A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

43. Bűn-e az egyenlő távolság az MSZP-től és a Fidesztől? (Kávéházi okoskodás 2.)

2015. január 05. - FOUREY

Az egyenlő távolság botránya

Az egyik dolog, ami 2010 óta foglalkoztatta a nyilvánosságot, hogy vajon szabad-e úgy csinálni, mintha egyenlő távolságot lehetne tartani az MSZP-től (sőt általában a régi baloldaltól) és a Fidesztől. Felmerült ez már akkor, amikor a 2010-es kampányban az LMP számtalan ügyben támadta keményen a baloldalt és olyan kritikákat is megfogalmazott, amelyek a régi baloldal szempontjából a Fidesz "populizmusának" részét képezték: ilyen volt például a sukorói ügy vagy a plázastop. Felmerült akkor is, amikor az LMP nem volt hajlandó visszaléptetni jelöltjeit a második fordulóban az esélyesebb jelöltek javára. Hatalmas felháborodás kísérte az LMP felől érkező markáns jelzéseket azzal kapcsolatban is, hogy nem tartanak igényt az épp elbukott régi baloldal "hajótöröttjeire".  De az őszi önkormányzati választások közeledtével is ez volt az egyik legtöbbet vitatott kérdés az LMP kapcsán.

Ki lepődhetett meg azon, hogy 2012 végére éppen ez lett az a belső konfliktus, amelynek mentén kettéhasadt az LMP? Amíg politikusaik egy része azt mondta, hogy nem lehet egyformán megítélni a régi baloldal hibáit és a Fidesznek a demokráciát és a jogállamot szisztematikusan aláásó erőfeszítéseit, addig mások úgy vélték, hogy attól semmi sem lesz jobb, ha az LMP feladja eredeti elveit és behódol a régi baloldalnak.

A sors iróniája, hogy 2014 végén még mindig ugyanez volt a kérdés. Az LMP kíméletlen támadások kereszttüzébe került, mondván, hogy nem akarja támogatni az ellenzék közös jelöltjét a kétharmad lebontása érdekében Veszprémben, miközben maga az LMP arra hivatkozott, hogy a "közös" jelöltet a Jobbik nem támogatja, tehát az nem is egységes ellenzéki jelölt, a jelölt elvei pedig mindazt megtestesítik, amit az LMP elutasít: a szabadpiaci fundamentalizmust.

A botrány oka: a régi baloldal identitásának tagadása

Hogy miért ennyire botrányos az egyenlő távolság doktrínája, azt könnyű belátni: a baloldal a 90-es évek elejétől hajlamos volt magára úgy tekinteni, mint akik egyedül képviselik a demokrácia, a modernizáció és a nyugatos életforma értékeit. Tamás Gáspár Miklós, aki ma már az Európához tartozás hangoztatását rasszizmusnak, az Oroszország felé fordulás baloldali kritikáját ruszofóbiának tartja, nevezetes módon maga fogalmazta meg a vádat az első szabad választások idején, hogy a jobboldal győzelme a mucsaiság uralmát hozná el. 1992-93-ban a szocialisták és a szabaddemokraták közeledésének ideológiai alapját a Horthy-rendszer restaurációjának veszélye jelentette. 1994 és 1998 között a szakértői kormányzás, a nincs alternatíva jelszavai is ugyanezt fejezték ki, s ironikus módon az SZDSZ belépését a koalícióba is azzal ideologizálta meg, hogy a koalíción belül nekik kell a demokrácia, a piac és a nyugatosság értékeit képviselniük a megbízhatatlan szocialistákkal szemben.

