A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

15. Miért nem vagyok konzervatív?

2013. május 29. - FOUREY

Számomra konzervatívnak lenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy (1) valaki hajlamos azt gondolni, hogy az ember egy alapvetően tökéletlen lény, akinek szüksége van külső támogatásra, ellenőrzésre (tekintélyre, istenre stb.) ahhoz, hogy a világban eligazodjon; hogy továbbá (2) hajlamos azt gondolni, hogy a dolgoknak megvan a maguk természetes rendje, hogy például a nőiségnek van valami természetes és megváltoztathatatlan tartalma, a családnak a természetes formája stb., s ha ezeket valaki elutasítja, a társadalom természetes rendjét próbálja összezavarni; hogy ezen kívül (3) hajlamos a történelemre és a hagyományra úgy tekinteni, mint amiből megismerhető, hogy régen, amikor még nem voltak összezavarva, hogyan is voltak a maguk természetes állapotában a dolgok, ezért a természetes család a hagyományos család, a természetes életmód a hagyományos életmód stb., s hogy (4) hajlamos hinni istenben. Én azért nem tartom magam konzervatívnak, mert e négy dologból háromban egyszerűen a legkevésbé sem hiszek, s a negyedikkel is csak részben értek egyet. Lehet persze mondani, hogy a konzervatív az valami egész más dolog – felőlem mindenki azt gondol, amit akar -, ám az elnevezésnek mondandóm érdemi része szempontjából nincs jelentősége. Én ebből a négy dologból legalább hárommal egyáltalán nem tudok azonosulni és a következőkben röviden azt is elmondom, miért. A többi csak a címke kérdése...

 Hogy azzal kezdjem, amivel részben egyetértek: én sem tudom azt gondolni, hogy az ember úgy jó, ahogy van. Hogy nem vagyunk képesek pontosan és jól megismerni a körülöttünk lévő világot, csupán hozzávetőleges képet alkothatunk róla, aligha szorul bizonygatásra. Hogy az ember fizikailag gyenge és esendő, kiszolgáltatva az öregedésnek, betegségeknek, a természet erőinek, szintén könnyen belátható. Hogy az ember morálisan is tökéletlen, már egy másik, sok vitát kiváltó probléma: hiszen kegyetlenség, kínzás, rosszindulat, családon belüli és kívüli erőszak, bűncselekmények meglétét és gyakoriságát ugyan nem tagadja senki, de a 20. század végére népszerűvé vált az a gondolat, hogy mindez talán nem morális probléma (nem feltétlenül azért volna, mert valaki rossz), hanem betegségek vagy társadalmi hátrányok eredménye, s hogy ennek megfelelően nem büntetni, hanem orvosolni kellene őket. Aki hallotta már a megélhetési bűnözés kifejezést, tudja, hogy nem valami elvont dologról beszélek. Sokan azt tekintik liberális álláspontnak, hogy ha valaki a moralizálás helyett a betegségen vagy társadalmi hátrányon alapuló magyarázatok híve. Biztosan sok liberálissal ez a helyzet, de én azt hiszem, a kettő azonosítása leginkább csak ideológiai szalmabábu, ami arra szolgál, hogy a konzervatívok diadalmasan legyőzhessék. A személyes meggyőződésem az, hogy sivárabb és nehezebben értelmezhető lenne a világ az erkölcsre való hivatkozás lehetősége nélkül, s hogy bármilyen oknak is tulajdonítjuk egy erkölcsi hiba kialakulását, szükség van arra, hogy hihessünk benne, hogy az ember felelős a tetteiért, tehát arra a hitre is, hogy az ember lehet rossz is akár. Ennyiben egyetértek azzal a konzervatívval, aki szerint az ember tökéletlen. Számomra viszont ebből nem következik sem a vallás, sem a tekintély szükségessége, csak az, hogy a magányos ember esendőbb és nehezebben boldogul, mint aki egy közösség tagja.

