A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

33. Egy emlékmű megtekintése után

2014. július 26. - FOUREY

Tudom, a történelmi helyzetek sosem egyszerűek, általában ezért igyekszem tartózkodni az elhamarkodott ítéletektől. Így történhetett, hogy amikor nemrég végre élőben is megnéztem a német megszállási emlékművet és megállapítottam, hogy ez bizony ronda, mint a bűn, mégis abban a tudatban indultam hazafelé, hogy ha giccses és csúnya is az elkészült műalkotás, azért én mégsem tudom elítélni azt az alapgondolatot, ami olyan sokakat felháborított, hogy tudniillik igenis volt német megszállás és annak voltak áldozatai.

Elolvastam Schmidt Mária és Ungváry Krisztián vitáját és egyébként is igyekszem erről a kérdésről minél többet olvasni. Abszolúte megértem Ungváry Krisztián álláspontját: a magyarok között bizony sokan támogatták már a megszállás előtt is a deportálás és a zsidók teljes jogfosztásának gondolatát, sőt, úttörő kezdeményezéseik is voltak ezen a területen; hogy a kormányzó és köre egyre inkább elszigetelődött a magyar államon belül 1944-re; hogy a németek alkalmat adtak a deportálásokra, de még őket is meglepte a magyar hatóságok és a közvélemény lelkes közreműködése; hogy a németek igyekeztek nem megszállásként, puszta politikai nyomásgyakorlásként felfogni bevonulásukat március 19-e után; hogy a kormányzónak március 19-e után sem szűnt meg a cselekvési szabadsága és súlyos felelőssége van amiatt, hogy a budapesti zsidóságot leszámítva nem lépett fel a deportálások ellen; annál is inkább, mert valójában évek óta tisztában volt azzal, mi történik keleten.

Én ezeket mind értem és hihetőnek is érzem. Kifogásaim az emlékművel szemben tehát nem kizárólag esztétikai jellegűek, hanem tartalmiak is. Ezzel együtt is, nem tartanám teljesen méltányosnak, hogy megfeledkezzünk arról, hogy bármit is mondtak a németek, igenis volt német megszállás és ennek lehetne egy tisztességes emlékműve is. Volt megszállás, hiszen kormányt buktattak a németek, politikusokat és más közéleti személyiségeket tartóztattak le, fegyveres erővel adtak nyomatékot követeléseiknek és elindították a magyar zsidóság megsemmisítését. Ungváry Krisztián maga is elismeri, hogy 1944. március 19-e nélkül sok minden másként alakult volna, s azt gondolom, nem méltányos ezt a tényt elfeledtetni. Mindez nem csökkenti a felelősséget azért, ami korábban és ami később a magyar állam aktív közreműködésével, sokszor önálló kezdeményezésére történt, de ezek a dolgok nem is teszik meg nem történtté a megszállás tényét. Az a helyzet, hogy az élet bonyolult és ezt akkor is érdemes észben tartani, amikor joggal kifogásoljuk másokban, hogy megfeledkeznek róla.

De akármennyire is helyesnek tartanék egy megszállási emlékművet, azt gondolom, nem szabad elfeledkezni arról, amiket Ungváry Krisztián joggal kifogásol. Sőt, a magam részéről hozzátennék valamit, amiről az utóbbi időkben mintha mindenki hajlamos lenne megfeledkezni: hogy habár természetesen a második világháború egyik fontos oka az első világháborút lezáró békerendszer igazságtalansága volt, de ebből nem következett kényszerítő erővel, hogy ki is törjön a második világháború és nem is ad a háború kirobbantására felmentést. Ezt könnyen beláthatja mindenki, aki számba veszi a háború következményeit. Bármilyen igazságtalannak és elviselhetetlennek érezték sokan a húsz évig fennálló viszonyokat 1939 előtt, 1945 után gyakorlatilag egyetlen olyan sérelem sem lett orvosolva, amit a németek, olaszok, magyarok, osztrákok kifogásoltak. Épp ellenkezőleg: a helyzet rosszabbodott számukra, s a 45-ös határok évtizedekre befagytak, miközben Európa sok milliónyi embert vesztett a háborúban, felbecsülhetetlen anyagi károk keletkeztek és a kontinens közepére évtizedekre vasfüggöny ereszkedett le. Lehet persze azt mondani, hogy alakulhattak volna máshogy is a dolgok, de, talán, mert pacifista vagyok vagy talán, mert azt gondolom, hogy az első világháború leckéjét illett volna megtanulnia a német, olasz, osztrák és magyar politikusoknak, nem vagyok képes eltekinteni attól a nyilvánvaló ténytől, hogy a dolgok végül úgy alakultak, ahogy alakultak, s hogy a háború nem volt elkerülhetetlen szükségszerűség, hanem e politikusok tudatos döntéseinek eredményeként robbant ki, amiért a felelősségük letagadhatatlan. Ők akarták a háborút. Legalábbis valamilyen formáját. Hittek abban, hogy fegyverrel elérhetik a céljaikat. Mussolini is (ő már a 30-as évektől aktív hódító politikát folytatott), Hitler is (sőt, még az ő belső ellenzékének konzervatív, katonai része is - utóbbiak csak az időzítésben és a célokban nem értettek egyet vezérükkel), Horthy is (aki pl. elképzelhetőnek tartott önálló magyar fegyveres fellépést a szlovák állam vagy Románia ellen, s a szovjeteknek hadat üzent). Mondanom sem kell, hogy az élet nem igazolta őket.