Vagyis: a baloldal identitásának központi magvát alkotja az, hogy ők képviselik a magyar politika igazi, demokratikus, nyugatos és piacbarát részét és hogy a vereségük nem egyszerűen egy másik politikai csoport győzelmét, de ezeknek az ügyeknek a bukását is jelentené. Nem véletlenül voltak pletykák arról, hogy 94-ben nem lesznek választások, nem véletlenül ismétlődtek meg ezek a pletykák 2002-ben, s nem véletlen, hogy 2010 után nem volt a kormánynak egyetlen olyan intézkedése sem, amelyet ne értelmeztek volna a demokrácia és a jogállam elleni támadásként. 2002-ben a D-209-es botrány egyik fő érve is az volt, hogy a miniszterelnök lecserélése előrehozott választásokhoz és a Fidesz visszatértéhez vezetne, 2006-ban az őszödi botrány baloldali interpretációiban is központi szerepet játszott az az érzés, hogy Gyurcsány egyetlen alternatívája a Fidesz és hogy Gyurcsány Ferenc nem tehetett olyat, ami rosszabb lenne annál, amit a Fidesz tett eddig vagy tenne a jövőben. Sólyom László köztársasági elnöki baloldali fogadtatását is az határozta meg, hogy aki a baloldalt ilyen módon kritizálja, az egyértelműen a Fidesz támogatója. Tertium non datur.   

Amikor tehát az LMP megfogalmazta az egyenlő távolság doktrínáját, sokkal többet tett, mint, hogy kritikát fogalmazott meg a régi baloldallal szemben. Olyan ponton támadta meg a baloldalt, ahol racionális vitát kezdeni nehéz, hiszen az a baloldal önazonosságát érintette. Az éles reakciók, az LMP felvetéseivel szembeni értetlenség és az általa követett stratégia állandó kritikája akkor érthetők csak meg igazán, ha az ember belátja, hogy a régi baloldal viszonyát az LMP-hez nem a politikai ítéletek közötti különbségek ütközései formálták, hanem identitáskülönbségek kiváltotta irritáltság érzése.

Az egyenlő távolság: stratégia vagy identitás?

Sokan vádolták azzal is az LMP-t, hogy az egyenlő távolság mögött inkább stratégiai megfontolások vannak, mint őszinte meggyőződés. Eszerint az LMP, ahelyett, hogy szubsztantív tartalommal próbálta volna megtölteni, a két fél közé pozicionálva magát igyekezett volna a saját identitását megteremteni. Ebben az értelemben a párt voltaképp nem volt több, mint a nevében is kifejezett "másság" képviselete, abban bízva, hogy a politikai elittel szembeni indulatok akkor is elegendő számú szavazatot hoznak majd nekik, ha egyébként semmi mást nem fognak tudni kínálni, mint, hogy ők mások. Ez azonban, hallottam én magam is beszélgetésekben, veszélyes út, hiszen az ember nem lehet sokáig "más", ha egyszer maga is a részévé válik az establishmentnek. Parlamenti pártként az LMP nem maradhat sokáig az establishment egészének kritikusa anélkül, hogy érdemi alternatívát kínálna.

Annál könnyebben tehették meg ezt, mert a régi baloldal nézőpontjából nézve az LMP programjának szubsztantív elemei egyszerűen "zagyvaságok": hogy lehetne egy párt a globalizáció kritikusa? Ennyi erővel akár gravitációkritikusak is lehetnének, nem? Az alapvető baloldali konszenzus megsértésének tűnt a multinacionális cégekkel szembeni nagyvonalú magyar kedvezmények politikájának bírálata is, hiszen a multik képviselik a régi baloldal szemében a modernizációt, a nagyobb hatékonyságot, a nyugatosságot. A lokális megoldások támogatása, a GMO kritikája, a környezeti szempontok előtérbe helyezése is furcsának tűnt, hiszen ezek egyrészt nem érintették a régi baloldal szemében az alapvető strukturális kérdéseket, másrészt pedig még inkább abba a furcsa, ezoterikus irányba látszottak mutatni, amelyeket a körúton belüli értelmiség szokott képviselni. Hogy most még a virágokra is oda kelljen figyelni egy NATO-beruházás kapcsán? Ez még az emberi jogokra hivatkozásnál is idegesítőbb dolognak tűnhetett sokak szemében. Nem véletlenül nevezték a régi baloldal hívei időnként "zöld Jobbiknak" az LMP-t, a politikáját meg tartalmatlannak és zavarosnak: a szemükben mindez nem állt össze semmi értelmezhető dologgá. Az sem véletlen, hogy ami leginkább megütötte a fülüket, az a stratégiai célú elhatárolódás volt a régi baloldaltól: az volt az egyetlen, aminek valódi jelentőséget tudtak ugyanis tulajdonítani. Mert őszintén hitték: aki nincs velünk, az ellenünk van.

