A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

21. Natio Siculica

2013. november 02. - FOUREY

Mélységesen elszomorított a székely autonómia kapcsán a magyar baloldalon belül kialakult vita hangneme. Zavart, hogy nem magáról a székely autonómia problémájáról kezdődött vita, hanem egyrészt arról, hogy szabad-e támogatni akkor ezt az ügyet, ha a szélsőjobboldal is támogatja, másrészt arról, hogy vajon nem puszta szavazatszerzési céllal állt-e ki az autonómiakövetelés mellett néhány baloldali szervezet.

Mielőtt az autonómiáról szólnék, előtte a fenti két kérdésről szeretnék mondani valamit, mert mindkettő ugyanannak a leegyszerűsítő gondolkodásmódnak a kifejeződése az én szememben, amelyet elharapózni látok a közéleti vitákban. Ennek a gondolkodásmódnak az az ismérve, hogy képtelen különválasztani a politikai hasznosság szempontjait és a többi szempontokat, s így felváltva moralizál és machiavellista, aminek az az eredménye, hogy nem hagy helyet a vitapartnerrel szembeni méltányosságnak: annak, hogy a velünk egyetnemértőknek is lehetnek akár tiszteletreméltó szempontjai és annak, hogy akárkinek is van igaza és akárki is nyeri meg a közvetlenül előttünk álló politikai vitát, a vita résztvevői másnap is tagjai maradnak a közösségnek és kénytelenek leszünk együtt élni egymással és nézetkülönbségeinkkel.

Nézzük rögtön az első kifogást: hogy egy ügy mellett kiállni, amit a szélsőjobboldal is támogat, az a szélsőjobboldal támogatását jelenti. Biztos minden sokkal könnyebb lenne, ha a világ ilyen egyszerű lenne, de hát: nem az. Sőt, ha őszinték vagyunk egymással, be kell ismernünk, hogy egy anarchista, egy liberális, egy szocialista, egy konzervatív vagy egy jobboldali radikális sokkal több mindenben ért egyet, mint amiben nem. Az abszolút jó és az abszolút rossz (akikben nyilván nincs semmi közös és ezért sosem értenek egymással semmiben egyet) ritkán teszik tiszteletüket a való életben. Ezt nem árt tudomásul venni, ha nem akarjuk áltatni magunkat saját magunkkal és a világ működésével kapcsolatban. Ezért tűnik praktikusnak, hogy egy üggyel kapcsolatban ne azt kérdezzük, hogy ki támogatja, hanem, hogy mi az az ügy. Akárhány náci is szereti a csokifagyit, én azért nem fogok lemondani róla a jövőben sem.

Aztán ott van a másik kifogás, hogy szavazatszerzési céllal támogatták egyes baloldali szervezetek az ügyet. Bevallom, ezt a kifogást több szempontból sem értem. Egyrészt, egy pártnak pontosan az a dolga kevesebb, mint egy évvel a választások előtt, hogy szavazókat szerezzen. Ezt hibaként felróni neki legalábbis furcsa. Másrészt, a kifogás meglehetősen méltánytalan is, hiszen elvtelen cinizmust feltételez a másikról és még a lehetőségét sem engedi meg annak, hogy a szavazatszerző szándék és valamiféle elfogadható elv, szempont egybeessenek ebben az esetben. Hát tényleg annyira abszurd dolog lenne a székely autonómia gondolata, hogy ez a lehetőség fel sem merülhet?

Én nem gondolom, hogy az lenne. Sőt, hogy őszinte legyek, inkább rokonszenvezem a gondolattal, mint, hogy ellenezzem. Annak ellenére is, hogy mint mindennek, ennek is megvannak a maga hátulütői. De még ha kivihetetlennek vagy kifejezetten rossz ötletnek is bizonyulna utólag és kiderülne, hogy több kárt okoz, mint használ, elsőre akkor is inkább hajlamos vagyok rokonszenvet érezni egy kezdeményezés iránt, amely arról szól, hogy emberek egy csoportja szeretne nagyobb szót kapni saját ügyei intézésében.

Miért gondolom így?

1. Mindenekelőtt az én szememben az autonómia nem az erdélyi magyarság egészének, hanem azon belül egy sajátos helyzetben lévő csoportnak, a székelyeknek a sajátos problémáira kínál választ. Egy olyan csoportéra, amely az anyaországtól elválasztva, de viszonylag zárt tömbben, nagy tömegben él, amelynek az élete és életproblémái tehát többé-kevésbé egybeesnek egy konkrét terület életével és problémáival. A területi autonómia tehát egy viszonylag kézenfekvő lehetőség ebben az esetben. Ráadásul egy olyan csoportról van szó, amelynek hosszú évszázadokon keresztül létezett valamiféle politikai identitása, sőt, elkülönült önkormányzata és amely ezt az önkormányzatát a 19. század utolsó harmadában vesztette csak el, a modern magyar nemzetállam kiépítése során, de még a huszadik században is visszanyerte egy időre. Kézenfekvő tehát az a lehetőség, hogy azon a területen élő emberek magukra egy elkülönült politikai közösség tagjaiként gondoljanak. Ezzel pedig azt akarom mondani, hogy a székely autonómia az én szememben nem elsősorban magyar nemzeti ügy, hanem székely ügy és ezért szerintem nincs is egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy egy magyar nacionalista szempontjából jó dolog-e a székely autonómia vagy hogy egy románnak mindenképpen magyar nacionalista fenyegetésként kell-e értenie. Ha ugyanis egy viszonylag erős lokális identitásra épülő közösség önkormányzathoz jut, annak mindig van egy dezintegrációs hatása is: pontosan ez az, amitől a román nacionalisták félnek ebben az esetben, de amitől érdekes módon a magyar nacionalisták nem félnek, pedig abban biztos vagyok, hogy egy ilyen területi autonómia, ha valamit megerősíthet, az a helyi közösség önállósága és nem annak a tágabb közösségnek az összetartozása, amely az adott lokális csoportot a saját részének tekinti (legyen az a román állam vagy a magyar nemzet).

