A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

30. Állampolgár és szakember

2014. május 15. - FOUREY

Már egy éve is megvan annak, hogy egy nálam lényegesen ismertebb, jobboldali figurával, politikai elemzővel kerültem egy társaságba, s az asztal körüli vita az értelmiségi szerepre terelődött egy idő után. Emlékszem, nagyon meglepődött, amikor érdektelenségemet fejeztem ki az értelmiség feladataival kapcsolatban. Láthatóan meg volt róla győződve - nem szokatlan a jobboldalon tapasztalataim szerint ez az értelmiségfóbia -, hogy baloldaliként nyilván azt gondolom, hogy az értelmiségnek fontos feladatai vannak a nyilvánosság nagy kérdéseinek megvitatásában, a társadalom gondolkodásának helyes útra terülésében. "Te talán nem tekinted magad értelmiséginek?" - kérdezte kissé gúnyosan, s még gúnyosabban mosolygott, mikor azt feleltem neki, hogy nem tekintem magam annak. Hitetlenkedése persze nem csak annak a jobboldalon viszonylag népszerű elképzelésnek tudható be arról, hogy minden baloldali javíthatatlan elitista, s ha történetesen diplomája is van, akkor magát nyilván valamiféle értelmiségi elithez sorolja. Legalább ennyire azért is érthetőnek találom meglepetését, mert valóban, a magamfajta végzettségű és foglalkozású embereket mindenféle értéktulajdonítás nélkül is szokás, mondhatni leíró értelemben is értelmiséginek mondani. Hogy miért nem tartom magam mégsem értelmiséginek, annak persze megvan a maga oka, amit szívesen elmondtam volna jobboldali felebarátomnak is, ha rákérdezett volna, a beszélgetésünk azonban gyorsan más témákra terelődött, így soha nem került sor rá, hogy megvitassam vele ezt a kérdést.

Mint sejthető, a fő kifogásom az értelmiségi megnevezéssel szemben nem az, hogy végzettségem és foglalkozásom alapján ne lehetne engem értelmiséginek nevezni. Inkább arról van szó, hogy nem ismerek magamra abban az értelmiségi szerepfelfogásban, amelyet a fent említett jobboldali figura olyan gúnyosan nekem tulajdonított. Végzettségem és foglalkozásom alapján viszonylag tájékozottnak és bizonyos területeken szakembernek tarthatom magam a magyar történelem, a politikai gondolkodás története és a rendszerváltás utáni magyar politika bizonyos kérdéseiben. Szakember vagyok, aki ezekben a kérdésekben szeret és képes szakmai felkészültséggel tudományos vitákat folytatni, illetve hajlandó ismeretterjesztésre is, de tisztában van azzal, hogy szakmai kompetenciája igencsak korlátozott, hiszen a mai szakemberek mind specialisták. Emellett politika iránt érdeklődő, Magyarország, Európa és az egész világ sorsa iránt felelősséget érző állampolgár vagyok, aki egy rövidke időre egyébként még a gyakorlati politikában is kipróbálta magát (nem kell nagy dolgokra gondolni, csak, hogy láttam már választási kampányt). A politikát egy fokkal közelebbről látva azt is megtapasztalhattam, hogy nem lennék alkalmas politikusnak, de mivel tisztában vagyok vele, hogy a politika akkor is érint engem, ha gőgösen hátat fordítok neki, ezért sosem tennék ilyet. Nem rejtem véka alá politikai véleményem: szavazok, petíciót írok alá, tüntetésen veszek részt, vitatkozom, ha úgy érzem helyesnek.

Politikával foglalkozó szakember is vagyok és politikailag aktív állampolgár is tehát - nem éppen az ilyen emberre mondják, különösen, ha még baloldali is, hogy értelmiségi? Szokták mondani, s tőlem mindenki azt mond, amit akar. Én azonban nem mondom magam értelmiséginek, mert azt gondolom, félreértésekhez vezetne azzal kapcsolatban, hogy mit gondolok a saját politikai szerepfelfogásomról. Nem gondolom például, hogy műveltségemnek vagy szaktudásomnak a demokratikus politika világában önmagában bármi értéke volna azon túl, hogy esetleg a segítségükkel meg tudok győzni másokat az igazamról (bevallom, ritkán is szokott előfordulni). A demokrácia mint rendszer lényege számomra az, hogy egy közösség minden polgárának szava egyenértékű. (S ha valakinek a szava többet számít, az ritkán alapul a többlettudásán, gyakrabban inkább a meggyőzőképességén.)