Legyen az élet bármilyen bonyolult is, erről a tényről sosem szabadna megfeledkeznünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr806546543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wolff 2014.07.26. 15:17:43

Szerintem az érvelésben van egy hézag. Akik kirobbantották a második világháborút nem a vereségüktől, hanem a győzelmüktől várták a saját sérelmeik orvoslását, ez jórészt meg is történt addig, amíg nyersében voltak. Nem a világháború kimenetele, hanem a háború alatt bekövetkezett szörnyűségek, népirtás - ami ebben az esetben szerves része volt a háborúnak - etnikai tisztogatás teszi elfogadhatatlanná ezt a "megoldást" és tezsi lehetővé az érvelést, hogy a háború nem hozhatott megoldást még akkor sem, ha nem lett volna szervezett népirtás, mert sérlmeket mások sérelmével akart orvosolni.

Az emlékmű tartalmához viszont azt is felevtném, hogy ez az aktus miként fér össze az utcanévtörvénnyel, ami tiltja, hogy a baloldali ellenállókról megemlékezzenek? Ha volt megszállás és magyra felelősség is, akkor a megszállás illetve kollaboráns állam ellen küzdők közül miért csak a "nemzetieket" tartjuk emlékezetre méltónak? Na, valahol itt kezdődik az egész abszurditása és lepleződik le, hogy mi is az emlékezetpolitika tartalma valójában.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2014.07.26. 18:18:48

@Wolff: remélem, nem állítottam, hogy a vereséget remélték :), csak azt, hogy ha másból nem, legalább az első világháborúból illett volna megtanulniuk, hogy egy európai háború rettenetes véráldozatokkal jár, nem korlátozható lokális konfliktusokra és hogy az sem nyer igazán, aki győztesnek számít. magyarán: a céljaik elérése reményében felvállalták az összes lehetséges következményt is. (mondok egy ellenpéldát: 90-es évek elején a magyar jobboldalon akadt néhány marginális figura, akik szerettek volna revíziót, tevőleges magyar állami szerepvállalással. konkrétan dél-szlovákia, kárpátalja és a délvidék is szóba került. szerencsére a magyar kormányban egy pillanatig sem merült fel, hogy ez megoldás lehet. nyilván más a két történelmi helyzet, ezért az analógia korlátozott érvényű, de hogy nacionalista útra lehetett volna lépni elvileg 90 után is, azt a délszláv konfliktus most meg az ukrán helyzet világosan megmutatja) ez talán eltünteti a vélt hézagot a gondolatmenetből.

amit az utcanevekről mondasz, azzal tulajdonképpen egyetértek, bár mindig óvakodom attól, hogy "leleplezzük, miről szólnak a dolgok valójában". sok értelmes és méltányolható felvetés hullott már a semmibe amiatt, hogy az emberek nem arra figyeltek, amit mondtak nekik, hanem amit mögé értettek. ennek annyiban van erre a konkrét esetre nézve jelentősége, hogy szerintem a jelenlegi hatalom emlékezetpolitikájában a látszólagos ellentmondások nem valami titkos, mögöttes szándékban oldhatók fel, hanem nem is oldhatók fel egyáltalán. elnagyolt, hevenyészett kép ez a magyar történelemről, nem egy szépen kimunkált rendszer. de még így is működik azonban.

teevee 2014.07.28. 15:12:56

Szép hosszú poszt, sok karakterrel, hibás kiindulópontból.

Mégis, kiket háborított fel az az alapgondolat, hogy "tudniillik igenis volt német megszállás és annak voltak áldozatai"? A felháborodók nem ezen háborodtak fel.

