A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

29. Miről szavaztunk?

2014. április 08. - FOUREY

A mostani választások egyik feltűnő vonása volt, hogy milyen kevés szó esett arról, a korábbi választásokhoz képest, hogy konkrétan melyik párt mit is akarna csinálni, ha hatalomra kerül. A győztes pártnak végül nem is készült programja. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a választási ígéretekről korábban olyan sok szó esett. Hol számon kérték egy párttól, hogy nem azt csinálta, amit megígért, hol azt kritizálták, hogy olyasmiket is csinált, amikre nem kért felhatalmazást, hol pedig ígéreteinek homályosságát kifogásolták. Igaz, sokszor mondták azt is, hogy ami a kampányban elhangzik, azt nem lehet szó szerint venni, mert más a kampány és más a kormányzás (ha másért nem, hát azért, mert sokszor alakult koalíciós kormány). S ami a legérdekesebb: ezek a vélemények nem kötődtek politikai táborokhoz, jó emlékezőtehetséggel mindegyik kifogásra lehetne felhozni példát a Fidesztől éppúgy, mint a baloldaltól.

Valójában az, hogy a pártok konkrét kormányzati cselekvések végrehajtására vagy valamilyen számszerűsíthető vagy más módon egyértelmű tartalommal bíró eredmény elérésére (mondjuk inflációs cél vagy a Nemzeti Színház megépítése) kérnek felhatalmazást és a kormányzás célja, hogy ezeket az ígéreteket teljesítsék, a választók pedig a programok alapján keresik meg a nekik legrokonszenvesebb pártot: szép, de a valóságtól igencsak távol állónak látszó gondolat. Arról nem is beszélve, hogy számos elméleti nehézség is van vele (nagyságrendekkel több a kormányzati feladat, mint a választási ígéretek száma, hogy csak egy konkrét példát említsek). Éppen ezért, bár a magam részéről aggasztónak tartom, ha egy választási kampányban nincsenek választási ígéretek, korántsem biztos, hogy ezzel az a legfőbb baj, hogy ígéretek nélkül a pártok kezét nem köthetjük meg az ígérettevés jelentette kötelezettségvállalásuk révén. Legalább ilyen zavarbaejtő gondolat, hogy szavazhatunk-e egy pártra, amely még csak arra sem méltat, hogy ígéreteket tegyen nekünk vagy hogy minden rendben van-e egy párttal, amely nem mer vagy nem tud általa vállalhatónak tartott ígéreteket tenni. (Mondjuk a Fidesz mostani győzelme éppenséggel azt mutatja, hogy könnyen lehet győzni bármiféle ígéret nélkül.)

De akkor mégis, mi alapján döntünk? A saját példámmal szeretnék illusztrálni néhány lehetséges választ:

1. Ideológiailag legközelebb hozzám vitán felül az Együtt-PM állt. Akárhány internetes kérdőívet töltöttem is ki (a voksmonitor.hu- t találtam különben a legjobbnak), mindig az Együtt-PM válaszaival egyeztek a legnagyobb mértékben az én válaszaim. Talán kevéssé meglepő módon, mindig a Fidesz válaszai álltak az én válaszaimétól a legtávolabb, bár a Jobbikéi és a vs.hu-n az LMP-éi sem mutattak sok egyezést az enyéimmel. Ugyanakkor a DK-val való egyezést meglepőnek találtam, mert a pártról a legkevésbé sem volt az a benyomásom, hogy közel állna hozzám. Általában radikálisnak és életszerűtlennek találtam, amit a programjukban olvastam. Talán arról lehet szó, hogy az irányban sok a hasonlóság, csak a részletekben nem... nem is tudom. A 4K! programjától őszintén szólva felállt a szőr a hátamon és az MSZP sem teljesített kirívóan jól ezeken a teszteken.

S hogy mindez milyen viszonyban volt a döntésemmel? Leginkább ellentmondásosnak mondanám a viszonyt. Míg ugyanis egyéniben szerencsére volt Együtt-PM-es jelölt, listán az LMP-re szavaztam, ami egyáltalán nem következik a fentiekből. Ki merem jelenteni: nem kizárólag az ideológiai távolság alapján szavaztam. Pedig én még olvastam is pártprogramokat. És ennek ellenére sem.

2. Az Együtt-PM-en belül, ha őszinte akarok lenni, ideológiailag az Együtt áll hozzám a legközelebb, ugyanakkor azt sem szeretném tagadni, hogy a PM-et emberileg messze a legrokonszenvesebb csoportnak találtam a teljes pártkínálatból, akik sok olyan kérdéssel foglalkoznak, amelyek engem is nyugtalanítanak, miközben komoly nehézséget okozott számomra válaszaikat összeegyeztetni párttársuk ideológiai elkötelezettségeivel, s az enyémekkel is. Bár nekem az volt a benyomásom, hogy Bajnai Gordon sokkal rugalmasabban gondolkodik a világról, mint a legtöbb liberális és sokkal több benne a baloldali, attól még ezt a feszültséget a két szervezet között éreztem továbbra is. Ezzel együtt is, ha a klasszikus kérdést kellett volna megválaszolnom, hogy „kitől vennél használt autót?”, minden bizonnyal e két szervezetre és mindenekelőtt a PM-re gondoltam volna.

