A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

66. A szabadság üszkös romjai (visszapillantás)

2016. január 28. - FOUREY

Valamit nyilván elrontottam

Már régóta gondolkodom azon, hogy mit rontottam el 2010 után a Fidesz megítélésében. Készséggel el kell ismernem, hogy 2010 környékén egyáltalán nem éreztem megalapozottnak, sem különösebben tisztességesnek baloldali elvbarátaim zsigeri gyűlöletét a Fidesszel és személyesen Orbán Viktorral kapcsolatban, s bár ma sem tartok ott, hogy a legvadabb diktatúrázókkal értsek egyet, de aki olvasta a blog korábbi bejegyzéseit is, az egyet fog velem érteni: a véleményem fokról fokra radikalizálódott. Ma már egyre kevésbé gondolom a Fidesz által teremtett rezsimet demokráciának és egyre kevésbé hiszek abban, hogy egy rendszer, amely ilyen mértékben veszi semmibe mások érzéseit, értékeit, érdekeit, megérdemelné azt, hogy igyekezzek megértő lenni vele szemben, s méltányosságra törekedjek a kritikámban.

Az ellentmondás a régebbi és a mostani álláspontom között tagadhatatlan, s ha komolyan veszem azt, amit most gondolok, nem lehet kérdéses, hogy régebben tévedtem. De vajon mit rontottam el? Lehetséges például azt gondolni, hogy naiv voltam (biztos lenne, aki azt mondaná, hogy meg voltam vásárolva valamilyen módon). De lehet azt is gondolni, hogy a helyzet romlott annyit (a Fidesz maga is), hogy az én véleményemnek is változnia kellett.

hortus_deliciarum.jpg

Naivitás

A naivitásomat kár lenne tagadnom, sőt, azt is nyíltan kimondom, hogy ez részben büszkén vállalt naivitás volt. Hittem abban, hogy sose lesz vége annak a lefelé tartó spirálnak, amely darabokra tépi és alternatív valóságokba zárja az országot, amíg emberek komolyan szembe nem mernek fordulni saját táboruk táborlogikájával. Amellett, hogy a középutasságot is egyre problematikusabbnak látom, amivel egyáltalán nem számoltam, az az volt, hogy a politikának van anyagi oldala: ha a táboroddal akkor szakítasz, amikor nem csak háborús pszichózis van, de valódi háború is, akkor azzal nem a háborús hozzáállást gyengíted, csak a saját táborod vereségét erősíted. Ami 2010 óta történt, abban a baloldal teljes szétesése is benne volt (erről írtam is egy hosszabb sorozatot itt a blogon) és a széteséshez a magamfajta baloldali talpasok szétszaladása is hozzájárult a maga módján, akik az ágyúk hangját meghallva úgy érezték, hogy nekik ehhez az egészhez semmi közük. Csak az a titkos remény éltet, hogy egyszer majd ugyanezt teszik a jobboldal hajdúi is, ha úgy kezdik érezni, hogy a bőrükre megy a játék és akkor talán valóban vége lesz a háborús politikának Magyarországon. De tisztában vagyok vele, hogy ez még nagyobb naivitást igényel a részemről, mint a korábbi. Csak hát valamiben mégiscsak muszáj hinni és ez még mindig a kevésbé ártalmas reménykedésnek tűnik, mint a teljes lemondás a másik oldalról.

Mindenki csak azt kapja, amit megérdemel

Még a megvásárlást sem tagadnám kategorikusan. Egy ember, aki fontosnak tartja, hogy tőle különböző emberekkel modus vivendit találjon és erre van is átmeneti fogadókészség, az ugyebár tényleg szabad elvonulást kaphat az ostromlott végvárból - és hát mi ez, ha nem a lelkünk eladása az ördögnek a túlélés reményében? Ha ezek után rájön, hogy talán mégse nyújt valami szép látványt a környező, felperzselt láthatár és a háta mögött hagyott, lerombolt végvár, ahonnan szabad elvonulást kapott, s rájön, hogy azt, amit korábban lenézett és megvetett, de így utólag visszanézve mégiscsak a szabadság és a joguralom jól-rosszul összetákolt, de mégiscsak létező világa volt, egy rémes zsarnokság kezdi felváltani, nyilván "csak azt kapja, amit megérdemelt" - hogy egy kedves barátom minapi szavait idézzem (a megvető, erkölcsi magaslatokról lepillantó tekintetét sajnos nem tudom szavakba foglalni).

