A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

49. We're all different!

2015. szeptember 07. - FOUREY

A sokak által szidott, általam viszont kedvelt magyar politológusnak, Török Gábornak nemrég volt egy posztja a Facebookon, amiben az árnyalt gondolkodást vette védelmébe. Mivel ez visszatérő témája a blognak, arra gondoltam, megírom, hogy miért van az, hogy egyrészt nagyon sok mindennel egyetértek abból, amit ír, másrészt mégis hagyott bennem némi hiányérzetet az írás.

Ami tehát az egyrészt illeti... Engem is zavar, amikor azt tapasztalom (sajnos, e blogon is gyakran szembesültem a jelenséggel), hogy beszélgetőpartnereim nem kíváncsiak arra, amit valójában mondok, hanem árnyakkal viaskodnak. Belekapaszkodnak szavakba, félmondatokba, vagy csak beskatulyáznak és az általuk elképzelt ellenségekkel vitatkoznak.

Jellemző példája ennek a fajta vitának, amivel épp az előbb találkoztam egy zárt Facebook-csoportban, ahol albérletet keresők és kínálók között az üzlet mellett még seregnyi más dologról is szó esik. Mostanában az albérletet keresők növekvő elkeseredése az egyik legnépszerűbb téma. Ehhez kapcsolódott az a fejtegetés is,  amely a lakáskiadókat szidta, s amelyben az az állítás jutott fontos szerephez, hogy nekik nyilván legalább két lakásuk van, különben hol laknának, amíg az egyiket kiadják? Mondanom sem kell, ez egy teljesen téves következtetés, mert nem számol azzal, hogy a lakáskiadók maguk is lakhatnak bérelt lakásban, ami a hozzá kapcsolt vádat, hogy ti. egy lakáskiadónak nem lehetnek anyagi gondjai, némiképp más megvilágításba helyezhetné. De persze erre nem került sor, mert akkor nem működött volna a Mi vs. Ők szembeállítás olyan szépen.  

Minden ilyen vita rettenetesen lehangoló és embert próbáló élmény. Ráadásul mindig, minden egyes alkalommal rosszul esik az embernek. És persze nem csak az a szomorú benne, hogy kellemetlen részt venni ilyen vitákban, de a jelenségnek vélhetően van súlyos társadalmi kára is: a társadalmak problémái között ugyanis nagyon sok a komplex, több tényező figyelembevételét, egyrészt-másrészt megfontolásokat megengedő, sőt, igénylő kérdés. A problémáknak nem mindig egyetlen jó megoldásuk van (bár történetesen a különböző jó megoldások eltérő értelemben lehetnek jók, más előnyökkel és költségekkel járhatnak). Gyakran nem is világos, mi a jó megoldás és ami annak tűnik, arról villámgyorsan kiderülhet, hogy marhaság. A modern politika számára ezek megkerülhetetlen tények. Olyan körülmények, amelyekkel nem szívesen nézünk szembe, de amelyek akkor is jelen vannak, ha igyekszünk nem tudomást venni róla. Éppen ezért lenne fontos, ha teret hagynánk a kognitív komplexitásnak, az olyan gondolatmeneteknek, amelyek időnként keresztbe metszik a párthatárokat. Az árnyalt gondolkodás bőven visszahozza az árát hosszabb távon, mikor nem kell megfizetni a túlzott leegyszerűsítések okozta költségeket. 

Ezzel én is messzemenően egyetértek.

De másrészt... az említett poszt számomra nem hangsúlyoz eléggé néhány, szintén megkerülhetetlen tényt.

