BALOLDALI LIBERÁLIS BLOG

A baloldal nem mindig liberális, a liberálisok sem mindig baloldaliak. De ez egy ilyen blog.

113. Double facepalm

2017. április 20. 20:40 - FOUREY

A választási reformjavaslatról: muszáj ezzel foglalkozni?

Nem szívesen írok Gulyás Márton javaslatáról és annak visszhangjáról. Mindenekelőtt azért, mert hülyeségnek tartom, bár azt is gondolom, hogy semmivel nem árthatnak a közvélemény formálói többet az ország ügyének most, mint ha szenvedélyesen vitatni kezdik ezt a javaslatot ahelyett, hogy valami értelmes dologgal foglalkoznánk.

Hogy mégis írok róla, annak az az oka, hogy nem oszt és nem szoroz a véleményem, viszont Madlovics Bálint Ceglédi Zoltánnal való vitájában írt egy szöveget, amire kénytelen vagyok válaszolni. Egyszerűen csak válaszolhatnékom támadt és ha már az ellenzék megerősödéséhez amúgyse tudna semmi lényegeset ez a blog hozzátenni és talán elvenni belőle sem, gondoltam, minek tartóztatnám meg magam. Ha ezért elkárhozom is, nem bánom.

Miért elhibázott az analógia a lex CEU-val?

A szöveg az elején visszautasítja Ceglédi felvetését, hogy a választási rendszer megváltoztatását követelni hülyeség, mert maga a jelenlegi szabályozás nem expliciten akadályozza meg az ellenzék győzelmét, csak az adott körülmények között a Fidesznek kedvez. Madlovics ellenérve az, hogy ennyi erővel a lex CEU ellen sem kell tiltakozni, hiszen az sem expressis verbis tiltja be a CEU-t, csak épp az adott körülmények között lehetetlen feltételeket támaszt vele szemben. Mondanom sem kell, hogy ezzel a diagnózissal abszolúte nem értek egyet. Madlovics amúgy ezt így foglalja össze:

Ahogy a CEU-val szemben a jelen helyzetében (csak Magyarországon működő, kettős akkreditációjú magánegyetem) támaszt az új törvény az eddigi működésmódjával összeegyeztethetetlen, a rövid határidőn belül nem megvalósítható föltételeket, úgy az ellenzék számára is a jelenlegi pártrendszer, ideológiai töredezettség, valamint forgalomban lévő választói attitűdök mellett okoz az aránytalan rendszer egy 1 év alatt szinte megoldhatatlan föladványt.

Az a legkevesebb, hogy az analógia már ott sántít, hogy a CEU elleni szabályok alapvető jogelveket sértenek, a törvény meghozásának módja és tartalma is alkotmánysértő és olyan módon változtattak a játékszabályokon a rezsim emberei, hogy az nem "jelen helyzetében" problémás, hanem egyszerűen törvényen kívül helyezése egy itthon is két évtizede működő és nemzetközileg is teljesen megszokott felsőoktatási intézménytípusnak, mondvacsinált indokokkal, míg a többségi választási rendszer és az arányos választási rendszer különbsége értékválasztás kérdése, mindkettő teljesen bevett és legitim dolog és sok jó pro és kontra érv hozható fel mindkét oldalon.

Ez az analógia tehát kb. annyira korrekt, mint ha egy - szerencsére ma még nem létező - az ellenzéki pártokat betiltó törvényt egy olyan fideszes szabályozással vetnénk össze mint az egyetemi kancellári és konzisztóriumi rendszer bevezetése. A lex CEU valójában olyan mint egy ellenzéki pártokat betiltó törvény lenne: egyértelműen elítélendő mindkettő, míg a mai választási rendszer olyan mint a kancellári és konzisztóriumi rendszer: mindkettő jó okkal kifogásolható.

A másik pedig az, hogy a jelenlegi választási rendszernek nem az a fundamentális baja, hogy nem arányos, hanem, hogy nem fair. Ennek okai szinte egyáltalán nem a többségi rendszernek, sőt nem kis részben még csak nem is a szabályozás többi elemének köszönhetőek (bár ott már kifejezetten felháborító dolgok vannak), hanem a Fidesz elmúlt hét évben végrehajtott brutális erőforrás- és hatalomkoncentrációjából származnak, amivel demokratikus versenyben nem lehet lépést tartani. Vagyis az arányos rendszer bevezetése önmagában gyakorlatilag egyáltalán nem kínál választ a jelenlegi unfair választási rendszer problémáira.

Harmadszor, tegyük hozzá, a szövegből ezen a ponton nem derül ki, hogy milyen jogon hánytorgatja fel a Fidesznek, a jelenlegi legnépszerűbb hazai pártnak a szerző, hogy a népszerűsége és az ellenzék ideológiai töredezettsége miatt ők a legnépszerűbb párt. Ezek, szemben az analógiában szereplő CEU esetével, szintén nem korrigálhatók arányos rendszerrel és pont olyasmik, amikre egyébként az arányos rendszer nem kínál megoldást, viszont Ceglédi javaslata igen. Hogy világos legyen a mondanivalóm: míg a CEU egy fair törvényhozásnak nem lehetne áldozata, a mai ellenzéket viszont kurvára legyakná egy fair választási rendszerben is a Fidesz.

A defetizmus és wishful thinking: miről is szól valójában az arányos választási rendszerre tett javaslat?

Akkor mégis, milyen „föladványt” tudna megoldhatóvá tenni az arányos rendszer? Azt esetleg, hogy a győztes Fidesz elveszítse az alkotmányozó többségre az esélyét. Esetleg rákényszeríthetné alkura a Jobbikkal. Hát ez utóbbi valóban vonzó perspektíva, mondhatom.  

Vagyis Madlovics analízisének alapja a vereség biztos tudata. És ez valóban így is van, mert utána azzal kezd vitatkozni, hogy Ceglédi szerint inkább szavazatokat kellene gyűjteni, mondjuk egymillió új szavazót. Na, ez Madlovics szerint teljesen szürreális javaslat. Sorolja is az ellenvetéseket:

  • túl nagy a Fidesz előnye (mondom...)
  • összefogás vagy koordinált indulás szinte kizárt
  • a szavazatokért folyó verseny gyilkos háborút indítana el az ellenzéken belül

És mivel, mint mondja, nincs több idő, egy év semmire sem elég, marad egyetlen megoldásként az, hogy

az ellenzék kilép az aránytalan rendszer logikájából. Kijelenti, hogy nem hajlandó még egyszer (már az első alkalom is hiba volt) egy diktátumos, csak a Fidesz által elfogadott választási rendszerben elindulni, és követeli egy konszenzusos, végeredményben arányos választási szisztéma kialakítását.

Bevallom, amikor olyasmiket olvasok, hogy "kilép az aránytalan rendszer logikájából", az mindig felidézi bennem a Tizedes meg a többieknek ezt a halhatatlan jelenetét az Afrika-térkép előtt:

Tizedes: Ha az öcsödi huszárok a 17-es magaslatot átkarolják, akkor Székesfehérvár egyszerûen az ölünkbe hull.

Zászlós: Feltéve persze, hogy a nyékládházi kerékpáros hadosztály idejében beleavatkozik a hadműveletbe...

Tizedes: Egyesülve a csákándoroszlói fogatolt tüzérekkel...

Zászlós: Persze...

Mi mást lehetne mondani nekünk is, mint hogy "persze"?

De komolyra fordítva a szót, próbáljuk megérteni, mi a javaslat lényege: az ellenzék testületileg bojkottáljon minden olyan választást, amit nem egy konszenzusos (!), végeredményben (?) arányos választási szisztéma szerint tartanak.

Ez ám a reális javaslat!

  • Tehát nincs idő szavazókat gyűjteni, de van idő egy komplett új választási rendszert kialakítani.
  • Nincs esély az ellenzéket közös vagy koordinált indulásra rávenni, de egy chicken game-re, ami csak akkor működik, ha mindenki kitart, akkor is, ha az arányos rendszerrel az egyes pártok nem tudhatják, hogy mennyit nyernek, nyernek-e egyáltalán, miközben szinte biztos, hogy ha valaki kiszáll a bojkottból, akkor többet nyer, mint a bojkottálók, arra bezzeg van esély.
  • Nincs idő szavazatokat gyűjteni és nincs esély ellenzéki együttműködésre a választásokon, de reális cél egy konszenzusos választási törvény és választási eljárás törvény elfogadása.

Tyűha.

És még nem csak nem is az irrealitás a javaslat gyenge pontja, hanem az illegitimitása és politikai vaksága. Az egyik oldalon elutasít egy olyan választási rendszert, amelyiket alkotmányos felhatalmazás és erős demokratikus felhatalmazás alapján teremtettek meg, mert nem konszenzus alapján hozták létre. A másik oldalon bevezet egy teljesen abszurd, semmilyen demokratikus és alkotmányos alappal nem rendelkező konszenzuskényszert.

