A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

54. Csodafegyver? (Kávéházi okoskodás 5.)

2015. szeptember 27. - FOUREY

Mi is a Kávéházi okoskodás?

Néhány hónappal ezelőtt elindítottam egy sorozatot, amelyben a baloldal 2010-2014 közötti válságára kerestem a választ. Egy bevezető után előbb az MSZP-ről, a bal- és jobboldaltól egyenlő távolság LMP-s stratégiájáról, a lehet-e más a politika dilemmájáról, a civilekről írtam és végül az Együtt bukásáról írtam. Az alábbiakban azt a felvetést vizsgálom meg közelebbről, hogy vajon nem volt-e eleve esélytelen a baloldal, annak köszönhetően, hogy a jobboldal stratégiái túlságosan jók és a rezsicsökkentés valóságos csodafegyver, amivel egyszerűen képtelenség volt szembeszállni.

A "nem volt esély" magyarázatok előnyei és hátrányai

Csábító azt gondolni, hogy a baloldal eleve esélytelen volt. 2010-ben egy szétforgácsolódott, morálisan és politikailag lejáratódott baloldal szenvedett katasztrofális vereséget, 2014-ben egy nem kevésbé szétesett baloldal bukott majdnem ugyanakkorát. A Fidesz 2006 óta meghatározó szerepet tölt be az önkormányzatokban, 2010 után az országos politikában szerzett alkotmányozó hatalmat. A hajdani baloldali médiafölénynek is rég vége. Nagyon is logikus azt gondolni, hogy a baloldalnak nem volt semmi esélye. E strukturális okok mellett ráadásul ott van az a baloldalon régóta élő vélekedés is, hogy a Fidesz egyszerre gátlástalan (ördögi, cinikus stb.) és hogy nagyon ért a politikai kampányoláshoz, márpedig, aki mindig tudja, mit kell tenni, s erkölcsi skrupulusai sincsenek, hogy meg is tegye azt, annak bizonyára sokkal könnyebb, mint bárki másnak.

A rezsicsökkentés tökéletesen bele is látszik illeni ebbe a mintába: népszerű, hazug és káros.  Nem lehetett ellene tenni semmit a népszerűségvesztés kockázata nélkül, s persze nem lehetett őszintén támogatni sem józan politikusként. Ilyen körülmények között pedig a baloldal egyszerűen tehetetlen volt, s amint megjelent a rezsicsökkentés programja, a Fidesz addig megállíthatatlannak tűnő népszerűségvesztése nemcsak megállt, de meg is fordult. S miközben a baloldal pártjai egymással marakodtak az első számú kihívó szerepéért, a Fidesz lassanként visszanyerte elvesztett szavazóit, akiknek segítségével újabb négy évre kapott lényegében teljhatalmat. Hogy is lehetett volna ilyen gátlástalanság ellen küzdeni? - teheti fel a kérdést a baloldal szimpatizánsa.

Nem az a baj ezekkel a magyarázatokkal, hogy nem tartalmazzák az igazság elemeit, hanem, hogy semmi hasznuk nincs. Már ha egy politikai politikai vereség megértésének az a célja, hogy elkerülhetővé tegye a jövőben a korában már elkövetett hibákat. Ahogy Machiavelli mondja a szerencséről: "ott mutatja meg hatalmát, ahol nem áll vele szemben biztos erény, s oda fordítja haragját, ahol gát és töltés nem állja útját." Aki elhiszi, hogy nem volt esély, az arról mond le, hogy a jövőben hasonló helyzetben ne ismétlődhessék meg ugyanaz a kudarc.

A látszat csal

Hogy valóban tanulni tudjunk az esetből, elsősorban arra van szükségünk, hogy megértsük, mit ért valójában a rezsicsökkentés és a Fidesz kommunikációja. Márpedig az a helyzet, hogy 2010 és 2014 között a jobboldal nagyon közel került ahhoz, hogy súlyos vereséget szenvedhessen a választásokon. 2012-re olyan sok szavazót vesztett, hogy 1998 óta nem volt még olyan népszerűtlen (az 1998-as dátum azért érdekes, mert azóta tekinthetjük a Fideszt a jobboldal meghatározó politikai erejének), sőt, 2014-re, a sikeres rezsicsökkentési kampány ellenére sem tudta elvesztett szavazói mindegyikét visszaszerezni. A 2014-es választásokon rájuk leadott listás szavazatok száma kevesebb volt, mint a 2002-es és a 2006-os - vesztes - választásokon szerzett listás szavazataik száma.

Nem lebecsülendő azért ez a szavazatszám, de világos, hogy a Fidesz politikai teljesítményének értéke viszonylagos. Kétharmados többséggel, hatalmas anyagi erőforrások és a játékszabályok átszabása segítségével, a média jelentős részének megszállásával és egy számukra előnyösen megváltozott pártrendszerben lavírozva is csak arra voltak képesek, hogy megtartsák a pozícióikat a választópolgárok körében. Hogy mindez eleve esélytelenné tett volna minden baloldali erőfeszítést a választások megnyerésére, az finoman szólva is erős túlzás.

A csodafegyver

A rezsicsökkentésnek volt néhány tagadhatatlan előnye.

