A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

18. Jó király, tökéletlen demokrácia és a szabadság értelme

2013. augusztus 15. - Szűcs Zoltán Gábor

A minap egy figyelemreméltó beszélgetést folytattam. Vitapartneremnek nagyon határozott nézetei vannak a politikáról, s bár csak tizenkét éves, tehát még bőven van ideje megváltoztatni azokat, amíg politikai jogainak teljesen birtokába jut, mégis úgy gondolom, érdemes már most komolyan venni a véleményét. Azt mondta, az a baj Magyarországgal, hogy ha egy kormány jót akar, az ellenzék akkor sem ért vele egyet, mert ilyen a demokrácia. És hogy a rendszer olyan, hogy egyetlen kormány sem tud hosszútávra tervezni, csak a következő választásokig, s ezért jobb lenne, ha azok, akik arra valóban alkalmasak, hosszabb időre kapnának felhatalmazást, hogy rendbe tegyék a dolgokat.

Mondanom sem kell talán, hogy nem értettem vele egyet és ezt meg is mondtam neki. Egyrészt arról próbáltam meggyőzni, hogy az egyetnemértés nem a profi politika sajátja, hanem az emberi együttélés normális része. Számos jó okuk van a politikusoknak, hogy ne értsenek egyet egymással, s ezek egy része kétségkívül magából a rendszerből következik: a versengés ténye növeli az egyetnemértést, mert az segít megkülönböztetni egymástól a versengő feleket. (Ezzel, tudom, nem mindenki értene egyet. A politikatudományi klasszikus Anthony Downs például biztosan nem.) De az egyetnemértés valószínűleg eredendőbb tulajdonsága az emberi viszonyoknak, mint a modern politikai rendszerek létezése. (Hajlamos lennék arra gondolni, hogy az ember bámulatra méltó alkalmazkodóképességének egyik biztosítéka az a rugalmasság, ahogy képes meglepően jól elviselni a többiekkel való egyetnemértést.) És bár az írott történelem folyamán sokáig az egyetnemértést politikailag veszélyesnek tartották és igyekeztek elfojtani (a klasszikus politikaelmélet a 18. századig tele van ezzel és még utána is egy meghatározó része maradt a politikáról való gondolkodásnak), ahogy a társadalmak egyre nagyobbak, az emberi viszonyok egyre komplexebbek lettek, az egyetnemértés elkerülhetetlensége is egyre nagyobb lett, ezért a modern politikai rendszerek mindinkább kénytelenek voltak befogadni, tudomásul venni és pacifikálni az egyetnemértést. Ez volt tehát az egyik dolog, amit mondtam vitapartneremnek. Hogy nem kell félni attól, hogy az emberek nem mind ugyanazt gondolják és ugyanazt akarják, sőt, hogy ez lehet kényelmetlen, de mégis olyasmi, amit nem lehet kiiktatni az életünkből, ahogy a gravitációt vagy az alapvető szükségleteinket sem.

A másik dolog, amit mondtam neki, hogy bár a választási ciklusokra tervezés nyilvánvalóan valóban a demokratikus politikai rendszer mellékhatása, s mint ilyen, lehet ellene küzdeni, s talán érdemes is, de van itt egy mélyebb kérdés, amin érdemes elgondolkodnia, mégpedig az, hogy végső soron mitől és kitől tesszük függővé saját boldogulásunkat. Nem tagadva, hogy az államnak fontos szerepe van a mindennapi életünkben, s nem tagadva azt sem, hogy fontos, hogy megfelelő emberek kormányozzák az államot, elmondtam neki, hogy az én meggyőződésem szerint egy boldog és sikeres országot nem elsősorban a sikeres politikusok, a „jó királyok” tesznek boldoggá és sikeressé, hanem a polgárai. Ahol az emberek egy jelentős része képes felelősséget vállalni a saját életéért, ott képesek a közösség egészéért is inkább felelősséget vállalni és ez vezethet el oda, hogy jobb és alkalmasabb politikusok kerülnek fontos pozícióba. A politikai intézmények persze fontosak, felépítésük és működésük igenis számít és tényleg nem mindegy, kik és hogyan kormányoznak egy országot, hiszen az visszahat arra is, ahogy az emberek aztán viselkednek. De ez a gondolatmenet legalábbis egyoldalú, amíg nem vesszük figyelembe a másik oldalt, azt, hogy saját sorsukért és a közösségért felelősséget érző emberek nélkül a politikusok azt tehetnek, amit csak akarnak, sőt, mást se nagyon tudnak tenni, hiszen nincs semmi, ami megkötné az ő akaratukat. A rendszert pedig, ahol a vezetők kezét semmi sem köti meg, önkényuralomnak és zsarnokságnak szokás hívni már nagyon régen.

