A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

59. Kávéházi okoskodás - Visszatekintés

2015. november 20. - FOUREY

Volt itt egy sorozat, amelyben megpróbáltam szembenézni a baloldal 2010 és 2014 közötti teljesítményével, az újabb katasztrófához vezető úttal.

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég

Az első, bevezető írásban, a Fidesz 2014 őszi-2015 eleji válságának kellős közepén magát a problémát igyekeztem körülhatárolni, s jelezni, hogy ami történt, nagyrészt nem annak köszönhető, hogy az előző ciklusban a különböző politikai erők nem voltak képesek összefogni, nem is annak, hogy ne lenne demokrácia Magyarországon vagy, hogy a Fidesz legyőzhetetlen, hanem, hogy a baloldali ellenzéki különböző csoportjai alapkérdésekben vannak gyökeresen eltérő álláspontokon és a radikálisa eltérő helyzetértékeléshez összeegyeztethetetlen célok és egymással vetélkedő stratégiák társultak. Úgy véltem, s bár a helyzet azóta sokat változott, ma is úgy látom, hogy egy a Fideszt legyőzni képes baloldali alternatíva kialakulásának egészen egyszerűen nincsenek meg a feltételei. Hogy miért, azt a későbbi posztokban igyekeztem megmutatni. 

Nagy hatalom nagy felelősséggel jár

A következő írást az MSZP-nek szenteltem, s azt igyekeztem megmutatni, hogy a baloldal vezető ereje nagyon sokféle okból kritizálható indokoltan a történtek miatt. Ám nem ez volt az egyetlen, s nem is a legfontosabb mondanivalóm. Ugyanis azt is meg akartam mutatni, hogy a sokféle kritika sokféle, egymással egyáltalán nem mindig összeegyeztethető következtetések levonására ad alkalmat. A lenini "sto gyéláty?" kérdésére adandó eltérő válaszok eltérő MSZP-s jövő felé mutatnak, s ami a legfontosabb: mindegyik válasznak megvan a maga átváltási költsége. Akármelyik mellett is köteleződik el, azért az MSZP-nek súlyos árat kell fizetnie a jövőben.

Mindentől távol  

A harmadik írás témája az új és a régi baloldal közötti törésvonal létrejötte, az MSZP és a Fidesz egyforma elutasítása az LMP részéről vajon több-e puszta taktikai húzásnál, amely téves kalkuláción alapult és komolyan hozzájárult a baloldal újabb kudarcához. Az efféle vádakkal szemben amellett érveltem, hogy mind stratégiaként, mind identitáskérdésként megvolt a létjogosultsága az egyenlő távolságtartásnak, s hogy összességében a baloldal többet nyert, mint veszített - adott körülmények között. Más körülmények esetén persze nagyobb kockázata lett volna ennek a helyzetnek, ám igazságtalannak érzem, hogy az LMP-t bárki is súlyosabban tegye felelőssé a Fidesz kudarcáért, mint a régi baloldalt.

Míg a házigazda minket furkós bottal ki nem ver

A következő posztban szintén egy, részben az LMP által megtestesített kérdéssel igyekeztem őszintén szembenézni, hogy vajon illúzió volt-e az a sokat hangoztatott igény, hogy a 2010 előtti politikai viszonyokon, politikai gyakorlaton alapvetően kellene változtatni. A másfajta politikára való igényre adott különböző válaszokat: a DK-t, az LMP-t, a PM-et és a Millát vizsgáltam meg, s amellett érveltem, hogy a másfajta politika szükségessége egyszerű tény, nem naiv álom, s hogy ugyanakkor nem csak egyféleképpen lehet ezt az igényt kielégíteni, a különféle válaszok azonban korántsem feltétlenül összeegyeztethetőek. Ez, ma is úgy gondolom, azért nagyon tanulságos, mert azt mutatja, hogy a baloldali ellenzék a 2010 és 2014 közötti feltételek mellett nemigen volt győztes koalícióvá összekovácsolható. Másfelől, azt is gondolom, hogy jelen körülmények között a másfajta politikára való igény kielégítése nem megkerülhető. A statusquo ante többé elérhetetlen.