Az egyik az, hogy arcátlan volt. Baloldalon nem egyszer előfordultak szociálisan demagóg ígéretek (1994-ben egy ilyen kampány vitte sikerre az MSZP-t, akárcsak 2002-ben), de a baloldali sajtó ritkán reagál jól rájuk, ezért ezek akkor működnek jól, ha a kampányt egyéb, pl. szimbolikus dimenziók is kiegészítik, amelyek mintegy elterelik a figyelmet a "túl drága a kenyér", "mindenkinek meg kell emelni a fizetését" típusú követelésekről. Amíg tart a kultúrkampf, a baloldali sajtó is megértőbb. Legalábbis így volt ez a rendszerváltás utáni negyedszázadban, ám a világ tagadhatatlanul változik. Ki tudja, ma már mit engedhetne meg magának a baloldal, ha egyáltalán megpróbálna kampányolni. De akárhogy is: a rezsicsökkentés meglepő gondolat volt. Nehéz volt komolyan venni és nehéz volt mit reagálni rá.

Az is igaz, hogy a rezsicsökkentés keresztbe metszette az alapvetően szimbolikus kérdések által meghatározott bal-jobb politikai megosztottságot. A rezsije baloldaliaknak is lehet magas, nem csak a jobboldaliaknak.

Az is igaz, hogy a rezsicsökkentés egyszerre kézzelfogható (nem véletlenül ragaszkodott hozzá a kormány, hogy a számlákon legyen tételesen kimutatva - ebben a tekintetben sokat tanultak Kóka Jánoséktól és a hajdani áfacsökkentési kampánytól) és inkább szimbolikus, mint valóságos, hiszen nem egy jól definiálható tételről van szó, hanem olyan számokról, amelyek összeadva és kivonva - szemben egy szja-csökkentéssel - végül mégsem mondják meg egyértelműen, hogy pontosan mennyivel is fog több maradni a hó végén a zsebünkben.

S végezetül: az is igaz, hogy a rezsicsökkentés egy valóságos (a társadalom nagy része által annak értékelt) problémára keresett látszólag mindenki számára érthető és kézzelfogható megoldást.

Kár is lenne tagadni, hogy a rezsicsökkentés nem volt rossz ötlet.

Nem baj, ha a csodafegyver nem a kezünkben robban fel

De ez persze nem azt jelenti, hogy a rezsicsökkentés csodafegyver lett volna. Kellett hozzá néhány dolog, amivel részben a jobboldalnak szerencséje volt, részben viszont a baloldal segítségét igényelte.

A legfontosabb ezek közül, hogy a jobboldal úrrá tudott lenni a kibontakozó vezetési válságán és a már-már elbizonytalanodó híveinek a rezsicsökkentéssel kiutat tudott mutatni a súlyos helyzetből. (Hasonlóan működik egyébként most a menekültügy.) Nem rögtön jelentkezett persze ez a hatás. Nem kétséges, hogy a jobboldali véleményformáló egy része legalább olyan cikinek és abszurdnak gondolta a rezsicsökkentést, mint a baloldal. Legalábbis kezdetben. El kellett telnie egy kis időnek és nem kevés önszuggesztióra is szükségük volt, hogy elhiggyék, hogy a dolog igenis működhet. Így válhatott idővel a rezsicsökkentés sikere önbeteljesítő jóslattá. A hívek hinni akartak és mikor felvillant előttük az esély, kapva kaptak rajta, hogy visszatérhessenek a táborba.

Sokat számított az is, hogy a baloldal - nem először és nem utoljára - előbb tagadással, majd apokaliptikus víziókkal reagált a kormányzati kommunikációs trükkre. Előbbi jobban érthető, s ha a baloldal nem lett volna olyan helyzetben, amilyenben volt, a tagadással időt nyerhettek volna a hatékony válasz kitalálására, de mivel elmaradt minden hatékony válasz, így a tagadás csak rontott a helyzeten. A kormány azzal, hogy a rezsicsökkentést végrehajtotta, részben valóságosan is hatékonyan kormányzott (ti. kitűzött egy célt és végre is hajtotta) és sikerrel keltette a hatékonyság látszatát is. Ennek tagadása csak felerősítette a kontrasztot a két fél között. Az apokalipszis (a közszolgáltatók csődjének) vizionálása sem volt jobb ötlet. Bármennyire károsak is a kormány ötletei, s egyébként talán csak azért, mert piszok szerencséje van, mégis az a helyzet, hogy 2010 óta rendre nem okoz csődöt a legképtelenebb és legunortodoxabb intézkedéseivel sem, hiába ígérik azt a szakértők a baloldalon. Mindez pedig oda vezet, hogy egyre kevésbé lehet komolyan venni a szakértelem alapú kormánykritikát és egyre könnyebb a dolga kormánynak, hogy a legrémesebb ötleteit eladja a szélesebb közvéleménynek.

De mind közül a legnagyobb baj az volt, hogy a rezsicsökkentés valójában azért uralhatta el a politikai napirendet, mert a baloldal épp akkor kezdett bele egy elhúzódó belharcba és mondott le a nyilvánosság felé való kommunikációról, a jobboldallal szembeni kritikáról, mikor a rezsicsökkentés témája megjelent. Lehet, hogy a rezsicsökkentéssel nehéz lett volna szembeszállnia egy erős baloldalnak is, amelynek van vezetése, van stratégiája, tudja, hogy mit akar és hogyan szeretné azt elérni. Lehet, hogy egy ilyen baloldal is nehezen talált volna rajta fogást, de a helyzet az, hogy a rezsicsökkentést igazi csodafegyverré az tette, hogy a baloldal épp akkor nem ért rá a politikával foglalkozni. Márpedig olyan fegyver ellen valóban nincs mit tenni, amelyik ellen senki meg sem próbál küzdeni. Ebben semmi csoda nincs. A csoda az lenne, ha egy ilyen fegyver nem lenne hatásos.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr417844534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.