Volt-e alapja az egyenlő távolságnak?

Akár stratégiának, akár identitásnak tekintjük az egyenlő távolság igényét, látni kell, hogy az nagyon fontos, a régi baloldal szempontjából kényelmetlen fejlemények természetes következményeként is felfogható.

Az egyik ilyen a generációváltás kérdése. A régi baloldalon felnőtt a rendszerváltás után egy olyan nemzedék, amely nemige találta a helyét a régi baloldal szervezeteiben és nem ismert magára a régi baloldal antiorbánista ideológiájában sem. Ezekben a pártokban a fiatalabb generációt olyan politikusok képviselték, akik inkább politikai vállalkozóknak vagy pedig simára csiszolt, színtelen-szagtalan, jellegtelen profi politikusnak látszottak, mint eszmék, értékek képviselőinek. Ráadásul úgy tűnt, hogy a régi baloldal kezdte a politikát mindenekelőtt a politikai üzem működtetéseként felfogni, amin belül egyedül az erőforrások fölötti kontroll számít. Eközben ugyanakkor megjelentek emberek, akiknek a nyugatosság nem azonos a neoliberális politikával, mert összetettebb képük van a nyugat sokszínűségéről, mint az idősebbeknek, akiknek a politika elitista-pártelvű felfogása túl szűk, mert ők is beleszólást akartak ügyeik intézésébe. Úgy érezték, a régi baloldalnak nincs semmi mondanivalója a nők helyzetéről. Talán nem is értik, miért fontos a nők elleni erőszak problémája, a politika férfiközpontúsága és a többi dolog. Nem is értik, mi van a cigányokkal. Persze, a jogegyenlőség az fontos, meg csúnya dolog cigányozni, a gyűlöletbeszéd is rossz, a szegregáció is.Főleg, ha lebukunk vele. De talán még azt is gondolják, lelkül legmélyén, hogy azért a cigánybűnözésben van valami. Nem illik róla beszélni, de azért mégis. Meg persze csúnya dolog a politikusok korrupciója is, a gazdaság és politika összefonódása, de hát a világ már csak ilyen. Az ilyen dolgokból sokaknak volt elege. Lehet, hogy az LMP budapesti támogatói között sok volt az egykori SZDSZ szavazó, de ez nem jelenti, hogy ők maguk Kóka Jánost tekintették volna érdekeik és értékeik ideális képviselőjének. De talán még az sem igaz, hogy Kálmán Lászlónak a január 2-án elmondott mintaszerűen piacpárti, nyugatos liberális beszédével azonosulni tudtak volna. Sokan többre, másra vágytak: olyan politikára, amely a társadalom saját, hétköznapi problémáira kínál baloldali (vagy legalábbis nem szélsőjobboldali) válaszokat. 

