A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

71. Politika a tanárok tiltakozása? Az! Na és?

2016. február 19. - FOUREY

Megjelent nemrég az Indexen egy véleménycikk, amely arról szólt, hogy nem szabad a gyerekeknek belekeverednie a tanárok tiltakozásába, mert nem szabad "sakkfiguraként" használni őket egy olyan küzdelemben, amihez nekik semmi közük. A szerző azt is írta, a gyerekeknek azért nincs közük a történtekhez, mivel az "az iskolarendszer és az oktatáspolitika egészéről" szól, nem konkrét, helyi problémákról.

Hogy meghökkentem ezen a véleményen és még inkább az indokláson, az nem kifejezés. A "sakkfigura" metafora azt sugallja, hogy a gyerekeknek magátólértetődő módon nincs és nem is lehet saját akarata. Illetve, a fenti indoklás szerint csak akkor lehetne, ha konkrét, szemük előtt lévő problémákról lenne szó, nem rendszerszintűekről. Namármost ez úgy hülyeség, ahogy van. Hogy ezt belássuk, három dolgot kell végiggondolnunk:

1) Komolyanvehető-e az a feltételezés, hogy a gyerekek mint gyerekek csak "sakkfigurák" lehetnek ebben az ügyben? 

2) Komolyan gondolhatjuk-e, hogy a jelenlegi problémák rendszerszintű volta azt jelenti, hogy az a gyerekek számára nem mindennapi, átélhető tapasztalat?

3) Baj-e, ha a gyerekek sakkfigurákként megjelennek ebben a játszmában?

Ami az első kérdést illeti: nagyon nehéz lenne a "sakkfigura" metafora olyan értelmezését adni, amit meg lehetne értelmesen védeni. Kezdjük ott, hogy természetesen marhaság az feltételezni, hogy a gyerekek ne lennének "stakeholderek", érdekelt felek a közoktatás nagy kérdéseiben. Náluk több időt kevesen töltenek az iskolákban. Azt persze feltételezheti valaki, hogy egy hatéves viszonylag kevéssé képes átlátni a közoktatás nagy kérdéseit (bár néha az az ember érzése, hogy a kormánypolitikusok, értelmiségiek, újságírók sem boldogulnak vele sokkal jobban), de nagy merészség kell annak kijelentésére, hogy a kamaszok ítélőképessége olyan távol áll a felnőttekétől, hogy csak akaratlan báboknak lehet őket felfogni, önálló érdekekkel, akarattal rendelkező szereplőknek nem. Hogy közben beszorulhatnak más érdekelt felek közötti konfliktusokba? Hát igen, az élet már csak ilyen. Ez akkor is történik, amikor az újságírók épp nem írnak leereszkedő kis szösszeneteket a témában. És akkor is történik, amikor a diákoknak nincs lehetőségük arra, hogy kiálljanak magukért. 

Ha ezek után a második kérdést vizsgáljuk meg közelebbről, akkor sem találunk sok mentséget a fenti okfejtésre. A KLIK működése, ha hihetünk a tanároknak, szülőknek, diákoknak, nem elvont filozófiai elvek körül forog, hanem a mindennapokba tenyerel bele. A tanórákba, a tankönyvekbe, a tankönyvellátásba, a számítástechnika termek gépellátottságába, az iskolai fűtésbe, a szakkörök tartásának lehetőségébe és sereg másik dologba. Ritkán fordul elő, hogy ennyire direkt és egyértelmű az összefüggés egy rendszerszintű probléma és a hétköznapi problémák között, mint most. Ha ugyanis minden rendszerszintű politikai probléma ilyen egyszerű lenne, sokkal könnyebb lenne egy országot kormányozni, mert annyira egyértelmű volna mindig, mivel van baj. Ha tehát valakinek az a baja a gyerekek involválódásával, hogy ez az ügy nem konkrét ügyekről szól, hanem a rendszerről, az vagy nem tudja, mi zajlik ma az iskolákban Magyarországon vagy azt nem tudja, mit beszél.

Végezetül pedig, ami a harmadik kérdést illeti: vajon szükségképpen baj-e, ha a gyerekek "sakkfigurák" egy politikai játszmában? Nem, történetesen még csak nem is ez a helyzet. Ha a politikusok biodíszletként használják a gyerekeket, az valóban elég ízléstelen tud lenni (pedig igen gyakran előfordul), de azért még így is tény, hogy a politikában az emberek sokszor jelennek meg tömegként, biodíszletként, szimbólumként, sakkfiguraként. Egy ellenzéki tüntető, egy aktivista, egy szavazó stb. bizony sakkfigura (is) egy politikai játszmában, amihez van ugyan köze, de nem egészen ura ilyenkor saját magának. Abszurd lenne annyira komolyan venni Kantot, hogy tényleg elhiggyük, hogy sosem használhatunk más embereket eszközként, csakis célként. Persze, egy gyerek könnyebben (?) befolyásolható, mint egy felnőtt. Ám vegyük észre, hogy amikor egy gyereket egy szülő nem enged iskolába, akkor a szülő maga sem külső, a konkrét ügyben közvetlenül nem érdekelt, csupán nagypolitikai érdekekkel rendelkező játékosként használja "sakkfiguraként" gyerekét, hanem stakeholderként: adófizetőként, választópolgárként és - ez a lényeg - SZÜLŐKÉNT lép fel. A szülő, amikor egy pillanatra eszközként használja gyerekét, annyira azért mégsem áll olyan távol a fentebb idézett kanti ideáltól, mert valójában célként tekint rá. Magyarán: a gyerekét a gyerekéért, gyereke jövője érdekében nem engedi az iskolába. Érte vállalja fel a küzdelmet. Ez tényleg baj lenne? Nanehogymár!!!   

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr328404820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.