűen ebben a választási rendszerben ilyan is előfordulhat.

Megjegyzés: Én nem találkoztam olyan kormányzati vagy hivatalos fideszes kommunikációval, hogy a magyarok 98%-a támogatta a Fideszt a népszavazáson. Elég sok csatornát figyelek, örülnék, ha valamivel alátámasztanád, hogy volt ilyen.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2016.11.10. 21:36:59

@Boross Bence: Érdekes, hogy nem zavar téged, hogy a popular vote-os megjegyzésem nem ballib önbecsapásként szerepel a szövegben.

Ha már mindenáron vitatkozni akarsz, akkor előbb arra mondok valamit, amit írsz:
"Nos a "popular vote" számai semmit sem mondanak arról, hogy Sanders esélyesebb lett volna-e Clintonnénál Trump ellen, mivel Clintonné nem győzte le "igazából", "többségi értelemben" vagy akárhogy Trumpot, hiszen Trump nem akart több "popular vote"-ra szert tenni Clintonnénál, és viszont. Egyáltalában nem volt ilyen verseny. Egyszerűen ebben a választási rendszerben ilyan is előfordulhat."

Ez így, természetesen khmmm féligazság. Alkotmányos értelemben persze az electoral college szavazatai számítanak, de 1) a popular vote és az electoral college eredményei között elég szoros a korreláció, ami érthető is, hiszen az electoral college arra van, hogy a népet képviselje (eredetileg a népakarat mérséklésére született, de időközben egyre jobban hozzákötik a popular vote-hoz). Ezért 45 elnökből összesen 5 olyan volt/lesz, akinek nem volt több popular vote-ja. Éppen, mert a demokrácia fejlődésének logikája ez, nem véletlenül tartják ezeket az adatokat számon és nem véletlenül szokás az electoral college megszűntetését időről időre felvetni. Van tehát a dolognak bizonyos jelentősége. Kár lenne ezt lehazudni. 2) Ha komolyan vesszük a dolgot, amit írsz, akkor értelemszerűen eleve a Sanders-hívők egész érvelését még könnyebb elvetni, mert Sanders nem indult elnökválasztáson tehát semmilyen típusú szavazatszerzésben nem volt tényleges riválisa Trumpnak, tehát nincs miről beszélni. Ehhez képest a popular vote-ot emlegetni a részemről még kifejezetten nagylelkű gesztus volt. :)

De ha ez nem elég, nézzük meg azt a fránya szövegkörnyezetet:
"(s az se zavarja meg a gondolatmenetet, hogy Sanders valójában alulmaradt az elnökjelöltségi küzdelemben - ebben nyilván nincs semmi arrogancia, meg lenézés, meg a demokrácia elutasítása, mert ugye, aki ezt vallja, annak egyszerűen csak igaza van, meg persze magas lova, ahonnan lenézve kritizálhatja a mostani vesztest és a vele együttérzőket)(arról már nem is beszélve, hogy jelen állás szerint Clinton egyszerűen több szavazatot kapott, mint Trump, csak éppen nem a megfelelő területi eloszlásban)."
Vagyis 2 kritikám van a Sanders-hívők felé:
1. Sanders alulmaradt egy sokmillió szavazót megmozgató előválasztáson Clintonnal szemben. Ez miért érdekes? Azért, mert Sanders ugyan tűnhet utólagos okoskodással népszerűbb jelöltnek Clintonnál, de valójában a saját szavazótáborban nem bizonyult annak éles helyzetben és emiatt egyszerűen csak nem lett jelölt és kész.
2. A popular vote szerint Clinton népszerűbb volt országosan, mint Trump. (Egyébként a közvéleménykutatások adataival egybehangzóan) Miért érdekes ez? Mert ellentmond a Sanders-hívők azon kiindulópontjának, hogy Clinton egy népszerűtlen jelölt volt.
Ezek egyike sem egy vállalhatatlan álláspont a részemről és mindössze azért hoztam fel őket, hogy jelezzem, a Sanders-pártiak retrospektív okossága meglehetősen nehezen védhető a tények alapján. Mindennek semmi köze ahhoz hogy Clinton jó jelölt volt-e vagy hogy Trump legitim elnök-e.

A megjegyzésedre: érdekesnek találom, hogy közelről figyeled a politikát és elkerülte a figyelmed, amit írtam. Napokig állt a bál emiatt itthon. Javaslom, keress rá a Fidesz Facebook oldalán. Máig fent van, az előbb ellenőriztem le a kedvedért. Itt pedig egy cikk róla: hvg.hu/itthon/20161005_fidesz_kvotanepszavazas_matek (És ahhoz is nagy, nagy, nagy jóindulat kell, hogy a 98%-os plakátokat, amivel teleszórták az országot, ne így értse az ember. De oké, erre nem hivatkozom, csak arra, amit a Fidesz maga mondott.)