A másik ilyen tényező a válságok sorozata. 2001 után a nyugat sokkal kevésbé tűnt már a megvalósult paradicsomnak. Végeláthatatlan, véres és kudarcok sorát hozó háborúk jöttek egy sokszor láthatatlan ellenség ellen, általánossá vált a lehallgatás és megfigyelés, a polgári jogok korlátozása. Ha túlzás is lenne fasizálódásról beszélni, az világos, hogy a 90-es évek diadalmas és a gyengéket védelmező nyugatának képét egy erőszakos, belső problémáival foglalkozó, önző és birodalmi jellegű nyugat képe váltotta fel sokak szemében. Amilyen nehéz volt megmagyarázni, miért ne kellene az USA-nak megvédenie a bosnyákokat és az albánokat a 90-es években, ugyanolyan volt nehéz elmagyarázni, mi értelme van lerohanni Irakot a 2000-esekben. Nyilván nem mindenkinek tűnt fel ez a változás és a nyugat természetesen sok tekintetben vonzó példa és úticél maradt sokak számára, de hogy valami megváltozott, az biztos. Aztán jött a nagy világgazdasági válság, amely sokak számára mutatta meg a piac végletes irracionalitását (mások persze az állami beavatkozás riasztó következményét látták benne), s olyan világ jött, amelyben az összeomlás, az ország szuverenitásának elvesztése számos ország számára valóság, Magyarország esetében pedig legalábbis kézzelfogható lehetőség lett újra a sötét 90-es évek után. Újra eljött az IMF, a Világbank, újra megszorításokról kellett beszélni, radikális reformokról. S e kettő közé: a 2001 utáni politikai válság és a gazdasági világválság közé beiktatódott egy speciális magyar válság, amelynek Őszöd lett a szimbóluma: a már a Fidesz által megkezdett letérés az "egyensúlyi pályáról" és annak egyre súlyosabb következményei 2006-ra, tehát még évekkel a gazdasági válság előtt, amit az egyre újabb "csomagok", megszorító intézkedések és az egyre erősödő válságdiskurzus jeleztek. Mindez értelemszerűen aláásta a régi baloldal hitelességét abban a tekintetben, hogy a nyugatos, piacpárti és a multiknak kedvező modernizációval, ami a baloldali identitásának magvát alkotta, vajon minden rendben van-e.    

A harmadik tényező pedig a régi baloldal elhasználódása. Mindezek a válságok egy hosszú, nyolcéves baloldali-liberális kormányzási időszakra estek. Talán nehéz ma már visszaidézni, olyan régen volt, de annak a korszaknak az elején is a liberális párt a puszta túléléséért küzdött, a szocialistáknak pedig komoly problémái voltak még a miniszterelnök-jelölt megtalálásával is. Majd következett egy nagyon éles kampány, középpontjában a "jóléti rendszerváltás" jelszavával, ami azt sugallta, hogy minden csak jobb lehet ezután. És mégis, újabb és újabb megszorítások következtek (talán kevesen emlékeznek már rá, de László Csaba és Draskovics Tibor is terjesztettek be megszorító csomagokat). És kormányon belüli személyi válságok jöttek, amit egy korábban elképzelhetetlen miniszterelnök-csere tetőzött be. Majd jött egy biztos vereséget győzelembe fordító sikerkampány 2006-ban olyan jelszavakkal, mint a "pannon puma" és a "dübörgő" magyar gazdaság. Hogy amint a választások véget értek, kiderüljön, hogy minden korábbinál nagyobb megszorításokra, adóemelésekre lesz szükség, s hogy nemhogy nem konszolidáció fog következni, hanem mindent át kell majd alakítani az egészségügytől az oktatáson át a nyugdíjrendszerig. A többire talán már emlékszünk: a Gyurcsány Ferenc vezette kormány fokozatos lebénulása, politikai elszigetelődése, a miniszterelnök bukása, majd egy abszurd folyamat végén egy átmeneti kormány létrehozása egy hangsúlyozottan személyes politikai ambíciók nélküli miniszterelnökkel, miközben a hajdani kisebb koalíciós párt fokozatosan szétesett. Az utolsó két évben már egymást érték az elképesztőbbnél elképesztőbb korrupciós botrányok. Úgy kezdődött ez a korszak, hogy hamarosan beköszönt a Kánaán, s mégis a baloldal összeomlásával és a súlyos politikai és gazdasági válsággal ért véget. Kinek ne lett volna elege a régi baloldalból?   