Amellett, hogy a konszenzuskényszer erősen vitatható elméletileg, vegyük észre, hogy gyakorlatilag liberum vétót biztosít a Fidesznek egy Fidesz-kormány után világban, ahol az ellenzékbe kényszerült Fidesz a kétharmados törvényekkel védett politikai kinevezettjeire és az irtóztató erőforráskoncentráció által biztosított politikai előnyére támaszkodva gyakorlatilag működésképtelenné teheti minden Fidesz-ellenes politikai koalíció működését. És ehhez az arányos választási rendszer révén a szükséges egységes politikai akarat hiányát és a konszenzuskényszer révén a legitimitást éppen a mai ellenzék biztosítja majd.

Vajon először kerülne hasonló helyzetbe a Fidesz? Ó, dehogy! 1994-98 között így blokkolta az alkotmányozást és 2002 után így blokkolta a kétharmados törvényhozást és így destabilizálta a 3. köztársaságot. És most mindehhez minden korábbit felülmúló politikai hátországgal is rendelkezne! Csak nekem tűnik ritka hülye ötletnek?     

De szerencsénkre ám vannak még további érvek is!

  • Kamupártok "nem valószínű", hogy szavazatokat kapnának. Van is rá példája, hogy ezt honnan veszi. Csak épp azt felejti el, hogy ilyen helyzethez még hasonló sem volt az elmúlt 25 évben. 
  • A Jobbik és az LMP pedig már támogatásukat is kifejezték egy arányosabb rendszer mellett. Sőt, a CEU-ügyben is együtt tudtak működni. Csak épp azt felejti el megemlíteni, hogy egyik párt sem kifejezetten a bojkott ötletét támogatta, hanem csak egy arányosabb rendszer iránti igényüket fejezték ki, hogy ez a 2 párt eddig se támogatta a Fidesszel szembeni radikális fellépést és pl. a Jobbik a műveltségi cenzust is támogatná. Na és akkor?

Eztán következik a szövegben egy izgalmas leírás arról, mi történne, ha bevezetnék az arányos választási rendszert. Aszongya:

Egy arányos szisztéma érvényesíti a népi közvélemény arányait, úgyszólván „visszaadja a választó hatalmát” a parlamenti arányok fölött – a Fidesz elutasítottsága pedig 2010 közepe óta 50% fölött van. Ez, illetve az ellenzék ereje összefogási (és veszekedési) kényszer nélkül érvényesülhetne, a Fidesz meg nemhogy elvesztené a túlhatalmát, de még a parlamenti mandátumok többségéhez se jutna hozzá a neki legjobb esetben sem. Az ellenzék ereje, a Fidesz több mint 50%-os elutasítottsága összefogási (és veszekedési) kényszer nélkül érvényesülhetne, a Fidesz pedig várhatóan koalíciós kormányzásra kényszerülne, amely bármely hozzá csatlakozó párt számára komoly zsarolási potenciált és egyszersmind a Fidesz radikális átalakítását is eredményezhetné.

 

Miután könnyekig meghatódtunk (s nem is bonyolódtunk bele olyan kérdésekbe, hogy vajon mi fán terem a "népi közvélemény", hogy ezt vajon mi különbözteti meg a sima közvéleménytől és hogy vajon egy választási rendszernek tényleg az-e az egyetlen célja, hogy "érvényesítse" a "közvélemény arányait" és ha igen, vajon akkor miért nem inkább közvetlen demokráciát követelünk, elvégre ha már lúd, akkor legyen kövér), azért rontsuk el mégiscsak egy kicsit rózsaszín álmodozásunkat a valóságra hivatkozással.

Idézzük fel, először is, hogy milyen remek volt, amikor a Fidesz 1998 és 2002 között a kisgazdákkal koalícióban kormányzott, mert egyedül nem volt meg a többsége. Ó, igen! Azok voltak a daliás idők! Most képzeljük el ugyanezt 2018-tól a Jobbikkal, csak éppen a mára teljesen Fidesz-kézbe került sajtóval, oligarchákkal, letiport független intézményekkel súlyosbítva. Ugye milyen szép lenne?

Aztán képzeljük el, hogy mi lenne, ha a Fidesznek mostantól az lenne a célja, hogy ne 2, hanem mondjuk 3,5 millió embert kelljen a rá szavazásra késztetnie. Jaj, hogy a tavaly őszi népszavazáson ez összejött nekik? Nyilván nem releváns.

Ne legyenek illúzióink, Madlovics érvelése teljesen alaptalan wishful thinking. Vagy legalábbis semmivel nem plauzibilisebb mint az általam fentebb vázolt (és Madlovicsénál még „optimistább”, mert a Fidesz legyőzését vizionáló) forgatókönyv.

Alkalmas eszköz-e a NER lebontására egy arányos választási rendszer?

De a szöveg adu ász érve csak ezután jön: Haraszti Miklós szerint a Fidesz egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy bojkottálják az ellenzéki pártok a választásokat.

Igaz ez?

Tekintsünk el attól, hogy a képzelőerő hiányára hivatkozó érvelés mindig egy kicsit gyanús és fogadjuk el, hogy így van. Fogadjuk el, hogy az ellenzék képes beszállni a chicken game-be és a Fidesz nem nyerheti meg azt. Fogadjuk el, hogy arányos lesz a választási rendszer. És? Megszűnik a Fidesz médiafölénye? Megszűnik a korlátlan hozzáférése az állami erőforrásokhoz a kampányban? Eltűnnek a politikai kinevezettek? A kiépített hatalmas gazdasági hátország megszűnik? Nem. De tételezzük fel, hogy ez még így is megéri, mert cserébe a Fidesz veszít a korlátlan hatalmából, sőt, akár meg is bukhat. Vajon nem éppen azt nyeri ezáltal a Fidesz, hogy – a már fent említett liberum vétó mellé – kap egy ajándékba kapott demokratikus igazolást (hiszen belement az arányos rendszerbe, a diktatúrázókra megint „rácáfolt” a Fidesz…)? Nem azt nyeri, hogy az általa bebetonozott, kétharmados intézkedéseket soha a büdös életben senki sem fogja tudni megváltoztatni?

Gondoljunk csak bele, miként lehetne a NER egész építményét lebontani egy konszenzuskényszeren alapuló, széttöredezett pártszerkezetű szép új világban? Sehogy. Sőt, mostantól a Fidesz hivatkozhatna a konszenzuskényszerre, a demokráciára, az alkotmányos intézmények védelmére, a magántulajdon szentségére és még ezer más dologra. Nyami.

Összefoglalva: Madlovics szövege logikai bukfencek során keresztül vezet el egy olyan politikai eszköz igazolásához, amely velejéig antidemokratikus és ráadásul a Fidesz hatalmának bebetonozását jelentené. Őszinte leszek, én ezt a valódi politikai kihívás (egy valódi demokratikus többség megteremtése) előli gyáva megfutamodásnak tartom.

double-facepalm-so-thats-your-big-plan.jpg

2 komment

112. A monitorok lázadása

2017. április 17. 18:57 - FOUREY

Ma reggel találkoztam Király Miklós egyetemi tanár, az ELTE volt dékánja, ismert konzervatív értelmiségi és Mádl Ferenc volt tanácsadója nyílt levelével Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben a szokásos vasárnapi miniszterelnöki rádióinterjúban elhangzott különös megjegyzésére reagál, amely így szólt:

A felsőoktatási törvény módosításával összefüggésben érthetőnek tartotta, hogy Soros György nemzetközi és hazai hálózata tiltakozik, mivel az "megfizeti az embereit". Annak megértése azonban még előttük van – folytatta –, miért van az, hogy magyar akadémikusok, tudósok, hazai egyetemeken tanító professzorok nem azért lépnek fel, hogy az ő egyetemeik is megkapják azokat a jogokat, amelyeket a CEU élvez, hanem amellett állnak ki, hogy Soros György megtarthassa a privilégiumait.

(Több embert is megkérdeztem amúgy, mit jelentenek Orbán Viktor szavai, s nagyjából az volt a helyzet, hogy a politikával közelebbi kapcsolatban lévő, hogynemondjam "realista" barátaim szerint akármi is járt a fejében, a miniszterelnök nézőpontjából az értelmiség teljesen érdektelen, úgyhogy aligha kell leszámolástól félni, mert az ár túl nagy volna, a haszon túl kicsi, míg a konzervatívabb barátaim szerint a miniszterelnök őszintén meglepődött és ennek adott hangot, a liberális és a baloldali barátaim viszont nehezen félreérthető fenyegetést hallottak ki a szövegből.)

Király professzor válasza a lex CEU kőkemény kritikája volt, a felsőoktatás helyzetének és a kormány felsőoktatási politikájának nem kevésbé kemény kritikája, s ráadásul olyan hangnemben, amelynek hideg udvariassága felért egy goromba sértéssel. A jogászprofesszor egyebek mellett olyasmiket írt, mint, hogy

professzortársaimmal nem Soros György privilégiumaiért álltunk ki, hanem a Central European University (CEU) égisze alatt folytatott oktatás, kutatás értékeinek megőrzése, s az ott tanító oktatók és hallgatók érdekei mellett. [...]

Sem a törvényjavaslat előterjesztője, sem az Országgyűlés nem vette figyelembe azokat az alkotmányossági aggályokat, amelyeket vezető alkotmányjogászok igen világosan megfogalmaztak. [...]