Az egyik ilyen, hogy az egyrészt-másrészt valóban fontos, s valóban méltatlanul alábecsült fontosságú hozzáállás a politikában, de csak akkor igazán legitim, ha felelősségvállalás is társul hozzá. Magyarán: az az állítás, hogy mindenkinek lehetnek megfontolandó igazságai, az leíró értelemben lehet igaz, de politikai álláspontként csak akkor érvényes, ha világosan és félreérthetetlenül politikai álláspontként fogalmazzuk meg (elnézést a tautológiáért, meg vagyok róla győződve, hogy nem tartalmatlan ebben az esetben), vagyis, ha hajlandók vagyunk levonni belőle a megfelelő politikai következtetéseket. Ha valaki szerint a menekültválság az EU próbája, s ha szerinte a határok megvédésének képessége a szuverenitás egyik alapvető ismérve, az csak akkor nem dodonai beszéd, ha tisztázza azt is, hogy akkor szerinte mi a helyzet az EU teljesítményével, hogy a határokat az EU vagy a nemzetállamok feladatának tekinti-e (vagy hogy szerinte bármelyik megoldás jó lehet, csak működjön) stb..

Mindez azért fontos, mert a politológusok között népszerű vélekedésekkel ellentétben nem csak a hivatásos politikusuk politikája politika, hanem az állampolgárokéi,  és ez utóbbinak is megvannak a maga játékszabályai, amelyeket, ha valaki nem ismer fel, az éppúgy magára vethet, mint az a hivatásos politikus, aki a saját játékának alapjaival nincs tisztában. A felelősségvállalás szükségessége pedig az egyik ilyen alapvető szabály, vastörvény.

Nincs kibúvó, nincs kiskapu.

A fentebb belinkelt Mandiner-cikk például nekem túlságosan is dodonai. De nem akarok igazságtalan lenni: az említett Facebook-poszt sokkal explicitebb. Itt azt írja például Török Gábor, hogy

"Pedig szerintem simán gondolhatunk olyanokat, amelyek hol egyeznek, hol meg nem egyeznek egy politikus véleményével. Én például kifejezetten támogatom, hiszen magam is írtam erről korábban, amikor a magyar miniszterelnök arról beszél, hogy nem ország az, amely nem tudja ellenőrizni, ki lép be a határain. Így van, hajrá, tegyünk meg mindent azért, hogy ellenőrzött legyen az országba történő belépés. Ugyanakkor kifejezetten taszít, amikor a kormánypárti politikusok úgy beszélnek az országba már belépett menekültekről, mintha képtelenek lennének felismerni, hogy ők is emberek. Több erőfeszítést a segítségben, kevesebbet a gyűlöletkeltésben." 

Ebben már benne van például, hogy "támogatom". Talán még izgalmasabb lenne, ha a kormány valamely intézkedéséről és nem a magyar miniszterelnök egyik lózungjáról tudnánk meg, hogy támogatható-e a szerző szerint, aki korábban mindig is hajlamos volt úgy látni, hogy a politikusok szavait elemezgetni teljesen felesleges, amiből én arra következtetek, hogy ebben az esetben e szavakat támogatni vagy kritizálni is az. Én például maximálisan egyetértve a miniszterelnök által mondottakkal, amiket Török is idézett, semmivel, de tényleg semmivel nem értek egyet, amit a kormány tett az ügyben. S ha erre a különbségtételre én is képes vagyok tettek és szavak között, akkor joggal marad bennem kielégítetlen kíváncsiság a fenti idézet olvastán, hogy vajon a jeles szerző szerint jól vagy rosszul fordítódott-e le a miniszterelnök általános deklarációja a közpolitikai cselekvés szintjére vagy sem.

Emellett az is jó, hogy azt mondja, "kifejezetten taszít"-ja őt, ahogy a kormánypárti politikusok a menekültekről beszélnek. Jó lenne tudni azonban ezúttal is, hogy csupán stiláris problémája van-e vagy a problémakezelés gyakorlati részével is vannak kifogásai.

Félreértés ne essék, nem a saját politikai álláspontomat szeretném visszahallani, csak azt mondom, hogy az egyrészt-másrészt akkor működik igazán jól, ha egy valóban komolyanvehető politikai álláspontot fogalmaz meg. Nem mondom, hogy a jeles szerzőnek nincs olyanja, hanem csak azt szeretném, hogy ha van neki, akkor - az egyrészt-másrésztben gondolkodók közös ügyének előmozdítása érdekében - azt minél világosabban, félreérthetetlenebbül és minél védhetőbb formában fogalmazná meg. Ez nem fogja kizárni a félreértést, természetesen, de erősíteni fogja azokat, akik az egyrésztben-másrésztben gondolkodás hívei.     