2. Az autonómia elvével aligha lehet bárkinek baja. A gondolat, hogy bizonyos kérdésekről az emberekhez közelebb kell dönteni, mert ami elsősorban egy adott lokális közösség ügye, abban ők jobban illetékesek, mint mások, a modern demokráciák egyik tiszteletreméltó alapeszménye és a szememben a szabadság egyik legfőbb garanciája. Márpedig mitől lenne jobb egy települési önkormányzat, egy megyei önkormányzat, egy regionális önkormányzat vagy éppen egy országos szintű önkormányzat mint egy adott területen jelentős többségben élő nemzeti közösség önkormányzata, ha egyébként a jogállamiság alapelveit betartják a működtetése közben és a politikai intézményei demokratikusan épülnek fel?

3. Felmerülhet és láttam is ilyet leírva, hogy a székely autonómia lényege valamiféle idejétmúlt kollektivista, etnikai alapú ideológia. De vajon mit jelent az etnikai alapú politizálás egy közösség esetében, amely évszázadokon át magát politikai nemzetként határozta meg (mint a székelyek) és amely egy jól körülhatárolható területen a többséget alkotja? Egyfelől nem kell ahhoz a közösségeket saját jogokkal bírónak tartanunk ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy az egyes embereknek igenis lehet joguk azt gondolni, hogy ők egy közösség tagjai és az ahhoz a közösséghez tartozó emberekkel együtt szeretnének bizonyos ügyeket intézni. Másfelől, vajon semlegesek-e nyelvi, etnikai, nemzeti hovatartozás szempontjából a nyugat-európai államok? Ha azok, miért nem föderáció még Európa? Miért ragaszkodnak a franciák a franciaságukhoz? És mi az egyáltalán? Van-e annak bármilyen tartalma? És a svédek? És a többiek? És miért korlátozzák a bevándorlást ezekbe az országokba? Miért vitatéma egyáltalán a migráció? Nagyon úgy tűnik, hogy az emberek nyugaton is hajlamosak ragaszkodni lokális identitásokhoz (legyen az néhány ezres vagy sokmilliós közösség identitása) és én ebben nem látok semmi problémát.

Mindezzel együtt nem gondolom, hogy ne léteznének komoly és megfontolandó ellenérvek is ebben az ügyben. Ilyenből is mondok hármat:

1. Van, aki szerint az autonómia megvalósíthatatlan és így csak feleslegesen élezi a feszültséget a románokkal. Ez valóban probléma lehet, de egy ügyet nem feltétlenül minősít, hogy egy adott pillanatban a többség támogatja-e. Ha így lenne, nagyon szomorú világban élnénk, hiszen minden olyan esetben, ahol döntést kell hozni, vannak vesztesek: márpedig én szeretném azt hinni, hogy egy szabad országban nem hiábavalóság és nem is jelent automatikusan fenyegetést a többségre egy kisebbségi véleményt képviselni csak azért, mert az kisebbségi vélemény. De ettől ez még egy megfontolandó szempont, hiszen mérlegre kell tenni, hogy mekkora erőfeszítést ér meg egy ilyen, kétségkívül nem győztes pozícióban lévő ügy képviselete.

2. Van, aki szerint az autonómia részletei aggasztóan kidolgozatlanok és mindenki azt lát bele, amit akar. Ez is megfontolandó ellenérv, mert azt vetíti előre, hogy a jövőben könnyű lesz megosztani az autonómia híveit, illetve, hogy az ügyük győzelme esetén gyorsan éles viták kezdődnének és sokan nagyot csalódnának, hiszen nem azt kapnák, amit vártak. Ez még akkor is megfontolandó, ha amellett is lehetne érvelni, hogy egy területi autonómia összes részletét úgysem lehet előre kidolgozni, mert túl hosszú az út odáig.

3. És végül, nem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen intézmény mint eszmény nagyon szép ugyan, de a gyakorlatban ez sem más, mint erőforrások csoportja, amelyért elkerülhetetlenül politikai versengés fog indulni és amelynek működtetése elkerülhetetlenül kitermel majd egy elitet. Az ilyesmi a gyakorlatban sosem olyan szép, sokkal nyersebb és földhözragadtabb, mint az ideál, amelyért mindenki küzdött. Aki látott már bármilyen cégen belüli hatalmi viszonyokat vagy látott közelről városi politikát, esetleg valamilyen egyesületet működni, az bizonyára tudja, miről beszélek.

Összességében tehát ezért nem gondolom, hogy a székely autonómia teljesen elvetendő gondolat lenne, ahogy azt sem gondolom, hogy aki támogatja, az vagy szélsőjobboldali vagy cinikus gazember. Nincsenek azonban illúzióim azzal kapcsolatban sem, hogy egy ilyen önkormányzat sem lehet más, mint bármilyen politikai intézmény: olyasmi, ami könnyen kiábrándítja az embert, ha túl közelről néz rá.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr805612045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.