Volt tehát alapja annak a gondolatnak, hogy radikális újrakezdésre van szükség baloldalon (vagy akár túl is kell lépni a hagyományos bal-jobb szembenálláson): voltak olyan politikailag aktív fiatalok, akik megszerveződni akartak, volt is mire hivatkozniuk. És ha megnézzük a 2010-es választási eredményeket, akkor világos, hogy a politológusok által emlegetett "kritikus választás" valóban egy politikatörténeti korszak végét, a választói viselkedés meghökkentő megváltozását hozta el, s hogy olyan egyértelmű kifejezést nyert a változás igénye, mint talán még soha 1990 vagy legalábbis 1994 óta. Ki hibáztathatná azt, aki mindezt komolyan vette és komolyan veszi ma is? 

Kudarc vagy siker?

Ez mind szép és jó, mondhatnánk, de két dolog akkor is ellene vethető annak, hogy helyes dolog volt-e egyenlő távolságot tartani a két oldallal.

Egyrészt, 2010 után radikálisan új helyzet alakult ki azáltal, hogy a Fidesz alkotmányozó többséget szerzett és erőszakosan érvényt is szerzett gyakorlatilag korlátlan hatalmának. Vajon ilyen helyzetben helyes dolog-e lemondani bárkiről, aki szemben áll a Fidesz túlhatalmával? Azáltal, hogy a baloldali politika kétdimenzióssá vált, az Orbán-ellenesség immár nem köti össze őket eléggé ahhoz, hogy ne legyenek megoszthatók a 2010 előtti időszakhoz való viszonyuk alapján, s ez végső soron a Fideszt erősíti. Szabad-e erőltetni a második dimenziót ilyen helyzetben?

Másrészt, az LMP története nem épp sikertörténet: alig került be a parlamentbe 2010-ben és 2014-ben is csak éppenhogy. A szavazók láthatóan nem tudják őket hova tenni. És a belső életük sem volt feszültségektől mentes. Miért kell akkor erőltetni ezt a sehova sem vezető politikát? Mi lehet rá az indokuk, ha nem az, hogy belesimulnak a NER-be kollaboránsként?

Jogos kérdések ezek, de korántsem biztos, hogy jól közelítik meg a problémát. Hiszen az LMP sikertelensége viszonylagos. Nézhetjük ezt onnan is, hogy a párt kétszer is bekerült a parlamentbe, nem semmisült meg, számos, mára a politikai érdeklődés középpontjába került kérdést ők emelték be a nyilvánosságba a trafikügytől Paks2-n át a földügyig. Összevethetjük az LMP sorsát a régi baloldaléval: az MSZP folyamatosan süllyedőben van továbbra is. És összevethetjük őket saját szakadáraikkal is: a PM alig-alig létezik ma.

Nem kétséges, hogy az LMP története nem sikertörténet. Az LMP nem tudta a választók nagy tömegeit meggyőzni az igazáról, s amiket ma már a választók is hajlamosak elhinni, azt nem tulajdonítják az LMP-nek, annak ellenére sem, hogy esetleg tényleg az LMP kezdett arról beszélni.

De ennek aligha az az oka, hogy teljesen hibás vagy indokolatlan volt felhozni az egyenlő távolság problémáját. A baloldal mély belső válságát biztosan nem ez a doktrína okozta, hiszen valós problémákra mutatott rá és az is világos, hogy a régi baloldal legalább olyan zsigerien elutasító az LMP-t életre hívók problémáival szemben, amilyen elutasító volt az LMP-t is életre hívó generáció a régi baloldallal szemben.

Mindez arra is rávilágít, hogy nem feltétlenül van igaza azoknak, akik szerint az a baj a mostani civil kezdeményezésekkel, hogy a politikát pártoknak kell csinálniuk. Az LMP nem tökéletes kudarc, de ugyanúgy nem akadályozta meg a Fidesz újabb kétharmadát, ahogy a Milla sem. Talán szükséges feltétel a párttá szerveződés, de minimum nem elégséges. Az sem igaz, hogy a mondanivaló hiánya a baj. Az LMP-nek volt mondanivalója. Mégse tudta megértetni magát másokkal.