 A természetes rendben való hitet viszont egyszerű naivitásnak tartom. Mondhatjuk, hogy a modern civilizációban van valami természetellenes, de csak azért, mert mondani bármit lehet. Ha azt értjük „természetellenességen”, hogy a modern civilizáció alapvetően különbözik attól, ahogy előtte az emberek éltek és amilyen helyzetek kezelésére ösztöneink kialakultak, akkor persze mondhatjuk, hogy a modern civilizáció természetellenes, de az emberiség mindig is innovatív, kalandkereső volt, benépesítette a Földet, a legváltozatosabb éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodott, új eszközöket és technikákat talált ki, állatokat szelídített, földet művelt, növényeket nemesített, társadalmi szerveződésmódok és kultúrák elképesztő gazdagságát alakította ki, tudományok, vallások, művészetek csodálatos sokféleségét eszelte ki, és közben váratlan és pusztító járványok, éhínségek, természeti katasztrófák sokaságát élte túl. Ha van tehát valami igazán „természetes” az ember számára, akkor az a szokatlan, „természetellenes” helyzetekhez való közös erővel való, konokul kitartó alkalmazkodás. Ha viszont azt értjük „természetellenesség” alatt, hogy vajmi kevéssé vagyunk képesek még átlátni, hogy hogy is működik az ember mint élőlény és mint közösségi lény, ezért óvatosaknak kell lennünk minden esetben, amikor radikálisan próbálunk beavatkozni a társadalmak életébe és szinte biztosak lehetünk benne, hogy minden nagy társadalomátalakító gesztus ideológiai alapja nagy valószínűséggel naiv és téves, akkor persze könnyen lehet, hogy igazunk van. De ugyanezen az alapon abban is biztosak lehetünk, hogy amit ezekkel egy konzervatív szembeszegez, mint természetest és normálist, az ugyanolyan naiv és a világ nem ismerésén alapuló vélekedés, mint ami ellen küzd. A konzervatív válaszoknak ugyanis alapvetően két forrása lehet: a történelem/hagyomány (amire visszatérek még később) és az ösztöneink. Csakhogy az emberiség beláthatatlanul hosszú története során olyan kicsi a modern civilizációban töltött idő, hogy semmi okunk nincs azt gondolni, hogy a konzervatívok ösztönei megbízhatóbbak, mint bárki máséi. Ezek is csak tippek, hüvelykujj-szabályok, amelyek talán eligazítanak az életben, talán nem: ahogy a holdfény alapján sikeresen tájékozódó éjjeli lepkének is az életébe kerül, ha a „kövesd a fényt” parancsát követve véletlenül egy ember rakta tűzbe repül bele.