Önöket már egyáltalán nem érdekli a felsőoktatás és a tudomány képviselőinek véleménye, hanem, „csakazértis” éppen az ellenkezőjét teszik, mint amire kérik Önöket. [...]

Miniszterelnök Úr! Hol van itt a 2014-es választási győzelmet ünneplő beszédében emlegetett „alázat”? [...]

A törvény elfogadása után lényegében az egész hazai egyetemi szféra érzi veszélyeztetve magát: Az általános vélekedés ugyanis az, hogy nincsen többé korlát, nincsen semmilyen határ, nincsenek fékek és józan szakmai megfontolások, egyeztetések, hagyományok vagy szerzett jogok. Az oktatás minősége sem számít. Lényegében nem maradt olyan pont a döntéshozatalban és jogalkotásban, ahol a legfelső politikai akarat józan mérlegelésére hívhatnánk fel. Elveszett a jogbiztonság és az előreláthatóság. Hát ezért tiltakozunk. [...]

A felsőoktatásnak, a költségvetés kétségbeejtő szűkössége, szegénysége mellett, évek óta halmozódó sérelmei vannak. [...] Könnyen megtalálhatjuk a közös nevezőjét ezeknek az intézkedéseknek, ez pedig az autonómia közvetett vagy közvetlen módon történő korlátozása, elvétele. Mindennek a helytelen és veszélyes voltát sokan és sokszor teljes jó szándékkal elmondtuk, de hiába. [...]

Végül tiltakozunk a külföldi tanulásra kényszerülő, kiemelkedően tehetséges magyar diákok érdekében is. 

Amellett, hogy Király professzor minden egyes szavával egyetértek, egy olyan dologra szeretném felhívni a figyelmet, ami talán nem evidens azok számára, akik nem ismerősek a hazai egyetemi viszonyok között (és ez még azokra is igaz lehet, akik inkább műszaki vagy természettudományi területeken mozognak): arról van szó ugyanis, hogy bármit is mondjon a kormány, bármit is hazudjon a kézivezérelt kormánypárti média és bármit is böfögjenek a kormánypárti trollok, a CEU mellett kiállók motivációi meglehetősen változatosak és egy részük, köztük a fenti levél írója is, kifejezetten a kormánynak a felsőoktatáshoz és bizonyos tudományterületekhez való viszonya miatt háborodott fel.

Mi több, egy részük annak ellenére tette ezt, hogy kifejezetten jobboldaliak és nem csak 2010 előtt, de részben 2010 után is kitartottak a Fidesz iránti lojalitásuk mellett. Számukra a lex CEU, ahogy fent is olvashattuk, annak szimbóluma, hogy a politika, a hatalom logikája a társadalom minden más területét és azok autonómiáját maga alá gyűrte az elmúlt években, hogy a hatalmon lévők semmibe veszik az ott felhalmozott szakértelmet, tapasztalatokat és tekintélyt.

S minden szakma közül, amelyik átéli ezt az értelmiségellenes, a felsőoktatás és a tudomány autonómiáját fenyegető politikai zsarnokságot, a jogászok azok, akik a legsúlyosabban érintettek ebben. Nem véletlen, hogy a CEU melletti kiállásban az MTA jogtudományi intézete és az ELTE ÁJK szokatlanul erős intézményi szerepet játszott és a legékesszólóbb kérést Áder Jánoshoz, hogy ne írja alá a törvényt, az ÁJK-hoz kapcsolódó Bibó Szakkollégium készítette el. Ez talán a szélesebb közvélemény figyelmét elkerülhette, de ettől még tény marad.

S hogy miért éppen a jogászok? Ennek megértéséhez előbb azt kell átlátnunk, hogy a magyar demokrácia működtetésében 1989 után kiemelt szerep jutott a jogi szaktudásnak. Sokan azt hiszik, hogy a jogra hivatkozás tipikus liberális dolog (ez részben egyébként a nyugati liberalizmuskritika reflektálatlan átvétele, mert ott a nálunk sem ismeretlen emberi jogi liberalizmus az egyik fő intellektuális ellenfele az ottani jobboldalnak), holott az a helyzet, hogy a magyar jogász szakma jogközpontú demokráciaképének kimunkálásában és fenntartásában egy sereg jobboldali, konzervatívnak is mondható jogtudós vett részt. A Kádár-rendszer lebontásának technikai kivitelezésében a jogászoknak fontos szerep jutott, már a 80-as évek közepétől és az Alkotmánybíróság magára vállalta az új demokratikus intézmények védelmét, sőt gyámságát is már a kezdet kezdetétől. Ennek mindig is voltak jobboldali kritikusai, köztük a sors iróniájaként ma az alkotmánybíráskodást belülről bomlasztó Pokol Béla vagy a nem kevésbé ironikus módon most a lex CEU elleni tiltakozásokat aláíró Körösényi András (akik persze mindketten politológusok), de a frontvonalak kuszaságát nem kevésbé jellemzi, hogy a kormánypropagandában elvakult liberálisként kezelt és az Orbán-rezsimet régóta élesen kritizáló Kim Lane Scheppele a 90-es évektől jobboldali Sólyom László csodálója volt és részben éppen az ő működésével kapcsolatban fogalmazta meg azt az elméletét, hogy a bíróság a tartalmi értelemben vett demokrácia egyik legfőbb védelmezője lehet, bár maga formai értelemben nem egy demokratikus testület, s ma a lex CEU-t elutasítók között ott van Sólyom László is, a fent idézett Király Miklós is és a szintén a jobboldali értelmiséginek számító Jakab András is, a jogtudományi intézet igazgatója. 

Hogy hogy jön ide a Fidesz? Gondoljunk csak arra, hogy milyen szisztematikus támadást indított 2010 után az Orbán-rezsim az alkotmányosság és a bíróságok által védelmezett demokrácia felfogása ellen! Évezredes jogelvet megsértve alkottak visszamenőleges jogszabályt, korlátozták az alkotmánybíróság jogkörét és a testületet politikai kinevezettekkel töltötték fel, az alkotmányellenes szabályokat beleírták az alkotmányba, hoztak egy új alkotmányt, amit rendszeresen módosítanak azóta is, az alkotmánybíróság korábbi döntéseinek precedensjellegét erősen korlátozták, a bíróságok személyi összetételét kényszernyugdíjazásokkal próbálták alapvetően megváltoztatni, a bíróságok fölé politikai kinevezettet, Handó Tündét állították, a régi Legfelsőbb Bíróságot a Kúriával váltották fel és ennek ürügyén elmozdították a legfőbb bírót, Baka Andrást. Rendszeresen hoztak továbbá a jogalkotási törvény előírásait kiskapukon keresztül kikerülő eljárással törvényeket és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képében komoly riválist állítottak a jogászképzés számára, ráadásul oly módon, hogy egy ideig úgy tűnt, monopolhelyzetbe fogják hozni a felsőoktatási piac bizonyos szegmenseiben. Ha mindezt össze akarjuk foglalni, akkor jogász szempontból az elmúlt hét évben nem egyszerűen a demokrácia korábbi, jogászias felfogását szorították vissza (amit sok jobboldali még védendő iránynak is tartott), de magát a jogot is alaposan felforgatták és a jogi nihilizmus szellemében puszta politikai eszközzé silányították. Magam hallottam neves jogászoktól, hogy a mai alkotmánybíróság nem pusztán a politika eszköze, de tagjai egy részének a kinevezése még formailag is érvénytelen, vagyis valójában nincs is ma alkotmánybíróság Magyarországon.

Mindez a külső szemlélő számára lehet az "illiberális" demokrácia része, tehát egy liberális felfogás kritikája, de valójában a jogász szakmának a jobboldali részét is fokozatosan elidegenítette és egyre gyakrabban vérig sértette a rezsim. Nehéz persze egy politikailag lojális embernek szembenéznie saját politikai tábora elviselhetetlenségével, de mára világosan látszik, hogy az ilyen jobboldali jogászok mostanra maguk is a rezsim csendes ellenzékévé váltak. Számukra a lex CEU egy újabb, kirívóan botrányos példája volt a rezsim jogi nihilizmusának, mindannak, ami elfogadhatatlan abban, ahogy Orbánék lábbal tiporják ezeknek a jogászoknak a legfontosabb értékeit. Hogy azonnal és habozás nélkül kiálltak a CEU mellett, akkor is érthető lett volna, ha ráadásul nem az történt volna, hogy a rezsim egy nyilvánvalóan ártatlan célpontot választott ki legújabb politikai kampánya áldozatául, s ha ez az áldozat nem lett volna jól ismert e jogászok számára.

Csakhogy az a helyzet, hogy a CEU elleni támadás nem egyszerűen az ezerszer megsértett és megalázott jogászi szakma alapvető elveit gyalázta meg újra mind tartalmával, mind azzal, ahogy a lex CEU-t keresztülverte a hatalom, de ráadásul barátokat, kollégákat, az e közeg számára ismerős szakmai műhelyekre csapott le, s ez egyszerre váltotta ki belőlük a természetes emberi szolidaritás érzését és a félelmet, hogy mostantól kezdve ők maguk is potenciális áldozatok. Ha a kormány előtt semmi sem szent, sem a jog elvei, sem a szakmai kiválóság, csak a feltétlen, szolgai lojalitás, akkor senki sincs biztonságban.