Többre. Sokkal többre lenne szükség a sikerhez. Olyasmire, aminek azonban nem csak a csak tüntetni tudó civilek vagy a mindössze egyenlő távolságot tartani képes LMP, de minden jel szerint a régi baloldal sem volt és ma sincs birtokában. A többség meggyőzésének képességére. A győzni tudáséra.   

(folyt. köv.)    

 

A Kávéházi okoskodás eddigi darabjai:

Bevezetés

Az MSZP a hibás?

Nem lehet más a politika?

Mert mi is az, hogy civil?

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr17036263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.05. 08:30:32

Ha az LMP folytatja a helyes irányt, alapja lehet egy új baloldalnak.

Az áporodott, statusquo-párti álbaloldalt egész Európában kezdik felváltani az új, antiliberális baloldaliak. Pár héten belül várható pl. Görögországban az újbalos Sziriza győzelme, ezzel egyszerre söpri el a görög középbalt és középjobbot!

Ha az LMP ügyes, képes lesz belekapcsolódni ebben az európai léptékű új folyamatba. Ezzel akár váltópártja is lehet a Fidesznek.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.01.05. 19:59:47

Természetesen nem szabad egyenlő távolságot tartani az MSZP-től és a Fidesztől.

A Fidesz béna tolvajok gyülekezete.

Az MSZP pedig béna tolvajok gyülekezete, akik közben ellenzékieket veretnek beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, és közben rommá adósítják az országot, eladják a közműveket, gyárakat.

legeslegujabbkor 2015.01.05. 20:25:32

@maxval bircaman szerkesztő:
"Ha az LMP ügyes, képes lesz belekapcsolódni ebben az európai léptékű új folyamatba."

És sikerül neki egyszerre elsöpörni a középbalt és a középjobbot. Vagy nem erre gondoltál?

.Gordon Gekko. 2015.01.05. 21:26:24

MSZP már nincs, úgyhogy megtehetnéd hogy nem úgy beszélsz róla, mint Európa legerősebb, legszervezettebb kormánypártjának a kihívójáról.

Ez ugyanis ma röhejesebb mint 1 éve.

Makkasz 2015.01.05. 22:08:22

Az egyenlo tavolsag ertelmetlen. Eloszor is egydimenzios (mintha egy egyenesen lenne mszp, fidess es lmp), holott a politikai ter egyaltalan nem ilyen.
Pelda: mszp 100 milliardot akar kolteni felsooktatasra, fidesz 80 milliardot, akkor lmpnek nem csak a 90 milliard a valasztasa, hanem 120 milliard is, ugy hogy kozben tandijat is bevezet, meg osztondijrendszert jol tanuloknak, allami allasba alairoknak.

Mondhatnam ha sikban nezzuk, akkor egy egyenes ket vegpontja mszp es fidesz, lmp tud az egyenesen kivul elhelyezkedni, akar egyenlo, akar kulonbozo tavolsagban. Bizony sot terben is, sot sokdimenzios terben is. Mert a politikai dontesek nem alternativak egy-egy vonalon, hanem vegtelen szamu variacio letezik. Raadasul ezek osszefuggenek egymassal, de nem hatarozzak meg egymast.

Masik pelda, szinten oktatas. Kell-e tandij? Vegyuk ugy, fidesz nemmel, mszp igennel valaszol (csak teoretikusan). LMP valaszthatja azt, hogy bevezeti a tandijat, de elobb:
- fizetokepes keresletet alakit ki tobb penz embereknel hagyasaval, kisebb allammal,
- beruhaz oktatasba hogy vonzza tanarokat, diakokat,
- osztondijrendszert alakit ki, tehetseg, allami allas vallalasa es szocialis helyzet figyelembe vetelevel,
- mindenkinek aki kepes ra elerhetove teszi a diploma megszerzeset.

Szoval lmp, ne legyetek kettotol egyenlo tavolsagba, talaljatok meg a terben a helyeteket.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.01.05. 22:42:01

@.Gordon Gekko.: mivel ez a szöveg a 2010 és 2014 közötti időszakról szól, szerintem a megjegyzésed sokkal kevésbé ül, mint szántad.