Persze, a német megszállás nélkül sok minden másképp alakult _volna_. Ó igen, sok minden. De egy _emlékmű_ csak arról szólhat, hogy mi _történt_ és nem arról. hogy mi _történhetett_volna_.
(Lásd miniszterelnöki szózat: “A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be”.)

A Német Megszállás Áldozatainak emlékművével kapcsolatban viszonylag egyszerűek a kérdések:
1) A több százezer magyar zsidó, cigány, meleg, a német megszállás áldozata-e vagy a német megszállásé _és_ a magyar államé? (Szerintem, az utóbbiaké.)
2) Ha az utóbbiaké, akkor kifejezi-e ezt az emlékmű? (Szerintem, nem.)
3) Ha nem, akkor mondható-e, hogy az emlékmű hazugság? (Szerintem, igen.)
4) Ha igen, akkor jogos-e a felháborodás? (Szerintem, igen.)

Te melyik kérdésre válaszolnál másképp?

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2014.07.28. 15:40:41

@teevee: kedves teevee, a te kommented is elég szép, szintén elég sok karakterrel, és ami vicc: teljesen hibás kiindulóponttal. a jelek szerint ugyanis elkerülte a figyelmed a megszállás megtörténte körüli vita. erről volt szó schmidt és ungváry között is. de emlékezhetsz schiff andrás nyilatkozatára is, aki szintén tagadta, hogy volt német megszállás.

innentől kezdve akár fölösleges is lenne többet írnom, hiszen alapvetően elhibázott a kritikád az első mondattól kezdve. :) de mivel a 3., 4. és 5. bekezdésed sem "talált", érdemes ezekre is kitérnem.

a 3. bekezdésedhez: amit írsz, az semmilyen módon nem releváns a posztom állításai tekintetében. mégpedig azért, mert amit írsz, az igaz, de én nem is állítottam az ellenkezőjét. megint gúnyolódni próbálsz, de megint nem találsz.

a 4. bekezdéshez: köszönöm, hogy ezt mind megosztottad velem, de a jelek szerint elkerülte a figyelmed, hogy az emlékműről azt írtam, hogy sem esztétikailag, sem tartalmilag nem tudom elfogadni én sem. következésképpen a kérdéseid és a válaszaid rossz helyre vannak címezve.

a 5. bekezdéshez: a kérdésed teljesen irreleváns, mert mint ahogy a posztban írtam is, az emlékmű nekem is elfogadhatatlan jelen formájában.

bár természetesen nagyon örülök neki, hogy megosztottad a véleményed velem és örömmel veszem, ha ezt máskor is megteszed majd, egy kérésem lenne hozzád: a jövőben olyasmin kezdjél csak el gúnyolódni, amit el is olvastál és meg is értettél. nincs kínosabb és terméketlenebb, mint a célt tévesztett gúnyolódás. amúgyis érdemes visszafogottan bánni a gúny eszközével, mert tiszteletlenséget árul el a másik emberrel szemben. én is csak azért élek vele a válaszomban, mert ennyire megalapozatlan és tiszteletlen volt a kommented az elejétől a végéig.