És ezen a ponton a jobboldali értelmiségnek ez a része azt érezhette, joggal, hogy nincs hová hátrálnia. Ezért is álltak ki ilyen határozottan a CEU mellett és érdekes módon, nagyon hasonló okokból állhattak melléjük olyan jobboldali értelmiségiek, akik egyébként nem osztoztak a demokrácia jogászias felfogásában, de a rendszerrel szemben egyre kiábrándultabbak és akiknek az egyetemi autonómia a saját lelki békéjük, szakmai és erkölcsi autonómiájuk, szabadságuk szempontjából az egyetlen menedék. Lehet, hogy az ELTE ÁJK volt dékánja írta ezt a levelet és az MTA JTI állt ki nagyon hamar a CEU mellett, de mögöttük ott vannak aláírókként, csendes egyetértőkként azok a jobboldali értelmiségiek is, akik nem a fenti úton, hanem más megfontolások miatt kezdték egyre vállalhatatlanabbnak érezni a rezsimet.   

monitor1.jpg

 

 

 

 

3 komment

111. Dehogy csicska Áder János!

2017. április 12. 14:32 - FOUREY

Olvastam egy remekbeszabott véleménycikket, pontosabban annak az eredetire kísértetiesen, mondhatni megtévesztésig hasonlító paródiáját, amit a valasz.hu szerkesztői megkésett tréfából az eredeti helyett kitettek. Stumpf András írta és arról szól, hogy... na, de ezt így nem lehet röviden összefoglalni, mert akkor a különösen szofisztikált humorát nem tudnánk kellőképpen értékelni mi is. Haladjunk szépen sorjában.

1. A címe az, hogy "Valójában kinek ártott Áder János?" A poént nem lövöm le, majd időben kiderül a válasz.

2. Az első bekezdés így szól:

Hejre kis fröcsögőpartit rendeztek a balos pártok tegnap este. Íme egy csokor a hivatalos pártnyilatkozatokból: Áder egy káder, gerinctelen gazember, csicska, unokái is viselni fogják a szégyent, hogy „kivégzett egy egyetemet”.

 Mondanom sem kell, hogy a szövegből ezen a ponton nem derül ki, hogy a balos pártok egyáltalán nem az egyetlenek és nem is elsősorban ők azok, akik haragudnak Áderre, s ez a finom elízió lehetővé teszi a szerző számára, hogy kifejezhesse undorát és megvetését az ellenzék baloldali fele iránt. Hogy erre mi szükség van, azt nehéz lenne pontosan megmondani, elvégre a szerző által tárgyalt ügyben a főszereplő a rezsim, Fidesz-KDNP-stől, Orbánostul, Németh Szilárdostul, Kósa Lajosostul, Semjén Zsoltostul, Palkovics Lászlóstul, akik mondvacsinált indokokkal, gyalázatosan összevissza hazudozva és a szennymédiájukat is felhasználva, bősz sorosozás közepette hoztak egy törvényt a CEU ellen, ami mindenki számára teljesen világos volt az MTA elnökétől és az MTA számos intézményétől jobboldali értelmiségiek során át neves külföldi egyetemekig és persze az Egyesült Államokig és az EU-ig. De a szerző valamiért mégis igényt tart rá, hogy a történetet a "Lacika kezdte, amikor visszaütött" stílusában vezesse be. Lelke rajta. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy vélhetően identitáspolitikai okokból teszi, nehogy különben még véletlenül baloldalinak higgye őt valaki, ami ugye maga lenne a totális megszégyenülés. Ettől függetlenül elég vicces, hogy fröcsögésnek minősíti a morális felháborodást kifejező szavakat egy neves jogászok sora által alkotmányellenesnek mondott törvény államfői aláírása kapcsán, s külön vicces, hogy a csicskázást is szemrebbenés nélkül a nyakukba varrja, miközben mindannyian tudjuk, hogy a csicska terminus technicust Orbán Viktor vezette be a magyar politikai köznyelvbe, mikor - nem csekély szándékolatlan öniróniával - az ő korábbi befolyásos szövetségesének támogatásával gyanúsította meg a Jobbikot. Lehet persze mondani, hogy akkor sem szép dolog csicskázást emlegetni, de azért mégis van annak valami utolérhetetlen bája, hogy Stumpf az Áderről szóló cikk első bekezdését annak szenteli, hogy elítélje a csicska kifejezés használatát. Kérem szépen, igaz, hogy a kormányoldalon lévők a torkára lépnek egy egyetemnek, semmibe veszik a saját maguk által írt alkotmányt és elképesztően ocsmány stílusban gyalázzák azokat, akiknek ez nem tetszik, na de kérem szépen, tessék minden körülmények között ragaszkodni a jómodorhoz. Ez aztán a kifinomult konzervatív humor!

3. Ezután következik egy újabb igazán bravúros rész, ahol Stumpf eltartott kisujjal tart alkotmányjogi kurzust, kifejtve, hogy mennyire elhibázott a "kivégzett egy egyetemet" kifejezés alkotmányjogilag, hiszen, mint mondja:

A köztársasági elnök ugyanis nemhogy kinyírni nem tud semmilyen egyetemet, de még csak megmenteni sem. Bizony, bizony: Áder János jogkörei egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy megakadályozza a CEUtanáziát.

Annyit tesznek lehetővé, hogy az Alkotmánybíróság asztalára passzintsa a törvényt, vagy visszaküldje a feladónak.

   Ezt egyébként ennél még sokkal hosszasabban, látható élvezettel fejtegeti, aminek okát igazából nem látom, mert bár minden tiszteletem az övé és a PPKE-s német-kommunikáció szakos diplomájáé, de az a helyzet, hogy nagyon meglepne, ha ezekkel az alapvető dolgokkal a "balos pártok" nem lennének tisztában és az is meglepne, ha Stumpf tényleg annyira naiv lenne, hogy ezt nem feltételezné róluk. Adódik ebből két kérdés. Az egyik az, hogy miért írja mégis ezt és miért mondanak ilyeneket a "balos pártok". Utóbbira nagyon egyszerű a válasz. Az idézett szövegek bizony nem alkotmányjogi okfejtések és ezért ezeken annak terminológiáját számonkérni elég bizarr humorra (humortalanságra) vall, ellenben Áder személyes politikai és morális felelősségét hangsúlyozó politikai szövegek, innen nézve pedig érzelmekkel telített, hiperbolikus megfogalmazásukban nincs semmi meglepő. Mivel maga Stumpf sem járatlan a retorikában, ahogy azt a fenti elíziós megoldása, illetve a gúny, irónia különféle formáinak használata is mutatja, érdemes megjegyezni, hogy különösen szofisztikált humorra vall éppen e szövegek retorikusságába belekötnie. Hogy miért teszi? A tippem továbbra is az identitáspolitika: a szöveg első fele nagyrészt a téma szempontjából legalábbis meglepő ellenzékgyalázás, amelynek vélhető retorikai funkciójára még lentebb visszatérek.

4. Érdekes módon, a fenti alkotmányjogi részbe ágyazódik bele Stumpf szövegének egyik legzavarbaejtőbb része, amelyben Hadházy Ákosról azt mondja:

aki mindig remekül kiigazodik a bivalyböszörédi önkormányzat kétmillió forintos lakáskiutalási nemzetrontásának szövevényes ügyeiben, a jelek szerint alkotmányismeretben a beugró kérdéseknél elvérzik

Ebben nem is az a legérdekesebb, hogy a fenti okokból egyszerű hazugság, hanem, hogy milyen jóízűt vidéki suttyózik a konzervatív magyar publicista. Mert hogy máshogy lehetne érteni ezt a lenézéstől és megvetéstől csöpögő pár sort, ahol Bivalyböszörédről beszél a szerző, meg ahol a helyi korrupció jelentőségét relativizálja, mert neki valamiért (ki tudja, miért) nem elég érdekes ügy és ahol még egy gúnyos kiszólást is tesz Hadházynak nem csak az alkotmányjogi ismereteire, de értelmi képességeire is. Érthető persze, ha az erkölcsi és szellemi magas lovon ülve az ember kissé elragadtatja magát, de azért akkora suttyóság, amit itt Stumpf művel, hogy nehéz lenne letagadni a szöveg akaratlan öniróniáját: elvégre mégiscsak a magyar alkotmányosságot sárba tipró ügyről van itt szó (amit akkor is el kell ismernünk, ha nem szeretjük a CEU-t különösebben, ahogy tette mondjuk a Stumpffal ellentétben nem identitáspolitikai játszadozásba merülő, hanem valódi emberi tartásról tanúbizonyságot tevő Balázs Zoltán), szóval ennek az ügynek a kapcsán ilyen önfeledten gyalázni azokat, akik minden hibájuk mellett is mégiscsak az adott ügyben az igazságot képviselik, azért az nem kicsit ironikus. Hogy mindehhez Hadházy közismert korrupcióellenes kiállását használja retorikai eszközként, az külön hozzátesz a dolog bájához, mert mindannyian pontosan tudjuk, miként fojtogatja ma Magyarországot a politikai korrupció. Na de mit számít mindez Stumpfnak, ha cserébe egy remek poént lehet elsütni Hadházy kárára? Semmit. Ahol fát vágnak, tartja a jeles konzervatív közmondás, ott bizony hullik a forgács.