A DK-ról, az MSZP-ről ugyanakkor (hogy a tőlem sokkal távolabbi pártokról már ne is beszéljek) egy pillanatig sem volt az a benyomásom, hogy emberileg rokonszenvesek lennének. A DK vezetőjét megbízhatatlannak tartom, legkésőbb az úgynevezett szociális népszavazás (valójában már 2006) óta, amikoris nyíltan felvállalt a kampányban egy álláspontot, majd a vereség után ugyanilyen nyíltan koalíciós partnerét kezdte hibáztatni a kudarcért. És ez csak egy tipikusnak érzett példa vele kapcsolatban. AZ MSZP-ről nem volt soha az a benyomásom, hogy rokonszenves vagy hogy megbízható lenne. Hogy egy jobboldali pártról nem feltétlenül gondolok jókat, az nyilván nem meglepő (bár nem is szükségszerű), de kétségkívül van abban valami zavarbaejtő, hogy az MSZP-ről soha sem tudtam mást gondolni, mint, hogy egy hideg, érzelemmentes politikai-üzleti vállalkozás, amely történetesen többnyire azt képviseli, amit én is. Ennek egyébként komoly szerepe volt abban, hogy a listán nem voltam képes a közös „kormányváltó” listára szavazni. Úgy éreztem, az MSZP szervezeti erőforrásai révén megnyerhette az ellenzéken belüli „előválasztást”, de engem elveszített.

3. Nem vitás, hogy politikai hatékonyságban Orbán Viktort nem múlja felül ma senki a hazai mezőnyben. Mivel azonban azt gondolom, hogy alapvetően rossz irányba vezeti az országot, ezért nemhogy növelte volna ez a tény a hajlandóságomat, hogy rá szavazzak, hanem éppenséggel arra motivált, hogy ellene voksoljak. 2010-ben ez nem volt ennyire evidens. Annyira idegesített már a baloldali nyilvánosság minden határon túllépő, fóbiás Orbán-ellenessége, hogy ezt túlkompenzálva messze alulértékeltem a kétharmados Fidesz-győzelem várható következményeit. De nem kétlem, hogy ez a politikai hatékonyság (az egyik kormányközeli konzervatív által megénekelt: „férfiasság”) az egyik legfontosabb összetevője annak, hogy miért szavaznak sokan a Fideszre.

Baloldalon egyértelmű számomra, hogy Bajnai Gordonról lehet a leginkább elképzelni, hogy jól kormányozna. Miniszterelnöksége ugyan nem volt látványosan sikeres (sőt, szerintem az ingatlanadóval felesleges konfliktust is felvállalt), s nagyban megkönnyítette a dolgát a kormánypárti politikusok tülekedése a mentőcsónakok körül, ezzel együtt is, mind a számok, mind az emlékeim alapján tiszteletreméltó teljesítményt nyújtott. Érdekes módon miniszterelnök-jelöltként sokkal kevésbé találtam meggyőzőnek, s ha valaki azt mondaná, hogy a 2012-ben indított kampánya alapvetően elhibázott volt és hogy később is komoly hibákat követtek el, nem szállnék vitába az illetővel. Ezzel együtt is, veszteségnek érzem, hogy az MSZP nyerte az „előválasztást” és egy pillanatig sem találtam Mesterházy Attilát alkalmasabb miniszterelnöknek. Nem is beszélve Gyurcsány Ferencről, akinek miniszterelnöki teljesítményét lesújtónak és megbocsáthatatlannak érzem.

Hogy listán nem szavaztam a „kormányváltókra”, abban komoly szerepet játszott az a meggyőződésem, hogy ez a koalíció ebben a formában alkalmatlan az ország kormányzására. Nem csak önmagában, de persze a Fidesz által teremtett helyzet miatt is. Ezért felhatalmazva éreztem magam arra, hogy egyéb szempontokat érvényesítsek. Például megjutalmazzam az LMP-t, amelytől a következetességet nem lehet elvitatni és Schiffer Andrást, aki nagy politikai taktikusi képességekről tett tanúbizonyságot, amikor nem hagyta teljesen szétesni pártját és számottevő stratégiai érzékről is, amikor kezdettől látta, hogy az MSZP halálos ölelésétől menekülni kell. (Ne felejtsük, 2010 tavaszától az LMP-vel kapcsolatban a sajtó szinte egyetlen kérdése az volt, hogy miért nem fog már össze az MSZP-vel.) Hogy esetleg később nem tudnak élni a most előttük álló lehetőségekkel? Meglehet, de most számomra nem ez volt a legfontosabb szempont.

Mikor tehát választottam, nem csak az érdekelt, konkrétan mit is várhatok egy párttól, hanem egy csomó minden más is: ideológiai távolság, emberi rokonszenv, politikai képességekről kialakult képem, korábbi teljesítmény. Nem kétlem, hogy pártállástól függetlenül a legtöbb ember ilyen dolgok alapján döntött, legfeljebb a részletek és az arányok különbözhettek: mert a választás nem más, mint egy végletekig leegyszerűsített döntés, amelyben nagyon változatos információkat kell összesűríteni és megfelelően súlyozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr895984936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.