Hármas látás

Ezzel együtt azt gondolom, hogy abban is van némi igazság, hogy a helyzet romlott sokat. Erre persze az, aki kezdettől a patás ördögöt látta a Fideszben, okkal mondhatja, hogy nem, csak eddig becsaptam magam. Meglehet. Én mindenesetre hoznék egy érvet, ami nyilván nem lesz elég mindenki számára, de talán lesz, aki tud vele valamit kezdeni. Ez az érv pedig az, hogy bizonyára nem én voltam az egyetlen, akinek megzavarta a tisztánlátását, hogy 2010 óta legalább 3 Fideszt ismerhettünk meg és ahogy haladunk előre, egyre inkább csak 2 marad talpon, amelyek közül egyik undorítóbb mint a másik, míg a 3., amellyel lehetett nem egyetérteni, de amelynek mégiscsak voltak megfontolandó igazságai, lassanként teljesen eltűnik vagy legalábbis ugyanakkora naivitásnak kezd tűnni, mint a magamfajták hajdani naivitása. S ahogy ez a 3. Fidesz elvész, úgy válik egyre tisztábban láthatóvá még nekem is, amit az elmúlt 5 év maga után hagyott: a szabadság üszkös romjait. Melyek voltak ezek?

Az egyik a mindig is velünk élő, velejéig korrupt, politikát és gazdaságot összemosó, a korábbi hatalomgyakorlással teljesen kontinuus, oligarchikus Fidesz, amelynek Simicska a visszataszító szimbóluma, akinek nem kevésbé szimbolikus hózentrógerét akár egy szoci vagy szadis háttérember is viselhette volna a 90-es években, senkinek fel sem tűnt volna a különbség. A fokozatok és a mértékek persze különbözhetnek, de a technikák és játékszabályok ugyanazok. A pénz beszél, a kutya ugat. Kéz kezet mos. Fülbesúgás. stb.

A másik Fidesz az, amelyet Orbán Viktor vezet és amely kizárólag a hatalomról azaz tulajdonképpen a nyers erőről szól. A hatalomnak persze sokféle megvalósulási formája lehet és különböző területeken és különböző korszakokban különböző ideológiákat lehet társítani hozzá. Ez a második Fidesz ezért volt már ultraliberális is, technokrata is, demokrata is, populista is, etatista is, de ez voltaképp mindegy is, mert az eszközök és a célok is pragmatikusan változnak az egyedüli öncél, a hatalom vélt vagy valós igényei szerint. Ezt elsőre különben könnyű összetéveszteni az elvtelen és tartalmatlan profi politikával. Első pillantásra egy Molnár Zsolt, Újhelyi István, Mesterházy Attila, Hagyó Miklós, Horváth Csaba vagy Hunvald György sem különbözött olyan nagyon a Rogán Antaloktól, Gyürk Andrásoktól, Rétvári Bencéktől, Lázár Jánosoktól. Áramvonalas, nyálkás, csúszós mind. Aztán persze alaposabban megnézi őket az ember és szép lassan megérti, hogy mi különbözteti meg azokat, akik csak azok, aminek látszanak és azokat, akik persze művelik a szokásos bizniszt, amíg tart a business as usual, de ha nem vigyáz az ember, rögtön permanens fülkeforradalmakba kezdenek és NER-t építenek. 

