A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

77. Miért gyűlölöm a sportot?

2016. május 19. - FOUREY

Szeretettől a közönyön át a gyűlöletig

Azt hiszem, tipikus késő-kádárkori gyerek voltam. Ami a családi környezetemet illeti,  szüleim szerették a sportokat, bár nem űzték túl magas szinten. Apám focizgatott a kollégáival, az anyám a kamaszkorában kacérkodott az élsporttal. Az olimpiákat, foci vébéket, tenisz-, kézilabdameccseket mindig megnéztük a tévében, kisgyerekkoromban a focimeccseket is. Én úsztam egy kicsit, egy kicsit a vívásba is belekóstoltam, de nem lehettem különösebb tehetség, szerencsére kipottyantam a rendszerből, amint lehetett. Volt a foci iránti szurkolói  érdeklődésemben egy látencia szakasz, 86 és 94 között, amikorról elég rendszertelenek az emlékeim, viszont magához a játékhoz elég kutyaütő voltam, így általánosban a tornaórai (nagypályás) meccseken mindig kapus voltam és órahosszat nem találkoztam labdával, gimiben meg fel-alá rohangáltam a tornateremben, nagy szívvel, de ijesztő bénasággal. 94 után aztán hirtelen feltámadt bennem az érdeklődés. Családi alapon Újpest drukker lettem, bár meccsekre a barátaimmal, amolyan népfrontos alapon össze-vissza jártam. Röhejes kimondani, de Veber, Wukovics, Egressy, Szlezák, Kozma, Szanyó nevek nekem jelentettek valamit annak idején. Egy "legendás" III. kerület - MTK meccsen pedig akkori és későbbi barátaim meghökkentően nagy része volt ott nézőként, bár egy részükkel ezt csak utólag tudtuk átbeszélni. Voltunk szurkolni Fradinak, az olimpiai válogatottnak, a nagyválogatottnak, MTK-nak. Volt ebben valami gyermeteg báj. Sokat olvastam is, Mezey György Gyöngyvirágtól lemondásigját például, meg Lakat T. Károly cikksorozatát a magyar foci hanyatlásáról. A Nemzeti Sportot közösen fizettük elő gimis haverjaimmal. (És nem csak a focit kedveltem, jártam kint női kézilabda és női kosármeccseken is. Hogy miért? Nem tudom, de akkor jó ötletnek tűnt.)

Nem tudom, mikor kezdtem megunni, de nagyjából emlékszem, mikor mertem comingoutolni: egy prágai workshop után, már vagy 10 éve. A kutatók ugyanis, főleg, ha férfiak, szeretnek úgy szocializálni, hogy a vacsorákon fociról beszélgetnek. Én évekig próbáltam úgy tenni, mintha nem untatna halálosan a dolog. Az öregebbektől a 70-es évekbeli sztorik, a fiatalabbaktól a 2000 utániak. De Prága után azt mondtam többeknek, hogy engem ez az egész egyszerűen nem érdekel. És: valóban, azóta sokkal jobban érzem magam.

Azazhogy dehogyis. Régóta zavar ugyanis valami a sportban, ami az évek alatt erős ellenszenvvé erősödött, mostanra pedig, ahogy azt a Kiss-ügy kapcsán kénytelen vagyok végre kimondani, gyűlöletté vált. Szerintem ugyanis a modern sport hazug, korrupt, embertelen, elnyomó és erőszakos. Jobb lenne, ha nem lenne.

french_pendant_with_a_monk_and_death_walters_71461.jpg

A modern sport arcai

Mint minden, az emberi testtel kapcsolatos társadalmi gyakorlatnak, így a sportnak is legalább kétféle értelme van: egyfelől az egyén perspektívájából nézve szórakozás, munka, egészségmegőrzés, szenvedély (kinek, mi), másfelől, a társadalom felől nézve hatalmi kérdés, s mint ilyen, arról (is) szól, hogy az egyes ember hogyan illeszthető be a társadalom nagy egészébe. Mert, ne legyenek illúzióink, a sport, az egyes ember teste fölötti társadalmi kontrollt (is) jelenti. Normák megfogalmazását (is) jelenti, a normák megszegésének szankcionálását (is) jelenti a legváltozatosabb formákban, pozitív és negatív ösztönzők gazdag tárházából válogatva. 

Számomra a modern sport (ezen pedig mindenekelőtt a nagy, gazdasági és politikai érdekek hálójába ragadt, gyakran professzionálisan űzött, szinte mindig nagyvállalatok és az állam által támogatott és befolyásolt, nem egyszer széles tömegek érdeklődését kiváltó sportágakra gondolok, amelyekben ennek megfelelően nem egyszer milliárdok forognak, tíz és tízezrek vesznek benne részt valamilyen formában, milliók követnek stb.) megítélésének mércéje két dolog. egyrészt az, hogy mennyire gyűri maga alá az egyén nézőpontját a társadalom erőszakos igénye, másrészt, hogy miként torzítja el a társadalom értékrendjét a modern sport értékrendje.

A Kiss-ügy minden gyomorforgató részletével együtt tökéletes példája mindkét problémának. A sportban ugyanis az erőszak, a megalázás, a bullying és az annak való önkéntes alávetettség egyáltalán nem kivételes. Az egyén számára az efféle tevékenységek művelése azt jelenti, hogy kiszolgáltatja magát másoknak, hagyja, hogy fizikailag és lelkileg megpróbálják megtörni, hagyja, hogy mérgekkel tömjék tele a testét és még hálát is érez mindezért. A sport eltorzítja a testet és a lelket. Emellett pedig a sport egy olyan társas közeget kínál, ahol az egyén támaszt, külső megerősítést találhat a többi emberben, ha esetleg elbizonytalanodna vagy egyszerűen csak tájékozatlan lenne, hogy miként kell beilleszkednie ebbe a bizarr normatív rendbe.

Minden sportágnak megvannak a speciális torzító hatásai. Bizonyos sportokban nem lehet eredményt elérni doppingolás nélkül. Sok helyen a falkaszellem kialakítása és megerősítése fontos. De ami mindegyikben közös, az az, hogy képmutatásra nevel, a szabályok tudatos megsértésére, a kiskapuk keresésére. Ha sportolsz, akkor soha sem járhatsz egyenes úton. A kiugró támadó láttán a kezüket automatikusan a magasba emelő védők számomra emblematikus példái ennek a fajta torz gondolkodásnak.

Röhejes módon, minden sport elvileg művelhető vagy művelhető lenne ezek nélkül is. Hogy a tévéből mégis mégis egy velejéig rohadt világ röhög a képünkbe, annak okát nem tudom. Talán az emberi természet a hibás, talán a modern sportok üzleti jellege, talán más. A gyomrom mindenesetre felfordul tőle. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr218729792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.