5. Mindabból, amit idáig olvastam, sosem találtam volna ki, mi Stumpf véleménye Áder ügyéről. Mert mi is a tulajdonképpeni véleménye?

a) Ádernek nem kellett volna aláírnia a törvényt. Idézem:

Éppen ezért érthetetlen, amit tett. 

b) Mégpedig azért nem, mert Áder ezáltal elvesztette az önálló politikai karakterét. Idézem:

Nem a törvény léte volt a tét: csupán Áder János arca.  

c) Hogy veszett el Áder önálló politikai karaktere? Idézem:

nem csak egy törvényt írt alá, hanem azt az állítást is, hogy ezután kizárólag a kormánypártiak elnöke lesz.

d) És hogy mindezt miért? Azért, hogy egy "apró politikai szívességet" tegyen a Fidesznek, mégpedig azt, hogy belekényszerítse a Jobbikot abba, hogy választania kelljen saját radikálisai és a néppártosodási stratégia által megcélzott Orbán-ellenesek között, mikor arról dönt, hogy támogassa-e az ellenzék normakontrollt kérő akcióját. Idézem:

Azzal, hogy nem küldte az AB elé a lex CEU-t, Áder ugyanis béklyóba verte a Jobbikot. 

e) És ami a legviccesebb, a szöveg a következő fordulattal végződik, Áder János morális és politikai halálának ízlésesen elízióba ültetett deklarálásával:

Ennyi új helyzetet teremtett tehát a tegnap esti szignó.

Áder Jánosra visszatérve...

Nem is.

Valójában sajnos semmi szükség visszatérni rá.

Ez kérem egy remek poén és milyen érdekes diagnózis! Ne szégyelljük el elismételni, amit Stumpf mondott, mert amit helyes, azt helyes kétszer is elmondani Empedoklész szerint. Áder Jánosra nem érdemes visszatérni, mert Stumpf András szerint Áder János feláldozta az arcát a Fidesz politikai céljai kedvéért. Stumpf  András szerint Áder Jánosra nem érdemes visszatérni, mert lényegében visszaélt az alkotmányos jogkörével a Fidesz politikai céljai kedvéért. Áder Jánosra nem érdemes visszatérni, mert Áder János Stumpf szerint nem az ország köztársasági elnöke, hanem a kormánypárté. Micsoda csattanó! És persze, milyen erkölcsileg és politikailag kőkemény, karakán ítélet! Bravó, Stumpf András!
Na, de akkor hogy is van ez? Miről is szólt a szöveg első fele? Mint mondtam, az a tippem, hogy Stumpf mindenekelőtt a saját politikai identitását védelmezi. Ha ugyanis nem tenné, akkor a szöveg második fele kísértetiesen emlékeztetne a "balos pártok" álláspontjára. Mert mit is mond Stumpf András? Hogy Áder káder, hogy Áder gerinctelen, hogy Áder csicska. Mert mi mást jelentene, hogy feláldozta az önálló politikai karakterét a Fidesznek tett szívességért? Sőt, az által, hogy egy politikai meccs kedvéért feláldozta a CEU iránti elvárható kiállást, bizony kivégezte az egyetemet. Na persze nem alkotmányjogi értelemben, csak épp maga is bűntárs lett. Stumpf persze eltartott kisujjal fogalmaz, ő nem mondja azt hogy csicska, hanem csak azt mondja, hogy "Áder Jánosra visszatérve... Nem is. Valójában sajnos semmi szükség visszatérni rá". Ugye mennyivel kifinomultabb? Mennyivel elegánsabb? Mennyivel konzervatívabb? Sőt, mondok még valamit, a szöveg első felének van egy még sokkal primitívebb retorikai funkciója: ha Stumpf András nem töltené meg a cikke felét nagyképű és lesajnáló megjegyzésekkel a "baloldali pártok" reakciói iránt, akkor a saját véleménye tök uncsi és tizenkettő egytucat Áder-kritika lenne. A szöveg kizárólag attól üt ekkorát, hogy a szerző először gondosan letapossa azokat, akikkel lényegében egyetért.
Ízléses, finom, konzervatív humor.
Gratulálok a szerzőnek!   

 

 

Szólj hozzá!

110. A CEU mint szimbolikus ügy

2017. április 11. 11:27 - FOUREY

A CEU ügye számos szempontból szimbolikus ügy. Azt értem ezen, hogy összesűrítve mutatja meg mindazt, amitől ez a rezsim elviselhetetlen, mindannyiunk számára veszélyes és káros.

1. A CEU ügye közvetlenül keveseket érint, de mégiscsak egy gazdag magánegyetemről van szó, amely negyedszázada működik itthon, a működését mindenki jól ismerte, azt részleteiben szabályozták a magyar jogszabályok, a teljesítményét nemzetközileg elismerték stb.. Ha ezt az intézményt minden előzmény nélkül egyszer csak brutális támadás érheti az állam részéről, az azt jelenti, hogy senki sincs biztonságban, mert a hatalomnak nincs szüksége valós indokokra, csak arra, hogy valaki beilleszthető legyen az aktuális politikai kampányának sémáiba. Nem az első olyan ügy, ahol a rezsim így elbánik teljesen ártatlan emberekkel és nem is az utolsó, persze, de egy szimbólumot nem is az tesz szimbólummá, hogy egyedi, hanem éppen ellenkezőleg, az, hogy példaszerű.

2. A CEU esetét különösen aggasztóvá teszi az, hogy egy a maga nemében példátlan erőforrásokkal, nemzetközi támogatottsággal rendelkező intézményről van szó. Ha tehát a rezsim győzedelmeskedik, az csak egy dolgot jelenthet: nem csak, hogy egyikünk sincs biztonságban, hanem azt is, hogy nincs esélyünk ellenállni. Ez a rezsim mindig is ellensége volt a független, autonóm intézményeknek és harcolt is ellenük. Magánnyugdíj-pénztárak, alkotmánybíróság, független média, MNB, közoktatás stb., semmi sem maradhatott kívül a kormányzat kontrollján. A CEU történetének érdekessége az, hogy a többi esettel szemben itt nincs semmilyen mentség, sem magyarázat a beavatkozásra, hiszen egy fillér állami támogatás nélkül működő, félig amerikai intézményről van szó. A CEU ügyének szimbolikussága részben abból adódik, hogy kivételes intenzitással sűríti magába a többi hasonló esetben kevéssé egyértelmű, többféleképpen magyarázható, mentegethető tanulságot: azt, hogy a kormány a javunkat akarja, akkor is, ha mi nem szívesen adnánk. Sőt, minél inkább ragaszkodunk hozzá, annál erőszakosabban próbálja elvenni tőlünk.

3. A CEU esetében a törvényhozási folyamat is példaszerűen mutatja meg a rezsim természetét: mondvacsinált indokokkal, kizárólag könnyen kimutatható hazugságokra alapozva hoznak meg egy minden elemében alkotmánysértő, egyetlen intézményre szabott, diszkriminatív törvényt. Mellőznek minden egyeztetést, párbeszédet, szakmai kontrollt és amikor kiderül, hogy tiltakozás van, mit tesznek? Felgyorsítják a törvényhozási folyamatot, hogy még a látszatát is kerüljék annak, hogy itt valóban technikai problémákat akarnának orvosolni. Mindezek után pedig a köztársasági elnök néhány nap lapítás után semmi alkotmányelleneset nem talál abban a törvényben, amiről tekintélyes jogászok sora mondta meg, hogy alkotmányellenes. És ne legyenek illúzióink, az ún. alkotmánybíróság is pártkatonák gyülekezete. Ez a jogi nihilizmus, az erősebb jogán alapuló, senkire oda nem figyelő, instrumentális joghasználat a rezsim lényegéhez tartozik. Nem először látjuk működni ezt a gyalázatos viszonyt a joghoz, de ismétcsak: példaszerű letisztultságban jelent meg ebben az ügyben.