S végül ott a harmadik Fidesz, amely arról szólt, hogy hogyan lehetne választ találni a jelen kihívásaira. Ez többnyire centralizáló, jozefinista reformdühvel kezdett szakpolitikákban jelentkezett, amelynek hevességét az általuk vélelmezett közjó szolgálatával igazolták volna. Ez Pálinkás, Navracsics, Gallai, a Mandiner, a Design Terminál Fidesze. A Batthyány Kör és újabban az Eötvös József Csoport Fidesze. Nekik volt köszönhető az NKE, a KLIK, az akadémiai reform, a kormányhivatalok és kormányablakok létrehozása és még egy seregnyi intézkedés, amelyet többnyire olyan Fidesz-közeli értelmiségiek kezdeményeztek, akik azóta sorra morzsolódnak le a kormányról. Nem homogén csoport ez, hanem kisebb-nagyobb csoportok egymással sem egyetértő halmaza. De mégiscsak összekötötte őket az, hogy lényegileg különböztek az oligarchikus és a hatalompolitikai Fidesztől: ők a szakpolitikus és értelmiségi Fidesz voltak. Az ő terveikkel szinte sosem értettem egyet, ami nem csoda, sokszor már a stílusuk is irritált, de mégis lehetett becsülni bennük azt, hogy az országot nézték, nem csak a hatalmat és a zsebüket. Éppen ezért éreztem néha empátiát velük akkor, amikor láthatóan kompromisszumot kerestek vágyaik és a hatalom kényszerei között, ha néha láthatóan égett a bőr az arcukon. (Annál inkább, mert 2002 és 2010 között nekem is égett eleget a sajátjaim miatt.) Néha egyet lehetett érteni a diagnózisukkal, csak a megoldás általuk javasolt irányával nem. Máskor még az irány is többé-kevésbé jónak tűnt, csak az eszközök nem. Néha az eszközök némelyikével is lehetett rokonszenvezni. De minden lehetséges ellenvetés dacára is ott volt bennem az, hogy nyilván nekem is sokszor nincs igazam, nekik is joguk van a jóhiszemű tévedésre; most különben sem velem egy ivásúak vannak hatalmon és a demokráciában természetes, hogy végső soron a többség dönt; még némi bűntudat és vezeklésvágy is volt bennem: 2010 előtt a mienk voltak hülyék, hát most viseljük a következményeit. Még egy kevés kíváncsiság is volt bennem, hogy hátha nekik van igazuk, csak én nem látom be most s majd az idő őket igazolja.    

A problémát tehát egyrészt az okozta, hogy a három Fidesz sokszor nagyon hasonló irányba húzta a dolgokat, ám a célok és eszközök átmeneti egybeesései ellenére azért ez a három Fidesz mégse ugyanazt akarta. Bizonyítja ezt az első Fidesz kettéhasadása a közelmúltban és egyik felében a második Fidesz általi maga alá gyúrása, valamint a 3. Fidesz egyre feltűnőbb felbomlása. A másik ok pedig az volt, hogy külön-külön egyik jelenség sem volt annyira félelmetes: az első jelentőségét relativizálta az, hogy velejéig korrupt volt a 89-es köztársaság egész elitje, a második sokszor valós problémákra látszott rámutatni a mélyen elitista, az embereket lenéző liberális demokrata felfogásban, a harmadik pedig a rendszerváltás utáni rendszer hibáinak egyik lehetséges, legitim, ám persze vitatható diagnózisát adta.

Ettől még persze az egész együtt már több mint elviselhetetlen. Sőt. Ezt ma már én is elismerem. És azt is, hogy ezt hiba volt nem előbb belátni. Ennek következményeivel most már együtt kell élnem. Még mielőtt valaki félreértené: nem hamut szórok a fejemre, nem vallomást teszek valamiféle bűnbocsánat kedvéért, hanem egyszerűen csak el akarom mondani, hogy vannak dolgok, amiket mostanában másként látok és azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem pusztán értéksemleges változás, hanem valami, aminek erkölcsi következményei is vannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr448325614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.