Evoke 2014.08.03. 15:14:02

Némileg megkésve csatlakoznék a témához a blogom idevágó posztjával.
Bűn és felelősség.
Egy bűn elkövetéséért csakis az elkövető a felelős! Némi értetlenséggel olvasom a biblia egyes fejezeteit, ahol is átok és bűnhődés sújtja apáik bűnéért hetedíziglen a leszármazottakat. Nem éppen keresztényi gondolat, nagyon is emberi reakció. Az ótestamentum Istene nem azonos az újtestamentum Istenével? Nagyon, és előnyére változott. De lépjünk a hit világából az emberek világába. Beszéljünk világosan! Ha egy eszme nem fogalmaz meg bűnre, embertelenségre felszólító, azt legitimáló célokat, akkor nem lehet felelős a nevében elkövetett bűnökért. Krisztus nem felelős az inkvizícióért, a boszorkányégetésekért, a papi nőtlenség követelményéből fakadó nemi eltévelyedésekért, a pedofíliáért. A kommunizmus ideológiája nem felelős a megvalósítására kísérletet tevők aljas bűneiért. A fajelmélet, a nácizmus már, mint ideológia is bűnre ösztökél. Nietzsche, Hitler Európa legnagyobb tragédiájának a kereszténység megjelenését tartotta, mely a „felsőbbrendű” ember ellenpólusát jelentette. A holokauszt gondolata, a kivitelezésében résztvevők cselekedetei, az ezt hallgatásukkal támogatók felelősek a történtekért, bár különböző mértékben. Az elkövetett bűnöket tagadók, meghamisítók maguk is azonosulnak, igazolni próbálják a történteket. Az egykori bűnelkövetők leszármazottait viszont semmilyen felelősség nem terheli, NEM KELL, HOGY BŰNTUDATUK LEGYEN APÁIK CSELEKEDETEI MIATT. A múltat el kell ismerni és tanulni belőle. A mai közbeszédben ezek a fogalmak és viszonyok erősen manipuláltak, szándékosan vagy tudatlanságból.
Hasonló okból elfogadhatatlan a kollektív felelősségre vonás elve. Mindig konkrét személyek, csoportok követik el a bűnt, ezért ők a felelősök. A mai Magyarországi zsidóság helytelenül próbálja a ma élő nemzedék nyakába varrni a hetven éve, még a nagyszülők által elkövetett bűnöket, a ma élőkben keltve bűntudatot. Az Orbán kormány helytelenül kezeli ezt a kérdést, mondhatnám ügyetlenül, támadási felületet ad, védekezésre kényszerül azért, hogy a „nemzet” becsületét tömjénezze. A nemzet nem egy örökké létező lény, melynek most élő polgárai aktív kapcsolatban lehetnének a múlttal. Hiba, ha az előnyösebb önkép érdekében megpróbáljuk letagadni a múlt bűneit, az akkor élők felelősségét csökkenteni, elkenni. Ez is része az érzelmi politizálásnak. Tehát a mai nemzedék nem felelős a múltban, nagyszülei, szülei tetteiért vagy éppen gyáva lapításáért. DE NAGYON IS FELELŐS A MÁÉRT! Hogy szó nélkül szemet huny a hazugságra, a múlt meghamisítására, a demokrácia kiüresítésére, a korrupcióra, a személyes és kollektív szabadságjogok megnyirbálására, az állam túlterjeszkedésére, az ostoba bürokráciára, a csordaszellem újraéledésére, egy szűk politikai, gazdasági, kulturális „elit” monopóliumra való törekvésére, a politikusi megbízatás hitbizományként való elfogadására. El kellene dönteni már, hogy együtt, tovább, előrébb akarunk-e lépni vagy rágjuk tovább a gumicsontot. A Heti Válaszban Schmidt Mária cikket írt „A múlt fogságában” címmel. A történészasszony, hasonlóan a regnáló kormányhoz, valamint az általa emlegetett (gyűlölt?) balliberális gondolkodókhoz, a múlt fogságában vergődnek, az előrelépés, a múlt meghaladásának szándéka nélkül. Értelmetlen és kontra produktív a múlt hibáinak letagadása. Nem jelent vigaszt, felmentést, hogy a világ, Európa, a nemzetek történelme tele van szégyentelen, keresztényietlen eseményekkel. Vajon a franciák, angolok, spanyolok, amerikaiak nem irtottak ki kontinenseket, nem égették meg Johannát, nem folytattak százéves, véres belső háborúkat? Nem volt éhség, gyermekmunka napi tíz-tizenkét órában? Mi akadálya volt az általános, titkos szavazás bevezetésének, a nők szavazati joga megadásának? Miért kellett egy, a mainál három és félszer nagyobb Magyarországról hárommillió embernek kivándorolni és miért folytatódik ez ma is? Ami Schmidt Mária kérdését illeti, a működtetett nácizmus és a kommunizmus bűnei egy kalap alá tartoznak, a különbség a két ideológia között van. A nácizmus elvéből, programszerűen valósulnak meg a bűnök, míg a másik estben ez nem ilyen nyilvánvaló. Az is látható, hogy a pártállam léte, a kontroll, az eleven, működő demokrácia hiánya és az alkalmatlan, torz személyiségű vezetők megjelenése a hatalom csúcsain szülik a gnóm rendszereket.
Az épülő emlékműről még annyit: semmi gond nincs azzal, ha egy kormány a huszadik század, vagy a második világháború minden magyar áldozatának emléket állít. Másfél millió honfitársunk pusztult el. A baj a jelképek rossz megválasztásában van. Mondhatjuk azt, hogy emlékezzünk a borzalmakra, ne ismétlődhessenek meg soha többé. De ezekkel a jelképekkel nem ezt mondjuk, hanem azt, hogy az akkor élő honfitársainkat nem terheli felelősség, áldozat volt az elhurcolt Radnóti és az utóvédharcokat folytató nyilas keretlegény.