A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

93. Az én 56-om

2016. október 22. - FOUREY

Ahogy öregszem, mindinkább a magaménak kezdem érezni 56-ot.

Nekem egyre inkább ez a nemzeti ünnep. Nem augusztus 20., ami mégiscsak egy barokk katolikus ünnep, a fennálló rend és az urak ünnepe, nem is március 15., ami romantikus lelkű kamaszok és egy felemelkedőben lévő, öntudatra ébredő nemzeti közösség ünnepe. Hanem október 23. a maga fejetlenségével, káoszával, ellentmondásaival.

56-ban ott van a március 15-öt majmoló diákság naiv lelkesedése, a Rákosi-rendszerben csalódott, bűntudatos értelmiség szembenézése saját múltjával, a nosztalgiázó régi elit hirtelen feltámadó reménye, a rendszer ideológiáját gyanakodva figyelő, magukat vesztesnek érző, a hatalom packázásait megunó kispolgárok, parasztok tömegeinek apolitikus megkönnyebbülése, hogy na végre, ennek is vége és még megannyi más. 56-ban hihetetlenül különböző célok és törekvések kapcsolódtak össze, mintegy véletlenül és váltak történelemformáló erővé, amely úgy sodort el egy irtóztatóan erősnek hitt hatalmat, mintha sose lett volna itt, hogy aztán a néhány napnyi őrült és csodálatos káosznak véget vessenek a szovjet tankok lánctalpai.

S tegyük hozzá, 56-ot igazán az tette azzá, ami, hogy néhány hónap, néhány év alatt megszülethetett a romjain a Kádár-rendszer, a kifinomult machiavellizmusnak, a kaszárnyák bornírtságának, a nyílt megvesztegetésnek és a jobb élet felé vezető cinikus belenyugvásnak ez a párját ritkító kevercse. 

Számomra ez teszi 56-ot a legigazibb, legmodernebb, hozzám legközelebb álló ünneppé.

És mi még 56?

Például az Egmont-nyitány, amitől mindig könnyek szöknek a szemembe gyerekkorom óta...

És ez a vers Petri Györgytől:

"Nagy Imréről 

Személytelen voltál, mint a többi zakós-
szemüveges vezér, nem volt érces
a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál

hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hírtelenje 
volt szokatlan számodra. Csalódottan 
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam

a betonudvart, ahol az ügyész 
az ítéletet, bizonyára, elhadarta, 
sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent.

Ki mondja meg, mi lett volna mondható
arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek 
vissza nem térnek. Börtön, halál
nem köszörüli ki a pillanat élit,

ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad 
a vonakodó, sértett, tétova férfira, 
akibe mégis
fölszivároghatott
düh, káprázat, országos vakremény,

mikor arra ébredt
a város: lövik szét."

És ez a gyerekkori emlékem:

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr2511830573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.