4. A kormány által kézivezérelt média viselkedése különösen ijesztő volt. Hogy a közmédia gátlástalanul hazudik, megszoktuk. Az sem újdonság, hogy a kormányközeli média is. Csakhogy 2017-re ez a propagandagépezet oly mértékben megnövekedett, hogy a társadalom túlnyomó többségéhez már csak ők érnek el. Nem csak a Ripost és a Lokál, a Magyar idők, a Magyar Hírlap, az Echo TV, a 888, nem csak az Origo, a köztévé és közrádió, de Vajna rádiója és a TV2 és a nemrég bedarált megyei sajtó is egyetlen központból irányított hazugsággyárrá változott mostanra. És ha esetleg valakiben lenne kétség afelől, hogy ez valóban így lenne, annak ellenpróbaként ott van az MNO és a Hír TV, amelyek, nem először a G-nap óta, elég korrekten tájékoztattak. Miért? Mert, ahogy mondták is, korábban megmondták nekik, mit kell mondani. Hát ennyi. És mivel mostanra a sajtószabadság egészen szűk korlátok közé szorult, a magyar társadalom túlnyomó többségéhez csak halvány és zavaros hírek jutnak el az ügyről (ami nyilván amúgyse túl közérthető), simán letagadható a 2010 utáni egyik (ha nem: A) legnagyobb rendszerellenes demonstráció. Megint nem először történik ilyen, de legyen világos: ez az ügy tökéletes fokmérője annak a drámai folyamatnak, ahogy a sajtószabadság számolódik fel Magyarországon. Ma MÁR itt tartunk. Ne legyenek illúzióink, ha 2018 után ez a rezsi fennmarad, a helyzet tovább fog romlani.

5. A CEU-ügy rendkívül erős tiltakozási hullámot indított el. Nem ez az első tiltakozási hullám és ennek is megvannak a maga gyengeségei: hiányzik egy erős és hiteles ellenzék, hiányzik a szervezettség és semmi jel nincs arra, hogy a helyzet változna. Ugyanakkor az is tény, hogy másfél év apátia után ismét felfutóban van az elégedetlenség. Ennek egyik oka nyilván a menekültválság leülése, ami felszínre hozta, hogy 2013 óta Magyarországon nem folyik érdemi kormányzati munka, kizárólag politikai kampányok vannak, elborzasztó mértékű korrupció és egy egyre nyíltabban autoriter rezsim. 2011-12-ben már egy súlyos politikai válságon átesett a rezsim, amit a 2014-15 fordulóján látott  újabb válság követett. Előbbit az ellenzék egyesített töketlensége és rezsicsökkentés, utóbbit az ellenzék egyesített töketlensége és a menekültválság tudta megoldani. A most kibontakozó elégedetlenségnek a CEU-ügy korántsem a kezdőpontja. A tavaly őszi népszavazás már kínos taktikai vereség volt a rezsimnek, részben az elpazarolt erőforrások nagysága, részben az alkotmánymódosítás kudarca miatt, de leginkább azért, mert alulról jövő kezdeményezésként megszerveződött egy milliós összegeket megmozgatni tudó tiltakozási akció, ami az érvénytelen szavazásra buzdított, szemben a töketlen ellenzéki pártokkal. A következő lépés a kezdetben az ellenzék zöme által gáncsolt vagy közömbösen figyelt olimpiai népszavazási kampány volt, ahol aktivisták százai és aláírók tíz- és tízezrei özönlöttek a senki által nem ismert (és az ellenzékhez közeliek által fideszességgel gyanúsított) Momentum hívó szavára, hogy végre tegyenek valamit. Ez a tömeg már előrevetítette, hogy egy újabb szimbolikus ügyben egyáltalán nem lehetetlen, hogy tízezrek menjenek ki megint és megint az utcára, csak egy újabb szimbolikus ügyre vártak. Hogy ennek mi lesz a kifutása, nem tudja senki. A korlátok egyelőre látszanak: nincs vezetés (a legfrissebb kezdeményezés, a Momentum egyelőre nem állt az ügy élére, az ellenzéki pártok is páholyból figyelnek), nincs program, a szervezők és maga a tömeg is amatőr és nem tudja, mit akarjon. Vannak tapasztaltabbak, radikálisabbak és vannak, akik még mindig azt hiszik, hogy a tüntetésen ők nézők és nem a főszereplők és a "katarzis" hiányáról, meg a rosszul megválasztott zenékről írogatnak "tüntetéskritikákat". Talán mintha zajlana egy reszocializációs folyamat is (a közös himnuszéneklés sokkoló pozitív fordulat a korábbiakhoz képest) és mintha megint belépett volna egy újabb kamaszgeneráció a politikába, amelyik kész akár a forradalomra is, mint az elmúlt 7 évben többször is. És persze lehet abban is bízni, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik egy spill-over hatás és olyasmik történnek, amikre sem mi, sem a rezsim nincs felkészülve. Az egyetemi tiltakozások például biztatóak (bár visszafogottak), s mivel egy elsöprő túlerejű ellenséggel állunk szemben, a szokatlan, kiszámíthatatlan taktikák esetleg meglepő sikerekhez vezethetnek. De a reményeinket nem érdemes túlságosan magasra tekerni: túl erős és okos ellenféllel állunk szemben és túlságosan naívak és erőtlenek vagyunk. Az egyetlen dolog, amiben bízhatunk, hogy a kiegyezésre törekvés felesleges és hiábavaló. Egyszerűen nincs már hová hátrálni. Ez a hatalom lépésenként darálja be az országot.       

Szólj hozzá!

109. A börtön ablakából

2017. április 09. 08:34 - FOUREY

Menjen ki mindenki!

A kormányzat támadásáról a CEU ellen már írtam és ezúton is mindenkit arra bíztatnék, hogy menjen ki a mai tüntetésre, ahol én is ott leszek a családommal. Nem írtam még arról, ugyan, hogy a jelek szerint a CEU-ügy egy általánosabb, a civilek elleni támadás része és mint ilyen, az Orbán-rezsim autoriter jellegének tovább erősödéséhez fog vezetni, ha hagyjuk. De most mégse erről akarok bővebben írni, hanem két olyan dologról, ami szerintem nagyon tanulságos abból a szempontból, hogy mit jelent ma a rendszer ellenzékének lenni. Az első egy nagyon sokat vitatott kérdés, a CEU-n oktató Fidesz-szavazó keresztény, hétgyerekes klímakutató Facebook-posztja körüli vita, s ennyiben bizonyos súllyal bír; a másik viszont csak egy kiragadott példa lesz, amit csak azért idézek fel, mert hasonlókat hallottam párat az elmúlt egy hétben is és az elmúlt hét évben szintén, s ami arról szól, hogy valaki leírja, ő miért nem ér rá tüntetni menni ma.

Megvalósult rémálom

Ürge-Vorsatz Diána FB-posztja, mint közismert, valóságos vihart kavart. A CEU-n tanító kutató megírta, hogy miként tépte szét az álmát a kormány támadása a CEU ellen, amelyek során mindenféle alaptalan vádakkal illették az egyetemet és ezáltal őt magát is, amit méltatlannak tartott, hiszen ő mindig is Fidesz-szavazó volt, az életét április 4-ig megvalósult álomnak tartotta, gyerekeit keresztény értékrend szerint neveltette. A sajtó felkapta a levelet, nyilván azért is, mert remekül cáfolhatóak voltak vele a kormánypropaganda vádjai a csalósorosegyetemmel kapcsolatban. Ugyanakkor nem mindenki érezte azt, hogy a tudós kiállása heroikus és tiszteletreméltó. Hamarosan megjelentek azok a megjegyzések, amelyek mély felháborodással, cseppet sem finomkodó hangon ostorozták Ürge-Vorsatz Diánát amiatt, hogy mennyire hiányzik belőle az elmúlt hét évvel kapcsolatos kritikai gondolkodás. A "megvalósult álom" kifejezés különösen felháborítónak hatott egyesek szemében és azt vetették Ürge-Vorsatz szemére, hogy egészen elképesztő, hogy ennyire vak a valóságra és hogy csak akkor szólal fel, amikor őt személyében éri támadás. Erre jött aztán az ellenreakció, különösen Szily László és Jámbor András részéről, akik kifejtették, hogy miért ostoba, alpári és igazságtalan az Ürge-Vorsatz posztjára való ideges reakció. Szily szerint például itt a mások világnézete iránti intolerancia nyilvánult meg, illetve a liberális értelmiség bukott meg stb.. És azt is felvetette, hogy politikailag is hibás ez a hozzáállás, mert a Fideszt megbuktatni csak az ilyen kiábrándultak segítségével lehet majd, tehát nem helyes őket eltaszítani. 

Én azt gondolom, hogy Szilynek és Jámbornak nincs igaza. Miért?

1. Ürge-Vorsatz levele valóban ambivalens volt. Egyfelől őszinte felháborodást és megbántottságot fejezett ki, másfelől egy valóban tenyérbemászó helyzetértékelést adott. Ha akarom, lehetek vele szolidáris, ha akarom, érezhetek mély morális felháborodást, hogy na az ilyenek miatt tart itt ez az ország, ahol tart. Én inkább a szolidaritásra hajlok, ahogy a Titanic utasait is mind sajnálom és nem kutatom, hogy ki volt köztük példás családapa és ki szokott csalni a kártyában stb., de nem gondolom, hogy Ürge-Vorsatz több empátiát érdemel, mint azok, akik pontosan látják a Fidesz bűneit és most emiatt kevéssé megértőek a klímakutatóval szemben.