Jerikó falai

Az ötödik posztban a civileket hibáztató állásponttal szálltam vitába. Nem azt akartam megmutatni, hogy a civilség ideológiája problémátlan lett volna. Épp ellenkezőleg, önellentmondásait, beépített korlátait részletesen meg is vizsgáltam. A civilség felemelkedésének és bukásának igazi tanulsága azonban nem az, hogy a Milla hátráltatta volna egy valódi baloldali alternatív kialakulását, hanem, hogy sem a régi, sem az új baloldal nem tudott mit kezdeni azzal a potenciállal, amit egy politikailag aktív, százezres baloldali tömeg jelenthetett volna. Lehet kritizálni ezt a tömeget politikai tájékozatlansága, éretlensége miatt, de tény, hogy senki sem akadt, aki tudott volna velük valamit küzdeni. Ők legalább kimentek, áztak, fáztak és vártak. Hogy csalódniuk kellett, azért a felelősség sokakat terhel.

Elmaradt megváltás

A hatodik poszt azt a nagy kísérletet, mondhatni, hazárdjátékot tárgyalta, amely a Bajnai Gordon személyéhez fűződő illúziókra építve igyekezett radikálisan megújítani a baloldalt. Máig azt gondolom, hogy minden képtelensége ellenére ez volt a legígéretesebb, legnagyobb ívű kísérlet arra, hogy egy erős baloldali alternatíva születhessen. Hogy ez valójában felelőtlen hazárdjáték volt, amely sokat rontott a baloldal helyzetén, az mindent elmond a baloldal lesújtó állapotáról.

Migrációrezsicsökkentés

A hetedik poszt azzal a némiképp defetista és egyúttal önfelmentő állásponttal szállt vitába, hogy a Fideszt politikai képességei olyannyira emelik a baloldal fölé, hogy a baloldalnak voltaképp esélye sem volt. A rezsicsökkentés, fejtegettem, valójában nem önmagában volt csodafegyver, hanem a baloldal egyre súlyosbodó válsága tette azzá. A sors különös fintora, hogy a baloldal akkor kezdett kíméletlen belharcba, amikor a Fidesz maga is mély válságban volt, s végső kétségbeesésében bevetette a rezsicsökkentés ötletét, ami aligha szólhatott volna akkorát, ha az MSZP, LMP, DK, Milla stb. vezetői nem egymás törekvéseinek blokkolásával töltik minden idejüket.

Hol zsarnokság van

Ezután tértem rá a legradikálisabb, s számos részigazsága ellenére is meggyőződésem szerint a lényeget illetően téves vélekedésre, hogy a baloldali ellenzék győzelmét az tette lehetetlenné, hogy Magyarországon 2010 után megszűnt volna a demokrácia. Bár a helyzet súlyos és egyre rosszabb, nem kétséges számomra, hogy 2010 és 2014 között a baloldal nem ezért nem tudott megerősödni, hanem, mert alkalmatlanok voltak rá.

Pajtás, dalolj hát, mondd utánam

S hogy miért volt alkalmatlan a baloldal a 2014-es választások megnyerésére? Erről szólt az utolsó posztom. A válaszom nagyon egyszerű: több, strukturális tényező mellett a legfőbb ok az volt, hogy a baloldal egészen egyszerűen nincs semmilyen mondanivalója a választók számára az őket érdeklő kérdésekről és nem keltette azt a benyomást, hogy képes lenne kormányozni az országot. A nagy semmi pedig édeskevés egy választási győzelemhez.

Vagyis?

Nem állítom, hogy sikerült megtalálnom a Végső Igazságot a 2010 és 2014 között történtek ügyében. Mi szükség is lenne arra? De azok a kérdések, amelyeket igyekeztem kissé körüljárni, gyakran felmerültek és ezekkel kapcsolatban igyekeztem olyan állításokat megfogalmazni, s olyan érveket felhozni, amelyek segíthetnek talán némiképp új, meggyőzőbb magyarázatokkal szolgálni a baloldal 2014-es ismételt bukását illetően.

Ha egyetlen bekezdésben kellene összefoglalnom a baloldal kudarcának okait, azt mondanám, hogy a régi baloldal alkalmatlannak bizonyult a megerősödésre, de elég erős volt a megújítási kísérletek blokkolására. Az új baloldal töredezett volt és ezer irányba húzott, s egyik felkínált alternatíva sem bizonyult elég vonzónak a régi baloldal leváltására. Az egyetlen valamelyest is ígéretes kísérlet a régi és az új bal közötti újkeletű törésvonal áthidalására, Bajnai mozgalma pedig utólag egy rossz viccnek bizonyul, semmi többnek.

Vagyis? Ennyi. Bármilyen szánalmas és érdektelen is, de ez volt a mi életünk 2010 és 2014 között.   

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr18095216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.