Kérdés persze, és ez volt a harmadik dolog, amit mondtam neki, hogy vajon a zsarnokság, a jó király uralma (hogy a mesék nyelvét idézzem) nem jobb-e a demokráciánál? Lehet persze amellett érvelni, hogy jobb. Csak az a bökkenő, hogy ahhoz szükség van egy jó királyra és szükség van emberekre, akik elég bölcsek hozzá, hogy kiválasszák a legmegfelelőbb embert a kormányzásra. Ideális esetben ez persze lehetséges. De nem egy ideális világban élünk, hanem egy olyan tökéletlen világban, ahol az emberek maguk is tökéletlenek, ahol nem feltétlenül tesz jót az ember erkölcsi állapotának, ha mindig mindenki azt csinálja, amit ők akarnak, ahol az emberek nem biztos, hogy képesek csalhatatlanul kiválasztani a legalkalmasabb embereket. A modern demokráciák egész intézményrendszere erre a nem ideális világra van tervezve. Lehetne sokkal jobb is a világ, de a kiinduló feltevés az, hogy nem az. És a modern demokráciáké még mindig egy viszonylag optimista elképzelés az emberekről, mert valójában lehetne sokkal rosszabbakat is gondolni róluk. S ráadásul van még egy baj a jó király, a jóindulatú zsarnok eszméjével: ha már azt feltételezzük, hogy ideális állapotok vannak, miért is ne lehetnénk merészebbek és képzelnénk el egy olyan világot, ahol nem csak a király jó, rátermett, hanem minden egyes polgár is? Nem világos, hogy ez mennyivel lenne kevésbé megvalósítható, mint ráakadni egy jó királyra, akire a tökéletlen polgárok félelem nélkül rábízhatják a sorsukat. Viszont nehezen vitatható, hogy egy ilyen szabad és demokratikus rendszer még sokkal jobb lenne, mint egy jóakaratú zsarnokság. Ebből pedig számomra az következik, mondtam neki, hogy ha elégedetlenek vagyunk azzal, ahogy a demokrácia működik, inkább a szabad és saját sorsuk iránt felelősséget érző emberek kinevelésében és nem egy jó király keresésében lenne érdemes gondolkodni. 

Vitapartnerem tizenkét éves, de ebből nem következik, hogy nem kellene komolyan venni, amiket mond. Annál kevésbé következik ez, mert tapasztalataim szerint hasonlókat felnőttek sokasága gondol ebben az országban. A fenti érveim nekik is szólnak tehát, nem csak eredeti vitapartneremnek.   

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr775461901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.15. 13:51:20

Alapvetően a diktatúra hatékonyabb, mint a demokrácia. Egy széles látókörű, hozzáértő diktátor nagyon sokat tud tenni országa érdekében. A gond ott van, hogy nincs garancia arra, hogy a diktátor tényleg jó lesz és hozzáértő, márpedig ha mégsem ilyen, akkor nem lehet könnyen eltávolítani.

A tömegdemokráciával viszont tényleg nagy a baj. A XIX. végén az akkori liberálisok ezt előre látták, ezért is ellenezték az általános választójogot. Az általános választójog eredménye ugyanis az, hogy demagóg érdekcsoportok könnyedén megveszik tudatlan, felelőtlen emberek szavazait. Mára ez méginkább így lett: gyakorlatilag a médiák döntenek a választásokon. S a még rosszabb: kénytelenek ezzel együttélni a pártok is, azaz alkalmazkodni kénytelenek buta átlagszavazó nézeteihez demagóg módon.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2013.08.15. 14:06:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: micsoda megtiszteltetés, hogy ismét erre jársz :) amúgy ha el is olvasod a bejegyzést, meglepődve fogod látni, hogy sok hasonló állítás van ott is leírva.