2. Szily állításával ellentétben Ürge-Vorsatz levele nem a bátor szembenézésről, hanem a személyét ért támadásról szól. Természetesen lehet értékelni, hogy felszólal a kormány ellen, de az a helyzet, hogy ez a sarokbaszorított állat teljesen természetes reakciója. Ennél durvább egzisztenciális fenyegetés aligha érhette volna őt a kormány részéről. A posztjából pedig az derül ki, hogy nem gondolja azt, hogy a kormánnyal baj lenne, csak épp azzal van a baj, hogy a CEU elleni támadás elhibázott, amit kb. azzal indokol, hogy ő is ott van a CEU-n. Ennél szűkebb horizontú, egocentrikusabb, a kormányhoz lojálisabb védekezéssel nehéz lenne előállni.

3. Szily állításával ellentétben a dühödt reakciók egy jelentős része nem világnézeti alapú elutasítás volt, hanem a szöveg provokatívan egocentrikus politikai helyzetértékelésével foglalkozott. Az idézett nyest.hu szöveg például egy a bolsevikra emlékeztető mentalitást pécézett ki magának, ami tökéletes példája annak, hogy ez nem volt minden esetben világnézeti alapú támadás, mert a keresztény konzervativizmus nyilvánvalóan világnézetileg nem azonos a bolsevizmussal. Ellenben Ürge-Vorsatz reakciója valóban emlékeztetett a bolsevik rendszer bolsevikokat is sújtó elnyomó lépéseire adott bolsevik reakciókra. Bárki, aki például olvasta Szász Béla Minden kényszer nélkül című könyvét, elgondolkodhatott rajta, milyen élmény lehetett, amikor a rendszer híveire is kezdett lesújtani a párt vasökle. Valami olyasmi, mint Ürge-Vorsatzé: felháborodás, védekezés és mentegetőzés bizarr elegye.

4. Bár azt gondolom, hogy valóban nem kell a tudóst elutasítani, hanem hagyni, hadd haladjon tovább a megkezdett úton, de nem árt észrevenni, hogy ez nem a tékozló fiú bibliai példázata. Nagyon nem. Ürge-Vorsatz nem hazatérő bűnös, akit az apa érthetően szeret és megjutalmaz, még ha ez fáj is a jó fiúnak, hanem a tékozló fiúé, akit ugyan jól helybenhagynak a bűnöző barátai és emiatt kórházba kerül, de esze ágában sincs hazatérni még. Pózolhatunk jézusi szerepben, de ettől még a tény tény marad, hogy ez a sztori messze nem AZ a sztori.

5  Hibásnak gondolom Szily egész reakcióját, mert erkölcsi felháborodása, még ha indokolt is lenne, pontosan azt a hibát ismétli meg, amivel másokat vádol: szívtelenül és erkölcsi magas lóról beszélve utasítja el azokat, akik nem csak akkor gondolják, hogy nem tetszik nekik a rendszer, amikor a munkahelyükre szabott törvényt hoz a rezsim. Ha pusztán csak empátiát kérne tőlük, azt jogosan tenné. De azzal, hogy morálisan megsemmisíti ellenfeleit, pontosan azt teszi, amivel őket vádolja. Márpedig, ha neki szabad, akkor nekik se lehet tilos, ha pedig nekik szabad, akkor persze Szilynek is, de akkor az ő szövege is csak egy újabb tipikus példája lesz annak a gyűlölködésnek, ami ellen papol.

6. Hibásnak tartom a politikai helyzetértékelését is. Nem gondolom, hogy a Fidesz leváltásához a csalódott Fidesz-szavazókon keresztül vezetne az út, ha ezen a CEU-n tanító klímatudósokat értjük. Ma is van egy rakás csalódott jobboldali, akiknek persze jó lenne, ha erősebb lenne a hangja, de messze nem az a legnagyobb probléma ma, hogy halkak. A kétmillió Fidesz-szavazó túlnyomó többsége azt se tudja, mi a CEU, a törvényt se olvasta, nem is érdekli. Hogy mi tudná őket megmozgatni, az érdekes kérdés, de biztos, hogy ez az ügy abszolúte az ingerküszöbük alatt marad, mert sem a tanszabadság, sem az oktatásügy nem tartozik a fontosnak ítélt ügyek közé a közvéleménykutatások szerint. Arról nem is beszélve, hogy erős országos szervezettséggel rendelkező ellenzéki pártok, alternatív politikai víziók hiányában, a pártállamira formált választási rendszer, médiapiac, gazdasági erőforrások, helyi hatalom árnyékában a 2018-as választások bizony sem demokratikusak, sem szabadok nem lesznek. Ha véletlenül megbukik a Fidesz, az legfeljebb valami fatális véletlennek lesz köszönhető, de semmiképp sem annak, hogy tiszta verseny lehetne. Nem akarok senkit megbántani, de Ürge-Vorsatz megítélése ezen semmit sem változtat.

7. De hibásnak tartom már eleve azt a szempontot is, hogy a morális felháborodást a politikai hasznosság felől ítéljük meg. A felháborodók nem alkotnak egységes politikai szervezetet, nem rendelkeznek egységes politikai stratégiával, közös szándékokkal és ez nem is várható el tőlük értelmesen. Lehet a felháborodókat azzal vádolni, hogy igazságtalanok, meg azzal, hogy több empátiát kellene mutatniuk, de a politikai stratégia hiányáért aligha tehetők felelőssé. Az nem az ő dolguk.

Még egyszer mondom: a klímatudóst a magam részéről őszintén sajnálom és remélem, hogy jól alakulnak a dolgai, csak épp nem gondolom, hogy helyes lenne, hogy erkölcsi magas lóról beszéljünk azokkal, akik nem tudnak iránta empátiát érezni.

 

A kollektív nem-cselekvés diszkrét bája

Mióta tüntetni járok, időről időre feldühít, hogy a környezetemben milyen sokan milyen kevéssé érzékenyek arra, ami történik körülöttünk. Jópár hullámhegyen és hullámvölgyön, jópár kudarcon és részsikeren vagyunk túl, de e rezsim egyre jobban beleépül a magyar társadalom szövetébe, egyre nehezebb belőle kioperálni és egyre nyilvánvalóbb, hogy amiben élünk az már régesrég nem demokrácia. Éppen ezért ingerültségem egyre elkeseredettebb, ahányszor csak azt hallom, hogy valaki nagyon lelkesen támogatja ezt vagy azt az ügyet, de sajnos most nem ér rá, mert. De továbbra is osztja persze majd lelkesen a Facebook-posztokat. Igazságos ez? Nem tudom, de nem is érdekel. A harag őszinte érzés és megérdemli, hogy hallgassak rá.

Az elmúlt bő egy hétben is számos alkalommal hallottam, hogy kit mi tartott vissza a két CEU-s demonstrációtól, pedig nagyon akart menni, de most csak egy szerencsétlen áldozatot fogok kipécézni a haragomnak, az apapara.hu című blogot. Miért őt? Csak.

1. A Facebook-profilja kurva nagy #istandwithceu kép. Ez nagyon rendben van.

2. A CEU-ügyről még egy blogposztot is írt. Nagyon szép szöveg, nagyon jól meg van mondva. És persze kiderül belőle a végtelen elkeseredettség és még az is, hogy a szerző azt érzi, eljött a határ, amikortól az emigráció sem esélytelen. Meg tudom érteni, ezen már én is sokat gondolkodtam, főleg, mióta van egy gyerekem.

3. Aztán tegnap ezt írta ki a Facebookra: "Az Apapara is a CEU-val van, lenne holnap is, de hát óvodai zsúrja lesz. Boldog hatodik születésnapot, édesokos nagyfiam!"  Hogy is írta a blogposztjában nemrég? "Apu ökölbe szorított keze vagyok." Hát ja. 

 

2 komment

108. Kormánypárti kommentelő felebarátaimhoz

2017. április 03. 14:25 - FOUREY

A dolgok néha nagyon egyszerűek. Lehet persze mellébeszélni, mert azt mindig lehet. Meg lehet persze letagadni a valóságot, mert azt is lehet. De attól még ezek a dolgok nagyon egyszerűek, hogy úgy mondjam: fekete-fehérek maradnak.

Ilyen például a CEU esete is.

Ha van egy törvényjavaslat, ami pont úgy néz ki, mint amit direkt a CEU ellen írtak és ezt gyakorlatilag szó szerint beismeri a miniszterelnök is, akkor azt a CEU ellen írták.

Ha ezerszám tiltakoznak a törvényjavaslat ellen tudósok a világ minden tájáról, ha kiáll a javaslat ellen az MTA elnöke, a hazai kutatók zöme pártállásra tekintet nélkül és mind egyöntetűen azt mondják, hogy a CEU egy remek egyetem és nemzeti érték, akkor a törvényjavaslat tényleg rossz és a CEU egy remek egyetem és nemzeti érték.

A dolgok néha tényleg ilyen egyszerűek.

 

Szólj hozzá!