Boross Bence 2016.11.11. 07:03:05

@FOUREY: Köszi. Bevallom, sem a Fidesz FB oldalát, sem a Hvg-t nem követem, és most látom először, hogy volt ilyen mondat. Most már világos számomra, hogy az egész "nyilvánvalóan hazug Fidesz-kampány" erre a FB bejegyzésre épült, és ez "(ön)becsapás a javából". :)

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2016.11.11. 07:16:38

@Boross Bence: Látom, megtaláltad a sztori számodra legmegfelelőbb interpretációját. Semmiképp sem szeretném elrontani az örömöd. :)

Gerardus A. Lodewijk 2016.11.12. 22:32:21

A harmadik megközelítés bizonyos részeivel értek leginkább egyet. Különösen azzal, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Négy év múlva egész biztosan többet fogunk tudni. (De vajon okosabbak is leszünk-e?)

Egyébként a populizmus elleni fellépésnek szerintem nagyjából két módja működhet demokratikus rendszerben. Ahogy az orvosok mondják, a megelőzés a legjobb gyógyszer, azaz esetünkben a legbölcsebb az, és össztársadalmi szinten a legkevesebb kárral az jár, ha a vezetés alapból olyan politikát követ, amely már létrejönni sem hagyja a populizmust. Ennek lényegét Ludwig Erhardot idézve két szóban foglalhatjuk össze: jólétet mindenkinek. (És éppen Erhard személye és politikája bizonyítja, hogy a jólét kiegyensúlyozott elosztása nem lehet kizárólagos baloldali törekvés.) Ahol ettől az elvtől eltér a politika, ott szükségszerűen megjelenik a populizmus. Ami azt is jelenti, hogy nem maga a populizmus a fő gond, hanem az mindig "csak" a tünete valami jóval súlyosabbnak (pl. a jólét elosztása egyoldalúvá válásának).

Ha már megvan a populista mozgalom, és elég erős, akkor lényegében egyetlen módon lehet megszabadulni tőle: politikai felelősséget kell ráruházni (persze csak ésszel és mértékkel). Akkor ugyanis vagy akkorát bukik, hogy öröm lesz nézni, vagy kénytelen lesz igazodni a valósághoz, és ezzel populista mivoltát nagyrészt feladni.

Eddig az elmélet. A gyakorlat persze küzdelmesebb és messze nem ilyen egyértelmű. A globalizáció körülményei közepette a fejlett(ebb) országokban egyszerűen lehetetlen mindenkinek jólétet biztosítani, erre a jelen tudásunk szerint nincs megoldás.

Boross Bence 2016.11.13. 12:30:38

@Gerardus A. Lodewijk: "A globalizáció körülményei közepette a fejlett(ebb) országokban egyszerűen lehetetlen mindenkinek jólétet biztosítani, erre a jelen tudásunk szerint nincs megoldás. "

Nem arról van szó, hogy nyugaton nem lehet mindenki nyertese a globalizációnak, hanem hogy strukturálisan a nyertesek köre szűk, a veszteseké tág. A globalizáció nyereségéből nem kap vissza szinte semmit az amerikai középosztály, a terhekből viszont kijut neki bőven. Nőnek a különbségek, és nem csak relatíve szegényednek el. A felső 1% kezében koncentrálódik a vagyon egyre nagyobb aránya (lásd Piketty könyvét), miközben a középosztály reáljövedelme csökken. A lecsúszás (a rozsdaövezetben) és a lecsúszástól való félelem (másutt) adja a populizmus táptalaját.

Gerardus A. Lodewijk 2016.11.13. 18:32:36

@Boross Bence: Köszönöm, hogy kifejtette és továbbgondolta a talán túl tömören megfogalmazott mondatom mondanivalóját.

Ahol lecsúszás és/v. lecsúszástól való félelem van, ott a populizmus szükségszerűen megjelenik. Ezért gondolom azt, hogy a populizmus nem betegség, hanem tünet. Ezért a betegségre kell koncentrálni, kivéve ha már maga a tünet is életveszélyes.

Továbbra is úgy gondolom, hogy jelen tudásunk szerint, pontosabban jelen lehetőségeink ismeretében nincs olyan módszer, amely - a globalizáció körülményei között - megbízhatóan és viszonylag gyorsan megszüntetné a lecsúszást és az attól való félelmet. (Talán a felső 1% globálisan egységes szigorú megadóztatása lehetne ilyen módszer, ami egyelőre az utópiák világába tartozik.)

Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy ahol a populizmus kialakulásának minden feltétele adott, ott a populizmus elkerülhetetlenül ki fog alakulni, ahol pedig a populizmus bukásának minden feltétele adott, ott a populizmus elkerülhetetlenül meg fog bukni. (Determinista vagyok?)