A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

36. A hatalmas végrehajtja, amit akar?

2014. október 25. - FOUREY

Az utóbbi napokban érezhetően feszültté vált a viszony a magyar kormány és az Egyesült Államok kormánya között, s ha az ember a jobboldali reakciókra figyel, könnyen az a benyomása támadhat, hogy egyrészt szoros összefüggés van a Norvég Alap által támogatott civil szervezetek elleni kormányzati fellépés és az amerikai diplomáciai beavatkozás között, másrészt, hogy az amerikai lépéseket nagyobb összefüggésekben kell értelmezni: hogy a magyar kormány az oroszok elleni amerikai diplomáciai manőverek áldozata és hogy az amerikai lépések mögött nyers gazdasági érdekek húzódnak meg. 

Nem ez az első alkalom, hogy a jelenlegi magyar kormány működése és az azt védelmező jobboldali okfejtések óhatatlanul is Thuküdidész híres történetét idézik fel bennem a két korabeli nagyhatalom, Spárta és Athén között dúló peloponnészoszi háború egyik, önmagában nem túl jelentős epizódjáról, a háborúban eladdig semleges maradni próbáló kis sziget, Mélosz és a rá támadó Athén konfliktusáról.

Thuküdidész elmeséli, hogyan jelenik meg az athéni sereg Mélosz falai alatt, hogyan kezdenek tárgyalást a felek, miféle érvekkel próbálják védeni magukat a mélosziak (hogy ti. szívesen lennének Athénnal barátok, nem tettek eddig sem rosszat ellenük és a jövőben sem terveznek, hogy a méltányos viselkedés Athén érdeke is lenne, mert ha egyszer majd ők kerülnek bajba, ők is tudnának a méltányosságra hivatkozni, hogy mellettük áll az igazság és bíznak az istenek és spártai barátaik segítségében, hogy Athén erőszakos fellépése káros lenne Athénnak is, mert a többi semleges várost is ellenük fordítaná) és miféle válaszokat adnak erre az athéniak (hogy a jogegyenlőség csak egyenlő erejű államok között lehetséges, minden más esetben az erős elveszi, amit akar; hogy a semlegesség nekik elfogadhatatlan, mert a semlegesség tiszteletbentartása a gyengeség jelének tűnne és felbátorítaná az ellenségeiket; hogy az igazságosság üres retorika, mert mindenki tud jó érveket hozni a saját igaza mellett, ami számít, az az érdek; mivel az erő dönt, ezért a gyengébb érdeke a túlélés, aminek az eszköze a behódolás, az erősebb érdeke pedig mások alávetése; hogy az uralomvágy az emberi természet része és nincs benne semmi erkölcstelen; s hogy nem létezik a politikában mindkét fél számára jó megoldás: a gyengébb behódol, az erős hódít, az egyenlő erejűek között pedig a harc dönt).

Két és félezer év távlatából is dermesztően cinikus az athéniak őszintesége és szívbemarkolónak hat a mélosziak vergődése, hogy részben a saját igazukra, részben az athéniak és a mélosziak közös érdekeire apellálva kerüljék el a háborút, mindhiába, mert az athéni küldöttség dolgavégezetlenül elvonul, a várost megostromolják és végül beveszik az athéniak, a méloszi férfiakat lemészárolják, a nőket és a gyermekeket eladják rabszolgának, s a falak közé új telepeseket hoznak.

Okkal kérdezheti valaki, ugyan mi köze ennek a két és félezer éves történetnek egy modern demokrácia egyik politikai erejéhez, amely demokratikus választásokon került kétszer is hatalomra, s egyszer már ki is bukott a hatalomból. S rögtön el kell ismernem, mint minden analógia, ez is korlátozott érvényű, s csak mutatis mutandis alkalmazható. De, mi marad akkor a történetből, ha elvesszük belőle a véres ókori valóságot? Nem olyan kevés, mint elsőre hinnénk.

A méloszi dialógus ugyanis a politikaelmélet (különösen a nemzetközi politika elméletének) egyik klasszikus szövege, s úgy szokás számon tartani, mint amiben minden benne van, amit az ember a realista politikafelfogásról tudni akarhat. Sőt, több is van benne ennél, mert Thuküdidész láthatóan nem osztozik athéni polgártársai realizmusában, nem hisz benne, hogy a siker és az erő mindent igazolna vagy, hogy a politika kizárólag a hatalomról szólna, ezért a méloszi dialógus a realizmus első nyugati kritikája is. A Thuküdidész által leírt realista gondolkodásmód (amiről persze joggal gondolhatunk Machiavellire és A fejedelemre is) és a realista érvek pedig rendre visszaköszönnek a Fidesz működésében és az őket támogató jobboldal szavaiban.

Mindenekelőtt ez az, ami miatt a méloszi dialógus folyton eszembe jut a jelenlegi kormányról. De nem csak ezért, hanem amiatt is, hogy a mélosziak érvelése viszont tartalmazza mindazt, amit liberálisként a politikáról és a realistákról gondolok, s nem tudok nem szorongva gondolni arra, mennyire tehetetlen a liberális hozzáállás a realisták gátlástalanságával szemben. (Megjegyzem egyébként, hogy a liberális vs. realista szembeállítás nem az én találmányom, hanem a politikaelméleti irodalom egyik közhelye. Mikor a modern realisták kritizálják a jelenlegi  nyugati politikai berendezkedés általuk mainstreamnek tekintett ideológiáját, azt liberálisnak nevezik.)