107. Never stop never stopping

2017. március 31. 11:11 - FOUREY

Egy kedves barátom, aki nálam sokkal jobban ért a politikához, azt mondja, hogy a CEU elleni támadás során eddig egyedül Michael Ignatieff viselkedett úgy, mint aki érti a politika működését, mindenki más olyasmit tett, ami után a fideszesek kipipálhattak egy tételt a kommunikációs tervükben. Biztos igaza van, bár nem gondolom, hogy a fideszes manipulációk ügyes kivédése minden szereplőtől egyformán elvárható lenne. Igaz, ezt a barátom sem állítja, csak sajnálkozik azon, hogy már megint itt van egy ügy, aminek elsősorban az a célja, hogy a Fidesz szavazótáborát egyben tartsa mesterségesen gerjesztett hisztériával, politikai ellenfeleik tudatos provokálásával. Mert, mint mondja, minden más cél legfeljebb másodlagos lehet: a CEU kivonulása anyagi veszteséggel járna a magyar állam számára, amit az épületeinek megszerzése aligha kompenzálna, Soros György vélt politikai befolyásának visszaszorításában sem a CEU az ideális célpont. Egyszerűen csak lejárt az előző lemez és fel kellett tenni a következőt. Mindez megtervezetten, zökkenőmentesen megtörtént, a kampány elindult, a hisztéria kitört. Innen nézve, mondja ő, a CEU ellehetetlenítése aligha lehet cél, az ügy néhány hetes napirenden tartása és a hisztériakeltés annál inkább. Mondom, biztos igaza van, bár összeszorul a gyomrom attól, hogy mennyire mocskos is tud lenni a politika. Igaz, ő is a fejét csóválja, sőt, azt is hozzáteszi, hogy meglepően nagy fába vágták a fejszéjüket ezzel az üggyel, hiszen az Egyesült Államok, az EU, sőt némely európai államok rosszallását is ki fogják váltani. Másfelől, persze, van egy határ, amit ezek a hatalmak sosem lépnek át a hazai rezsimmel szemben, a befektetések is egyre csak jönnek (jöhetne persze még több, de az mindig így van), így valójában azt tehet a kormány mégiscsak, amit akar. Ki tudja, persze, hogy mit kell cserébe adniuk.

Kiráz a hideg, ahogy ezeket a dolgokat leírom, pedig csak azért írom le, mert szeretném higgadt fejjel végiggondolni, hogy néz ki a CEU-ügy politikai szempontból. De hát mi értelme van ennek? Nem vagyok politikus és a politika nem szorul rá, hogy én megértsem őket. Állampolgár vagyok, társadalomkutató. Ez az ügy annyiban érint, amennyiben a kormány visszataszító támadást indított egy nemzetközileg is magas színvonalú tudományos kutatóműhely és oktatási intézmény ellen, nagyszerű kutatók ellen, akik között, ha nem is, egyet-kettőt személyesen a barátomnak is mondhatok. Mindez iszonyú azoknak, akiket minden különösebb ok nélkül egzisztenciálisan fenyegetnek, rettenetes Magyarország nemzetközi megítélésének és forintban is kiszámítható hatalmas károkat okoz a magyar tudománynak és a magyar államnak is. Annyiban érint, hogy a kormány egyetlen intézményre szabott egy jogszabályt azzal a céllal, hogy politikai üldözést kezdhessen ellene. Hogy végig kell néznem, hogy a kormány emberei alpári módon hazudoznak, a mocskos kormánymédia még mélyebbre süllyedjen és még a kormányt is alulmúlva hazudozzon és vádaskodjon, hogy a bérkommentelők és a kormánypropaganda agymosásának kitettek ordítva mocskolódjanak és gyarapítsák a hazugságok számát. A kormány célpontja persze egy számára politikailag ellenszenves autonóm intézmény autonómiája, de amit közben támadnak, az a szellemi élet intézményeinek autonómiája általában és a szabadságunk általában.

A miniszterelnök valami olyasmivel állt ki, hogy a CEU sem mentes a magyar törvények alól (eddig se volt) és a csalás, az csalás. Ez így van. Igaz, a CEU nem csalt, a kormány csalt. Mint hét éve újra és újra és újra. És a vége sem látszik, sajnos. Mi marad nekünk ebben a helyzetben? Az igazság, Az, hogy a csalás az csalás, a hazugság az hazugság, a jogállam, a demokrácia sárba tiprása meg a jogállam és a demokrácia sárbatiprása. El kell tűrnünk mindezt, mert övék a hatalom. De a hatalom, az ő kényszerképzeteik ellenére sem változtatja igazsággá a hazugságot, csalást és a többi bűnt.

4 komment
Címkék: istandwithceu

106. It is, perhaps, the end of the beginning

2017. március 25. 06:55 - FOUREY

Mi mással is tölthetné az idejét a magamfajta, a történelem leállósávjába szorult világnézetű liberális, mint, hogy minden világpolitikai eseményben önigazolást keres? Akkorát fordult a világ az elmúlt években, annyi irracionális és az értékeimmel, ösztöneimmel is ellentétes dolgot kellett megérnem, hogy ez a legkevesebb, ha csak nem akarok belenyugodni abba, hogy közeledik a világvége (amivel kapcsolatban azért továbbra is vannak baljós sejtelmeim).

Na, de nyilván nem vihetem túlzásba a reménykedést, hiszen az önáltatás volna, úgyhogy kénytelen vagyok amolyan churchilli pózba merevedni és azt deklamálni idejétmúlt, de nem minden önirónia nélküli pátosszal a hangunkban, hogy nem, mindez még nem a vége, még csak nem is a vég kezdete. De talán, ha minden jól megy, ez lehet a kezdet vége. És az végülis ilyen gyászos időkben már épp eléggé vigasztaló gondolat.

Ennyi bevezető után ideje rátérni a lényegre: miben látom én most a kezdet végének jeleit? Ha magyar ügyeket is fel lehetne hozni, kettőt említenék. Az egyik, amiről írtam is már, egészen halvány siker volt, a magyar kormány menekültügyi népszavazása, amit megnyert ugyan, de pürrhoszi győzelemmel: kiosztott sok pénzt a barátainak, megerősítette a táborát és hónapokra uralta a politikai napirendet,  cserébe egy jogilag semmire sem kötelező eredményű népszavazással belekergette magát egy kínos parlamenti vereségbe. Nem volt ez nagy ok az örömre, de amit adott, az nem csak Schadenfreude volt, hanem őszinte megkönnyebbülés is, hogy a kormányzati propagandagépezet sem működik mindig tökéletesen. A másik a Momentum olimpiai népszavazási sikere. Egy gőgös és agresszív hatalom képtelen volt elfojtani az elégedetlenséget és ennek megfelelően hisztérikusan reagált a vereségre: kimenekült a még nagyobb vereségből, s közben útszéli hangon mocskolódott. Öröm volt nézni.

De persze azért van élet a magyar glóbuszon kívül is, úgyhogy ez a két aprócska örömforrás nem igazán számít.

S hogy mi számít? Talán, valamit jelent, nem annyira meglepő módon, a hollandiai választási eredmény. Az EU-t felbomlasztó populista hullám sokáig tűnt feltartóztathatatlannak és buktak el olyan országok is, mint Nagy-Britannia, ahol mindenki biztos volt benne, hogy végül győzni fog a józan ész. Geert Wilders relatíve rossz szereplését ezért sokan ünneplik fordulópontként. Én ugyan ebben nem vagyok olyan biztos, mert a jobboldali populizmus feltartóztatásának ára a jelek szerint az általuk diktált témák és problémák bevétele a mérsékeltebb politikai erők napirendjére és így az egész politika radikalizálódása. S ki tudja, mindez hova vezet? Főleg, ha mondjuk Le Pen megnyeri az elnökválasztást és a holland eset nem válik mégsem trendfordulóvá... De még ha az is lesz, trendforduló, akkor sem történik egyéb, mint, hogy egy hosszú offenzíva kifullad és mi, akik rettegünk a fenyegető történelmi apokalipszistől, egy kis levegőhöz jutunk.

Vagy itt van egy másik aprócska öröm, Donald Trump kudarca az Obamacare azonnali eltörlésére. Mi ebben az öröm? Hogy ez az ember eddig egyszerűen megállíthatatlannak látszott. Viselkedésének minden irracionalitása, hazugságainak áttetszősége és otrombaságai, politikájának ellentmondásai és veszélyei ellenére úgy tűnt, végül a siker mindig őt fogja igazolni. Tegnap egy pillanatra kiderült, hogy nem legyőzhetetlen. Ráadásul egy szimbolikusan roppant fontos ügyben, mindenki szeme láttára égett le egy olyan dologban, ahol sokkal több minden szólt a sikere mellett, mint ellene. Persze, persze, meg lehet mondani, hogy milyen taktikai hibákat követtek el mások, hogy ettől még nem dől össze a világ, de végre sikerült rajtakapni, flagrante delicto, amint a harsány, nagyképű, össze-vissza hablatyolása nem egy zseniális tárgyalása stratégia része, aminek a sikerei miatt mostanában kezdték a hívei mondani, hanem az, ami valójában: harsány, nagyképű, össze-vissza hablatyolás. Olyan megkönnyebbülést érezhetnek most sokan, mint amikor hajdan hosszú neszezés után hirtelen leborult valami a tornácon, nagy csörömpölés támadt és fájdalmas nyávogás következett, mire mindenki felsóhajtott, hogy huhh, ezek szerint csak a macska jár kint, nem az ördög.  

Legyen elég ennyi bíztató, aprócska jel mára.

16 komment