A másik fontos dolog, aminek a belátását kissé hiányoltam a posztból, hogy az árnyalt gondolkodás nem azonos a szenvtelenséggel. A szerző felidéz egy történetet, amely szerint

"ha nem érted, hogy mi az árnyalt gondolkodás, kérdezz meg embereket a párjukról. Ilyeneket fognak mondani: Laci jó az ágyban, de nem viszi le a szemetet... Még szeretni is lehet úgy, hogy közben van másrészt, hát a politikáról miért ne lehetne így gondolkodni?"

Ismétcsak: egyetértek a történet fő mondanivalójával, ám hozzátenném: persze, jó, ha árnyalt képünk van a szerelmünkről, de attól még együtt kell élnünk vele, a hibáival éppúgy, mint az erényeivel és ezen hibák egyike sem fog hidegen hagyni minket, mert kihívásokat, akadályokat, nehézségeket támaszt, frusztrációkat okoz, elfáraszt, felháborít vagy elkeserít, s mert ez maga az élet, s az élet sosem lehet közömbös.

Én is hadd mondjak erről egy, meglehet, sokkal kevésbé érdekes, de jellemző történetet. Cicero, a római köztársaság alkonyának egyik legnagyobb politikusa írt néhány nagyon érdekes filozófiai értekezést, amelyekben amellett érvelt, hogy az ember akkor élhet boldog életet, ha megszabadul a szenvedélyektől (vágyakozás, félelem, fájdalom, öröm és harag). Ezt akkor tudja megtenni, mondta, ha az ember vissza tud vonulna a magánélet biztonságába. Igen, ezt írta Cicero. Akkor éppen bukott politikus volt, s ezek az érzések kínozták őt, s tudta, hogy a vidéki villájában akkor lesz csak nyugalma, ha lemond mindarról, ami őt a politika sűrűjében éltette. Megírta hát jeles filozófiai traktátusait, aztán szaladt vissza Rómába, hogy politizáljon. És vágyakozzon, féljen, szenvedjen, örüljön, dühösködjön. Mert ami a vidéki filozófusnak erénye, az a politikusnak hibája lett volna. Gondolkodjunk végletekben vagy egyrésztben-másrésztben, a politika nem hagyja az emberi lelket érintetlenül. És nincs olyan autentikus egyrészt-másrészt, amely ettől a ténytől eltekintene. Magyarán: megérteni, hogy a világ bonyolult és felfüggeszteni minden ítéletet, nem ugyanaz. Előbbi lehet politikai álláspont, utóbbi viszont nem. (Történetesen ez nem csak Ciceróra és a politikára igaz, de a szerelemre is, erről mélyen meg vagyok győződve.)

A posztban említett probléma, hogy az emberek ellenállnak az egyrésztben-másrésztben gondolkodásnak és másokat is rá akarnak kényszeríteni az igazodásra, valóban bosszantó, s bár a moralizáló agresszió alighanem az emberi természet egyik alapvonása, mégis, nehéz nem egyetérteni Török Gáborral, mikor felháborodva azt írja, hogy

"Aki akar, és különösen akinek ez érdeke, álljon be nyugodtan a sorba, de ha minden ügyben az határozza meg a véleményünket, hogy mi a viszonyunk Orbán Viktorhoz és a szeretett pártjainkhoz, akkor tényleg semmi sem különböztet meg minket a kolompra vonuló nyájtól."

A modern társadalmak túl bonyolultak ahhoz, hogy meglegyünk az egyrészt-másrészt nélkül és ezért nem csak magán-, de közügy is, hogy legyenek köztünk, akik nem akarnak egyéniségek lenni, akkor se, amikor mindenki más igen. Tegyenek így nyugodtan, ha így érzik jól magukat. De tegyék jól. A mi mindannyiunk érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr127767582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.