 Mindebből talán már világos, mi a bajom a hagyományelvűséggel és a történelemre hivatkozással. Bár személyesen mindig is szerettem a történelmet, sosem voltam képes úgy tekinteni rá, mint a bölcsesség tárházára. Nem is csak azért, mert a hagyományok és a történeti tudás mindig felületesek, leegyszerűsítőek, a jelen érdekei által eltorzítottak, s így nagyjából olyan hasznosak, mint egy emlékezetből rajzolt térkép, amelynek tintája már elhalványodott, bizonyos részei pedig hiányoznak. Hanem mindenekelőtt azért, mert semmit sem mondanak az emberi természetről. Ha a modern civilizációnk túlságosan új ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat benne, ki kell ábrándítanom mindenkit, aki inkább a régi szép idők iránt érez nosztalgiát és azt hiszi, hogy a múltnak kútja mélységes mély lenne. Az írott történelem 5000 éve elenyésző töredéke a modern ember nagyjából negyvenezer éves történetének. Ez utóbbi valóban hosszú idő, de nagyrészt beláthatatlanul sötét és konokul néma számunkra. Ezért ha valaki azt gondolja, hogy a bibliai idők régen voltak, hogy Ábrahám, Dávid, Salamon az emberiség életének gyermekkorához tartoznak, bizony nagyot téved. Ha valaki önkéntelenül is azt hiszi, hogy az Iliászt vagy az Odüsszeiát gyermeteg báj hatja át, azt saját előítéletei csapják be. Ha valaki meghatódik a turulmonda vagy a csodaszarvas monda ősi egyszerűségén, ugyanígy nagyon el van tévedve. Mikorra civilizációnk alapjait sok-sok generációval ezelőtt lerakták ősatyáink és kitalálták azokat a történeteket, amelyeket oly féltve őrzött meg a hálás utókor, az emberiség már legalább hétszer annyi időt eltöltött ezen a földön, mint amennyi azóta eltelt, hogy ezek a csodálatos alkotások megszülettek. S ne higgye senki, hogy mindez unalmas egyhangúságban telt! Épp ellenkezőleg! Abban a beláthatatlanul hosszú időben az emberek egyre kifinomultabb szerszámokat találtak ki, eljutottak Amerikába, áthajóztak (!) Ausztráliába, feltalálták a földművelést, városokban kezdtek lakni, káprázatos festményeket festettek barlangok falára, bonyolult vallási meggyőződéseket eszeltek ki. Valójában képzelőerőnk az, ami egyszerűen cserbenhagy minket, amikor megborzongunk a piramisok előtt állva vagy a Bibliát lapozva és nem érezzük át eléggé azoknak a generációk során folytatódó lankadatlan emberi erőfeszítéseknek a nagyszerűségét, amelyekkel az ember a piramisok építésénél legalább háromszor régebben elkezdett a farkasból kutyát szelídíteni vagy a piramisépítések koránál legalább kétszer régebben elkezdte a gabonaféléket háziasítani. Az, amit általában történelemnek hiszünk, többnyire nem más, mint az emberi faj vaskos történelemkönyvének utolsó 2-3 gyűrött, elmaszatolt lapja, hagyományaink általában még ezeknél is modernebbek. Hihetünk-e ezek tanúságának jobban, mint jelenkori vélekedéseinknek és tapasztalatainknak? Én a magam részéről erősen kételkedem ebben.

 S végül a vallás. Írtam már korábban, hogy ateista vagyok, s később szeretnék még többet is írni erről a kérdésről itt a blogon. Most megelégszem annyival, hogy számomra a vallás éppúgy az emberi tökéletlenség, korlátozott képzelőerő terméke, mint a konzervatívok hite a tekintélyben vagy a hagyományban. Sapienti sat.

 De akkor mégis, miben bízom én, ha sem egy isteni tervben, sem a dolgok természetes rendjében nem? A válaszom, meglehet, kiábrándító lesz. Az élet számomra az emberiség nagy közös kalandja, amelyet végül valószínűleg el fogunk bukni (ha másért nem, hát mert a napunk elöregszik egyszer), de addig is, nem számíthatunk másra, mint arra a mélyen emberi vonásunkra, hogy folyamatos próbálgatással, újításokkal és a sikeres receptek megosztásával képesek lehetünk újra és újra átverekedni magunkat a sosem szűnő új és szokatlan kihívásokon, s amelyek hosszú sorának „természetellenes” modern civilizációnk is csak egyike.

A bejegyzés trackback címe:

https://baloldaliliberalis.blog.hu/api/trackback/id/tr765332288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

samuelisdetsy 2013.10.31. 12:57:48

"De akkor mégis, miben bízom én, ha sem egy isteni tervben, sem a dolgok természetes rendjében nem? A válaszom, meglehet, kiábrándító lesz. Az élet számomra az emberiség nagy közös kalandja, amelyet végül valószínűleg el fogunk bukni..." szükséges tényleg ennyire szembefordítani egymással a humanista világszemléletet és a konzervatív érvelést. csak mert mintha az érvelésed azt sugallná, hogy aki a 4-ből 3 és felet kilő (akárcsak én) az csak ide lyukadhat ki. a lényeg adott esetben lehetne ugyanis az a fél is (nevezzük antropológiai szkepticizmusnak), ami alapján a bejegyzés számomra akár (nem politikai értelemben) konzervatívnak is tűnhetne. persze nem akarom kiforgatni a szavaidat. egyszer viszont szívesen elolvasnám a véleményedet a történelem modernkori szerepéről. ;)

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2013.10.31. 19:53:34

@samuelisdetsy: nem hinném, hogy azt mondtam volna, hogy csak ide lehet kilyukadni, csak, hogy nekem nincs jobb válaszom ("az élet számomra...").