Ha össze akarjuk foglalni a kétféle - az athéni és a méloszi - hozzáállás alapvető különbségét, akkor azt mondhatjuk, hogy az egyik szerint a politika lényege a konfliktus, hogy nincs mindenki számára előnyös megoldása a politikai problémáknak, hogy nincs semleges tér sem az egymásnak feszülő ellenfelek között, s ezért a politika a hatalomról szól, mert egyedül a hatalom garantálja, hogy elérjük, amit akarunk, ezzel szemben a másik szerint a politikában az érdekellentétek elvileg feloldhatók egy kis belátással és kölcsönös engedményekkel, lehetséges semlegesnek maradni bizonyos helyzetekben és a hatalom fölött az erkölcsnek kell uralkodnia, s hogy az önkorlátozás és az erkölcshöz igazodás hosszú távon mindenkinek az előnyére válik.    

Sok bajom van különben a realizmussal, az athéni hozzáállással, de messzire vezetne ezeket mind kitárgyalni, ezért mindössze két kifogást hoznék fel: egyrészt, a gondolat, hogy minden mögött kizárólag hatalmi érdekek vannak, kényelmes és veszélyes eszme, mert megágyaz az összeesküvés-elméleteknek; másrészt pedig, hogy a hatalomközpontú politizálás (ha nem társul valamiféle önkorlátozással) zsarnokságra csábít, hiszen azt feltételezi, hogy mindenféle türelem másokkal szemben a gyengeség jele volna.

A mélosziakkal együtt hiszek benne, hogy a hatalom korlátozása nélkül sem erkölcsileg elfogadható, sem tartósan fenntartható kormányzás nem képzelhető el. A mélosziak ugyan nem érhették meg, de végül mégiscsak az athéniak fejére omlott saját birodalmuk, s a büszke politikai rendszerük is súlyos válságba került (kétszer is megbukott az alkotmányuk, ha mindkétszer átmenetileg is), s utána soha többé nem töltöttek be olyan fontos szerepet a történelemben, mint előtte.

Ezt a tanulságot, úgy vélem, érdemes mindig észben tartani, különösen olyan időkben, amikor egy mindinkább fékek és ellensúlyok nélküli, kétharmados (alkotmányozó) hatalommal kormányzott "plebejus demokrácia" van kiépülőben.

De nem csak belpolitikai tanulságai miatt érdemes forgatni a méloszi dialógust. Nem véletlenül idéztem a magyar kormány és az Egyesült Államok között erősödő feszültséget. Érdekes látni, hogy a kormányzat és jobboldali hívei milyen könnyedén értelmezik az Egyesült Államok lépéseit realista keretben és azzal vádolják az amerikaiakat, hogy hatalmuk kiterjesztésére jöttek most ide. De vajon tudják-e, mit mondtak az athéniak a szerintük túl sokat okoskodó mélosziaknak: "Nem hátrálni meg az egyenlő előtt, okosan szót érteni az erősebbel, s mérsékletesen bánni a gyengével, íme ez a boldogulás legbiztosabb útjai. Vegyétek ezt fontolóra, míg mi kint várakozunk, s újra és újra fontoljátok meg, hogy hazátok sorsáról határoztok."?

Nem gondolom, hogy az Egyesült Államok ne gyakorolna politikai nyomást, nem gondolom, hogy ne vélt nemzeti érdekeivel összhangban cselekedne. Ha tetszik, nem vagyok naiv, amikor nem osztozom a realisták önfeledt cinizmusában, hanem inkább a mélosziakkal együtt azokra az időkre gondolok, amikor nem mi vagyunk az erősebbek és azt kívánom, hogy olyan világban éljünk, ahol nem csak az erő számít.

A jelenlegi kormányzat feltűnően idegesnek látszik, mióta ez az ügy elkezdődött. S aligha véletlenül. Arra emlékeztetnek engem, ahogy az athéniak pökhendien válaszoltak a mélosziaknak arra a figyelmeztetésére, hogy jól fog nekik jönni még a méltányosság, ha egyszer nem ők lesznek az erősebbek. Akkor az athéniak azt mondták nekik, hogy "Amiatt mi nem aggódunk, hogy mi lesz velünk, ha uralmunk egyszer véget ér." Persze, könnyű volt így beszélniük akkor, amikor a kicsinyke Mélosszal szemben kellett megvédeniük az igazukat. Nem lehet viszont szívderítő érzés realistának lenni, mikor az ember olyasvalakivel néz szembe, akit erősebbnek lát magánál. Olyankor nyilván nem alszik túlságosan nyugodtan s hirtelen eszébe jutnak a méltányosság szempontjai is. Olyankor egy kicsit nyilván méloszinak kezdi érezni magát.

Én viszont inkább mindig a mélosziakkal tartok. Hiszek benne, hogy nekik volt igazuk két és fél ezer éve és hogy igazságuk máig érvényes: a kölcsönös engedmények és a hatalom korlátozása hosszabb távon erősnek és gyengének egyaránt érdeke. Ha többen gondolkodnának így, nyugodtabban alhatnánk mindannyian. Athéniak és mélosziak, kétharmaddal győzők és ellenzékiek, nagyhatalmak és kis országok polgárai egyaránt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr226831973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.25. 22:25:22

Hadüzenet nélküli hadművelet ez az USA részéről Mo. ellen.