Ez nem jelenti azt természetesen, hogy azt gondolnám, hogy automatikusan az az igazság, amit a többség gondol. Éppen ellenkezőleg, többnyire azt látom, hogy amit a többség gondol, az hülyeség és erről igyekszem másokat is meggyőzni. (Ahogy természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy bármilyen őszintén és komolyan hiszek a saját igazamban, a véleményem sokkal gyakrabban téves, mint szeretném.) De azt igenis jelenti, hogy még az is, aki magát értelmiséginek tekinti, valójában az is csak egy állampolgár a sok közül, aki próbálhatja ugyan a más területeken megszerzett tekintélyét arra használni, hogy másokat meggyőzzön a maga igazáról, de egyrészt számítania kell arra, hogy ez nem fog mindig sikerülni (sőt...), másrészt arra is fel kell készülnie, hogy a máshonnan hozott tekintélyt teszi ezzel kockára és könnyen lejárathatja magát a véleményével.

Emellett, ne feledjük, a szaktudás a specialisták világában nem garancia a mindentudásra. Aki jó író, képzőművész, biológus, vegyész, orvos, filozófus, jogász, közgazdász stb., az még nem fog mindenhez jobban érteni. Sőt, ha igazán őszinték akarnánk lenni, akkor azt is be kellene ismernünk, hogy a szakemberek akkor sincsenek csalhatatlan tudás birtokában, amikor szakterületükön nyilatkoznak meg. A tudomány állandó vitában létezik és meghökkentően sok tudományos kérdésben nincs máig sem tudományos konszenzus. Ezt bizonyos szakterületek képviselői szeretik ugyan afféle régimódi szemérmességgel - "Nicht vor dem Kind!" - elrejteni a nyilvánosság elől (személyes kedvenceim e téren a jogászok és a közgazdászok), de attól még a tény tény marad, hogy a mai világban még a legelhibázottabb projektek mögött is többnyire ott állnak a komoly szakemberek tudományos érvekkel alátámasztott, ámbátor téves véleményei.

Mindezzel nem a szaktudás értékét akarom kétségbevonni. Tervezze csak a házamat építész, operáljon sebész, képviseljen a peremben ügyvéd, mert korántsem mindenki tudása egyenértékű mindenben. Csak annyit mondok, hogy a demokratikus politikában ezek a speciális szaktudások alárendelt szerepet játszanak és még azt is elismerem, hogy ez jól van így. A technokrácia, a szakemberek uralma éppúgy lehet jó, ahogy rossz is, mert a szaktudás maga is tökéletlen, tanulságai nem vihetők át más területekre problémamentesen és mert a szakemberek maguk is csak emberek, erényekkel és hibákkal vegyesen ellátva, mint bárki más. Így, ha lehántjuk a szakemberekről a speciális szaktudásuk által rájuk ruházott tekintélyt, nem marad ott más, csak egy állampolgár, akinek történetesen lehet, hogy igaza van, ad absurdum az is lehetséges, hogy minden konkrét esetben neki van igaza, de ettől még nem fog többet érni a szava másokénál.

Mondhatja erre valaki azt, hogy ha így van, akkor semmi sem mentheti meg végső soron a politikai közösségeket a hibáiktól. Bármilyen ijesztően is hangzik ez, de az az igazság, hogy pontosan ez a helyzet. Ha rendre alulmaradnak azok, akiknek bizonyos kérdésekben igazuk van, ha egy politikai közösség rendre rossz döntéseket hoz, akkor nincs az az erő, amely eltéríthetné a sorsától. De vajon mi következik ebből a tényből? Csak annyi, hogy ha fontosnak tartjuk, hogy egy politikai közösség ne rohanjon a végzetébe, nem elég külső garanciákban bízni, s nem is szabad sértődötten elfogadni, hogy az emberre senki sem akar hallgatni, hanem aktív, elkötelezett állampolgárnak kell lenni és politizálni kell. Szakembernek és nem szakembernek egyaránt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr956153505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.